nlc.hu
Szabadidő
Macskákat övező babonák

A háromszínű véd a tűz ellen, a fekete elszívja a gyerek légzését – A legbizarrabb macskás babonák

A macskákat övező bizarr babonás hiedelmek végigkísérték csaknem az emberiség egész történetét, és egészen a történelmi közelmúltig alapvetően határozták meg, hogyan is viszonyulunk ezekhez az állatokhoz.

Nagyon sok macskákat övező babonás hiedelmet ismerünk; ami azt illeti, összehasonlíthatatlanul többet, mint mondjuk kutyákkal kapcsolatosakat. Ráadásul ezek egy része már igen régi, sőt, ősi: az ókori Egyiptomban, a hellenisztikus korban például macskaáldozatokat mutattak be az isteneknek, a sírokból pedig számtalan mumifikált macskatetem került elő, míg a középkor embere elsősorban a boszorkányokkal és más, ördögi praktikákat űző figurákkal hozta összefüggésbe ezt az alapvetően jámbor állatot. A 18-19. században meg az a hír járta a macskákról, hogy – mint afféle négylábú meteorológiai berendezések – képesek megjósolni  az időjárást. Úgy tartották, hogy ha egy macska az arcát tisztogatja, akkor a következő tíz órában esőzés várható, illetve hogy rossz időre számíthatunk, ha az állat a bundáját nyalogatja szálirány ellenében, vagy a füle fölött tisztogatja az arcát, esetleg a farkával a tűz felé ül.

Állatkínzás hajadonoknak

Ebben az időben különösen a tengerészek körében terjedtek a macskákkal kapcsolatos hiedelmek: úgy vélték például, ha egy macskát a fedélzetre dobnak, az vihart idéz elő, és általánosságban is elterjedt volt az a nézet, miszerint egy macska jelenléte a hajón szerencsétlenséget hoz. Mindez azért nem akadályozta meg a nagy tengeri nemzetek matrózait abban, hogy a macskás kifejezésekben gazdag tengerészeti szakzsargont fejlesszenek ki: a macska kifejezés jelenthetett rövid csónakot, illetve és horgonykötélzetet, amelyet a horgony felhúzására használtak a hajókon, a macskaorr a hideg északkeleti szélre utalt; a macskamancs a fodrozódó vízre, a kilencfarkú macska pedig az a korbács volt, amellyel a renitens matrózokat büntették meg rendszerint az egész legénysége szeme láttára.

Macska, ijesztő arckifejezéssel (fotó: Wikipedia)

Macska, ijesztő arckifejezéssel (fotó: Wikipedia)

A házasságkötést is számos macskás babona kísérte: ha mondjuk egy fekete macska követte a házasulandó párt a templomba, azt jelentette, hogy a frigyük boldog lesz, mi több, az ifjú házasok áldásban és határtalan földi jólétben részesülnek. A 19. században Nyugat-Európában dívott egy kissé bizarr (és állatvédelmi szempontból meglehetősen aggályos) társasjáték, amely hitvesi diadal néven ismert. Ennek során egy frissen megvetett paplanra helyezett macskát kellett szekírozni, amíg az ki nem szabadult. Ahogy a The Buffalo Enquirer írta 1893-ban:

„A hajadon lányok összegyűlnek, és mindegyikük megfogja a paplant. A macskát behozzák, és a paplan közepére dobják. Erre mindenki nekiesik, és olyan erősen kezdi rázni a paplant, ahogy csak tudja, miközben a zavart macska kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy elmeneküljön a váratlan támadás elől. Menekülés közben a macska általában a társaság valamelyik tagja felé ugrik, aki éppen részt vesz a szórakozásban. Az a lány, aki felé a macska ugrik, egy éven belül menyasszony lesz. Ez a kísérlet a legmeggyőzőbb és legtévedhetetlenebb az eddig kipróbáltak közül, és mindig a jelenlévők teljes megelégedésére zajlik – kivéve a macskát.”

Varázslatos gyógyító erő

A 18-19. században az időjárás és a házasság mellett a népi gyógyászatot körbevették a macskás babonaságok. Úgy tartották például, hogy a cirmosok varázslatos erővel bírnak, és meg tudják gyógyítani a teheneket vagy más haszonállatok, amelyeken kitört valamilyen súlyos betegség. A Dickinson Press egyik 1893-as cikkéből idézünk:

„A gyógyítás egyik módja az volt, hogy egy szalmakötelet ellenkező irányba csavartak, a két végét összekötötték, és a beteg állatot egy macskával együtt a hurokba dugták. Ezzel az eszközzel a betegséget állítólag átvitték a macskára, és az állat életét úgy mentették meg, hogy a macska elpusztult. (…) Az északnyugati skót felföldön, Locharron községben egészen a közelmúltig úgy próbálták gyógyítani a sertésorbáncot, hogy a macska fülének egyik felét levágták, és a vért a beteg részre csepegtették.”

A macskák – állítólag – az emberi betegségek gyógyításában is jeleskedtek. Egy amerikai lap 1889-ben így számolt be erről:

„Cornwallban a gyermekek szemhéján megjelenő kis duzzanatokat úgy kezelik, hogy egy fekete macska farkát kilencszer végigsimítják az érintett részen. Még 1867-ben, Pennsylvaniában nyilvánosan boszorkánysággal vádoltak meg egy nőt, aki három csepp fekete macskavért adott be egy gyermeknek a krupp ellenszereként. A nő elismerte a tényt, de tagadta, hogy a boszorkányságnak bármi köze lett volna hozzá, és húsz tanút hívtak be, hogy bizonyítsák a kezelés sikerességét. Számos vidéken a háromszínű macska véd a tűz ellen, a fekete macska pedig az epilepsziát gyógyítja és a kerteket védi.”

Macska, barátságos arckifejezéssel (fotó: Wikipedia)

Macska, barátságos arckifejezéssel (fotó: Wikipedia)

A korabeli hiedelmek szerint ugyanakkor a macskák akár egészségügyi problémákat is okozhattak: például rendkívül szerencsétlennek tartották, ha egy macska háromszor tüsszentett a lakásban. Így ha ez megtörtént, azonnal kizárták a házból, hogy a család ne szenvedjen megfázástól és köhögéstől.

Hipnotizőr cicusok

A macskáknak hipnotikus erőt is tulajdonítottak. Egy amerikai halasgazda 1899-ben azt állította, hogy látta, amint egy macska megbabonázott egy jó nagy pisztrángot: ahogy a kígyók elbűvölik a madarakat és a mókusokat, a macska is elbűvölte vagy megbabonázta a halat, amely egyre közelebb és közelebb jött, amíg a cica meg nem tudta fogni.” A Georgia állambeli Atlantában 1882-ben meg állítólag egy varjú esett áldozatául a hipnotizőr macskának:

„Mr. J. E. Gurley házimacskája néhány nappal ezelőtt elbűvölt és elkapott egy kifejlett varjút. A macska a kerítésen volt; a varjú a közelében szállt le, és amikor a macska rámeresztette a szemét, olyan erős bűbáj alá vonta, hogy a varjú végül nem tanúsított ellenállást.”

A balszerencse szimbóluma

Természetesen számtalan babona kapcsolódott a fekete macskákhoz, amelyeket jellemzően a balszerencse szimbólumának, a boszorkányok hűséges társának vagy egyenesen a sátán teremtményének tekintettek:

„Írországban – ahol a macskákat démoni teremtménynek tartják, és úgy hiszik, az ördög gyakran macskaalakot ölt – a fekete macskákat a boszorkányok bizalmasának tekintették. A többi macskánál intelligensebbnek, de egyúttal szelídíthetetlenül ravasznak és álnoknak tartják őket. Intelligensek, és ha akarnak, akár emberi nyelven is meg tudnak szólalni; a tekintetükkel rontást, betegséget vagy akár halált is képesek okozni.

Alabamában meg 1890-ben arról számoltak be, hogy az afroamerikaiak „úgy hitték, hogy a halál után az öreg szobalányok szellemei fekete macskákat vesznek birtokba.” Egy másik macskababona szerint, ha egy ház tetején nyávogó fekete macskát látnak, az annak a jele, hogy a család valamelyik tagja meg fog halni. Volt olyan hiedelem is, hogy a macska elszívhatja a kisgyermekek lélegzetét, és így a halálukat okozhatja. Egy 1791-es halotti nyilvántartási irat (azaz egy hivatalos, hatóság által kiállított papír) szerint ez tényleg megtörtént:

„Egy tizennyolc hónapos gyermeket holtan találtak Plymouth közelében; a halottkém megállapította, hogy a gyermek légzését egy macska szívta el, ami fulladásos halált okozott.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top