Santa Eulalia, vagy ahogyan a helyiek hívják, Santoalla egy kis, alig ezer fős, ritkán lakott és nagy területen fekvő község Spanyolország északnyugati részén. A település egy bűnügy miatt került be a hírekbe: egy kilencvenes években odaköltöző holland házaspár, Margo és Martin Verfondern férfi tagja először az eltűnésével keltett riadalmat, majd nem sokkal később kiderült: meggyilkolták. A maradványaira csak évekkel később találták rá. Az eset azért keltett nagy vihart, mert Martin számos alkalommal figyelmeztette a hatóságokat, hogy a szomszédok el akarják tenni őt láb alól, de azok néhány hatástalan figyelmeztetés kivételével semmit sem léptek, pedig a férfi a fenyegetéseket még videóra felvett jelenetekkel is bizonyítani tudta.
Az őslakos Rodríguez családdal a feszültség évekre nyúlt vissza. Verfondernék először akkor haragudtak meg a szomszédokra, amikor azok elkezdték gáncsolni az építkezésüket. Később további kisebb-nagyobb konfliktusaik is adódtak, ám a viszonyuk azután mérgesedett el igazán, hogy a környéken szélmalmokat akartak építeni. Ezért Rodríguezék több ezer eurót kaptak volna, ám Verfondernék nem akartak hozzájárulni a megépítésükhöz. A gyűlölködés odáig fajult, hogy a házaspár is érezte: bármelyik pillanatban végzetessé fajulhat a dolog. Martin egy reggel az autójával indult a városba, de sosem tért onnan haza. A szomszédok egyszerűen levadászták őt, a holttestét pedig elrejtették.
Igaz történet, de kicsit másképp
Rodrigo Sorogoyen rendező az igaz történetet, valamint az erről 2016-ban készült Santoalla című dokumentumfilmet vette alapul a Szörnyetegek című nagy sikerű (a film mind Spanyolországban, mind Franciaországban rengeteg nézőt vonzott) mozijához, ugyanakkor nem minden esetben ragaszkodott a tényekhez, és ha kellett, belenyúlt a történetbe. Ez már abból is látszik, hogy a Szörnyetegek hősei nem hollandok, hanem franciák, a Denis házaspár, Olga és Antoine.
A film nagy kérdése, hogy lehet-e izgalmas egy olyan történet, aminek a hírekből már előre tudhatjuk a végét. A kérdést Rodrigo Sorogoyen cseles módon oldja meg: a gyilkosság már nagyjából a játékidő felénél megtörténik, vagyis a filmjét nem erre futtatja ki: ekkor derül ki számunkra, hogy a sztori valódi főhőse nem Antoine, hanem a felesége, Olga, aki a történtek után sem menekül el a településről. Egyedül él tovább a farmon, tudván, hogy a férje gyilkosai a szomszéd telken laknak és figyelik őt. Olga a kitartás és a hűség élő szobra: a munkája mellett nap mint nap órákon át kutatja a környező erdőket, hogy rátalálhasson a férje maradványaira, ugyanis holttest nélkül az állítólagos gyilkosokat sem tudják rács mögé juttatni.
Marie Colomb a Szörnyetegek című filmben
Szörnyetegek vagy emberek?
Aki jegyet vált a Szörnyetegekre, gyakorlatilag két filmet kap a pénzéért. Az első fele az utóbbi évek egyik legfeszültebb thrillere, amiben egy férfi érzi, tudja, hogy vadásznak rá, mégsem tud tenni semmit ellene, mert senki sem hisz neki, és mindenki elintézi a konfliktusát annyival, hogy ez nem több egy rossz szomszédi viszonynál. Az egyetlen dolog, amit tehetne, a menekülés, de ő nem hajlandó hátrahagyni mindazt, amit bő egy évtized munkájával felépített a farmon, ehhez túlságosan büszke és makacs ember. Őszintén szólva nézőként számomra kisebb megkönnyebbülést jelentett Antoine karakterének halála, addig a pontig ugyanis a Szörnyetegek egy annyira feszült film, hogy ezt a feszültségszintet két és negyed órában nagyon nehéz lett volna elviselni. Minden egyes találkozás, még egy kocsmai beszélgetés is iszonyatos feszültséggel teli. Ezek az emberek láthatóan tiszta szívből gyűlölik és megvetik egymást, és a rendező kiválóan érzékelteti velünk, hogy a robbanásveszély mindig benne van a levegőben, amikor egymás százméteres közelébe keverednek. Antoine ugyan sokáig próbálja civilizált módon rendezni a konfliktust, de így idő után rájön, hogy akikkel szemben áll, azok nem civilizált emberek, ők kizárólag az erő nyelvén értenek. Vagy még azon sem.
Furcsa színészválasztás volt a rendező részéről, hogy Antoine szerepére pont a rendkívül férfias, masszív, a karrierje során számos dúvadot eljátszó Denis Ménochetet választotta, de talán pont ezzel húzta alá, hogy egy ilyen helyzetben még egy hozzá hasonló, nagydarab, erős férfi előtt sem létezik jó megoldás. Ölje meg a fenyegetőit, mielőtt azok ölnék meg őt? Váljon gyilkossá? Szörnyetegekkel vagy valódi emberekkel áll szemben? Ménochet szenzációs alakítást nyújt tépelődő, tehetetlen férfiként, de a film hatásához az is kell, hogy az őt fenyegető testvérpár is hiteles legyen. Xan és félkegyelmű testvére, Lorenzo pokoli, gátlástalan, provokatív alakok, az őket alakító Luis Zahera és Diego Anido egészen félelmetesen formálják meg őket. Ha szembejönnének az utcán, biztosan átmenekülnék az út másik oldalára.
Gyászfeldolgozás a gyilkosok mellett
A fenyegető légkört és a thrilleri feszültség csúcsra járatását aztán Antoine csúf halála szakítja meg, innentől kezdve pedig a Szörnyetegek maga mögött hagyja a thriller zsánert, és egy mély, emberi drámává válik a gyászról, az elengedésről, a kitartásról és egy anya-lánya kapcsolatról. Olga (Marina Foïs a játékával egy egyszerre törékeny és közben nagyon erős nőt kelt életre) nem menekül el a farmjukról, ott marad egyedül, és folytatja a férjével közös álmai beteljesítését, és ettől még a saját felnőtt lánya sem tudja őt eltántorítani, aki szinte könyörög neki azért, hogy hagyjon itt mindent, ne lakjon gyilkosok szomszédságában, és költözzön inkább hozzá a nagyvárosba. Olgának azonban esze ágában sincs menekülni, neki itt még feladata és célja van, és bár a hatóságok már rég abbahagyták a férje holttestének keresését, ő nem adja fel. Sokáig nehéz eldöntenünk, hogy a bátorsága bolondsággal is társul-e, de Olga nem bolond, egyszerűen csak igazságot akar szolgáltatni az embernek, akit mindenkinél jobban szeretett.
Luis Zahera és Diego Anido a Szörnyetegekben
A véletlen találkozások a gyilkos testvérpárral időnként azért vissza-visszahozzák a feszültséget a filmbe, de már szándékosan nem a korábbi mértékben, lévén a testvérek tudják: ha a nőt is elföldelnék, biztosan rács mögött végeznék. A Szörnyetegek második fele már valójában a gyász filmje, ami azzal szembesít minket, mennyire nehéz továbblépni akkor, amikor az ember életében legfontosabb személyt egyik pillanatról a másikra elnyeli a föld, és ennek az okát sejteni ugyan lehet, de biztosat tudni nem. A Szörnyetegek erős, magával ragadó, a lelkünket széttépő mozi, de aki bírja az ilyet, annak kihagyhatatlan néznivaló.
A Szörnyetegek március 30-tól látható a magyar mozik műsorán.
