Mark Twain
Mark Twain (Fotó: Getty Images)
Mark Twain, a Huckleberry Finn, a Tom Sawyer és még számtalan amerikai regényklasszikus szerzője 1910. április 21-én, 74 éves korában halt meg szívrohamban, és ebben önmagában még nincs is semmi különös. Ami szokatlan, az az, hogy az író előre megjósolta saját halálát. „A Halley-üstökössel érkeztem 1835-ben. Jövőre ismét eljön, és én is vele együtt fogok távozni” – írta alig egy évvel korábban, 1909-ben. Még azt is hozzátette, hogy „Életem legnagyobb csalódása lesz, ha nem a Halley-üstökössel együtt távozom”. Kívánsága teljesült: minden idők legismertebb és legjobban dokumentált üstököse – amelyet minden 75-76. évben lehet megfigyelni bolygónk felszínéről – éppen 1910. április 20-án, egy nappal Twain halála előtt érte el perihéliumát, azaz ekkor járt legközelebb a Naphoz (hasonló eseményre 2061-ig kell várni egyébként).
Edgar Allan Poe
Edgar Allan Poe 1849-ben (Fotó: Wikipedia)
A sötét titkokkal teli, misztikus, hátborzongató vagy egyesen horrorisztikus történetek nagymesterének, Edgar Allan Poe-nak halála épp olyan volt, mintha ő írta volna meg egyik elbeszélésében. Az író 1849. szeptember 27-én elutazott Virginiából Philadelphiába, majd hat nappal később egy baltimore-i kocsma előtt találta meg egy Joseph W. Walker nevű úriember, aki szerint Poe „meglehetősen rosszul festett” és láthatóan „nagy bajban” volt. Az író félrebeszélt és nem a saját ruháit viselte, de végül valahogy sikerült kinyögnie egy közeli ismerősének, Joseph E. Snodgrassnak a nevét, akinek Walker aztán táviratozott is. „Az arca elgyötört, hogy ne mondjam, felpuffadt és mosdatlan volt, a haja ápolatlan, és az egész megjelenése visszataszító” – mondta később Snodgrass szerencsétlenül járt barátjáról.
Poe-t kórházba szállították, de semmi használhatót nem tudott mondani arról, hogy mégis mi történt vele, azon kívül, hogy a Reynolds nevet kiabálta, mielőtt október 7-én meghalt (ezt a bizonyos Reynoldsot azóta nem tudták azonosítani). Különös haláláról a későbbiekben számos teória született: egyebek mellett gyilkosság, influenza, agydaganat, veszettség is szerepel a lehetséges okok között, akárcsak a cooping néven ismert gyakorlat, amelynek során a nagypolitikával összefonódott alvilági bandák tagjai leitatták, majd arra kényszerítették (gyakran erőszakkal) találomra kiválasztott áldozataikat, hogy az általuk támogatott jelöltre szavazzanak a választáson. De hogy Poe-val pontosan mi is történt azon a végzetes napon, a mai napig rejtély; és ez alighanem már így is marad.
Aiszkhülosz
Forrás: Pictura Prints
Aiszkhülosz, az ókori görög tragédia (és úgy általában: a dráma) atyja, a Leláncolt Prométheusz és az Oltalomkeresők szerzőjének halála talán még egy Tapsi Hapsi-epizódból sem lógott volna ki. A köztiszteletben álló, agg drámaíró éppen a szicíliai Gela városának falai előtt üldögélt, amikor a fejére zuhant egy teknősbéka, és agyonütötte. Valerius Maximus római anekdotagyűjtő szerint a páncélost egy sas ragadta el, és egy sziklán akarta feltörni, hogy aztán a húsával táplálkozhasson, azonban Aiszkhülosz kopasz feje megtévesztette. A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy Valerius Maximus az 1. században élt, csaknem fél évezreddel Aiszkhülosz után, szóval kortárs szemtanúnak aligha tekinthető; mondjuk a történet ettől még remek (és azért nem is teljes képtelenség).
Pietro Aretino
Pietro Aretino Tiziano festményén (Fotó: Luisa Ricciarini/Leemage / leemage / Leemage via AFP)
Pietro Aretino (híres önmeghatározása szerint: Isten kegyelméből szabad ember) az itáliai reneszánsz irodalmi és szellemi élet egyik meghatározó figurája volt: írt színdarabokat, szatírákat, vallásos tárgyú munkákat, továbbá kiterjedt levelezést folytatott a korszak művészeivel és csúcsértelmiségijeivel, már-már pornográfiába hajló erotikus írásai pedig a maguk idejében kifejezetten merésznek és úttörőnek számítottak. Két különböző történet kering arról, hogyan ért véget az élete 1556-ban, és mindkettőben fontos szerepet játszik a nevetés. Az egyik verzió szerint amikor a nővére egy különösen pikáns viccet mesélt, az író olyan hisztérikus kacagásban tört ki,hogy hanyatt esett a székével, és ott helyben szörnyethalt; a másik anekdota szerint pedig Aretino agyvérzést kapott a röhögéstől, amikor Urbino hercege valamilyen különösen durva megjegyzést tett a saját feleségét ábrázoló aktfestményre.
Francis Bacon
Francis Bacon (Fotó: Stock Montage/Getty Images)
Francis Bacon angol filozófus, államférfi, tudós és író, az empirizmus, vagyis az alapos megfigyeléseken és kísérleteken alapuló tudomány egyik legkorábbi apologétája és legjelentősebb alakja volt, aki – kissé ironikus módon – egy fagyasztott csirkén végzett tudományos kísérletbe halt bele. Bacon (akinek a neve ugyebár szalonnát jelent, habár ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz) úgy vélte, hogy a só helyett a hó jó módszer lehet a hús tartósítására, így aztán, hogy elméletet a gyakorlatban is bizonyítsa, havat tömött egy tyúk testébe; azonban „a hó annyira lehűtötte, hogy szörnyen lebetegedett”, majd néhány nappal később, 1626. április 9-én tüdőgyulladásban elhunyt – legalábbis így írja John Aubrey, a 17. század vége felé megjelent, Brief Lives című életrajzgyűjteményében.
Sherwood Anderson
Mr. és Mrs. Sherwood Anderson a Santa Lucia fedélzetén (Fotó: Getty Images)
Sherwood Anderson prózaíró, az amerikai középnyugat nagy krónikása, Hemingway, Faulkner és Steinbeck mestere, miközben negyedik feleségével, Eleanorral egy dél-amerikai hajóúton vett részt, súlyos és fájdalmas gyomorgörcsöket kezdett tapasztalni. Andersonék Panamában aztán partra szálltak, és kórházba mentek, ahol az írón néhány nappal később, 1941. március 8-án meghalt. A boncolás során kiderült, hogy a bűnös egy aprócska, fából készült fogpiszkáló volt egy olajbogyóba tűzve, amelyet az író egy martini fogyasztása közben nyelt le. A kis fogpiszkáló átszúrta a beleit, ami hártyagyulladáshoz, illetve a hasüreg belső nyálkahártyájának fertőzéséhez vezetett.
