Halálos nevetés

Azt már tudjuk, hogy akár egy rosszkor és rossz helyen eleresztett fing is képes történelmi katasztrófát okozni, szóval ezek után talán nem jelent olyan nagy meglepetést az az információ sem, miszerint: a túlzott nevetésbe akár bele is lehet halni. Hát, vagyis állítólag több alkalommal is megesett már ilyesmi. Az alábbi történetek hitelességéért ugyan nem tudunk felelősséget vállalni, de azért mindenkit óva intenénk attól, hogy csak úgy meggondolatlanul és önfeledten hahotázzon a jövőben. Végül is, vízivásba és szexbe is haltak már bele emberek, miért pont a nevetés lenne kivétel. 

Csúnya, nevető emberek macskával, Gian Paolo Lomazzo festményén (Forrás: Wikipedia)

Az i.e. V. században alkotó Zeuxisz az ókori görög világ egyik legnagyobb és legmegbecsültebb festője volt, sajnos azonban műveit csak leírásokból, irodalmi emlékekből ismerjük, mivel egyik sem vészelte át a történelem pusztító viharait. Cserébe viszont több fantasztikus anekdota is kering róla. Idősebb Plinius, a kimeríthetetlen műveltségű római polihisztor és enciklopédista jegyezte fel, hogy egyszer olyan élethű, dús és kívánatos szőlőfürtöket festett az egyik képére, hogy az még képzőművészet iránt hagyományosan nemigen érdeklődő madarakat is odavonzotta. Egy másik alkalommal meg Krotón városának öt legszebb lányát kérte fel modellnek Szép Helené portréjához, hogy az ő vonásaikat elegyítve komponálhassa meg a tökéletes szépséget.

Egy ilyen rendkívüli művésznek természetesen a végzete is rendkívüli volt; Zeuxisz ugyanis a saját festményén nevette halálra magát. A történet szerint egyszer egy idősebb, jómódú, ám nem különösebben vonzó özvegy – vagy ahogy a kevésbé visszafogott források írják: rút vénasszony – bízta meg azzal, hogy fesse meg őt Aphroditéként, a szépség és a szerelem istennőjeként, amit a művész készséggel teljesített is, majd az elkészült képet látva olyan kontrollálhatatlan röhögésben tört ki, hogy fel is fordult (más verziók szerint ugyanakkor a rögtön a felkérést követően, illetve festés közben esett meg ez a különös tragédia).

Zeuxisz és modelljei François-André Vincent festményén (Forrás: Wikipedia)

Még furcsább és érthetetlenebb az az eset, amelyet a neves történetíró, Diogenész Laertiosz örökített meg az utókornak. Eszerint Khrüszipposz, az i.e. 3. században élt görög sztoikus bölcselő – akinek a munkái, néhány apróbb töredéket leszámítva, sajnálatos módon ugyancsak az enyészeté lettek –, amikor meglátott egy fügét rágcsáló szamarat, így kiáltott fel: „Adjanak a szamárnak bort, hogy leöblíthesse a fügét!” – majd hahotázni kezdett. Vicces ez egyáltalán? Hát, annyira talán nem. A 73 éves, köztiszteletben álló filozófus, az etika és a logika tudományának nagy ismerője viszont szabályos röhögőrohamot kapott a saját elmesziporkájától, és némi fetrengés és rángatózás után meg is halt.

Márton aragóniai királynak (1356–1410), túl sok oka nem volt a vidámságra: elvesztette a feleségét, majd az egyetlen nagykorúságot megért fiát is, a családi tragédiák hatására pedig testileg és lelkileg is teljesen összeroppant. Azonban az étvágya szerencsére megmaradt. Egyik este, miután elfogyasztott egy komplett libát, kissé rosszul lett, és visszavonult a hálótermébe, majd odarendelte az udvari bolondját (és itt most ne feltétlenül egy csörgősipkás, bukfencező figurát képzeljünk el, hanem inkább egy tréfás kedvű nemesurat), hogy miközben ő a gyomorrontástól szenved, legalább valaki szórakoztassa.

A bolond késve érkezett, és a király meg is kérdezte, merre járt ilyen sokáig. Az udvaronc így felelt: „A szomszédos szőlőskertben jártam, felség,  ahol egy fiatal szarvast láttam lógni az egyik fáról a farkánál fogva. Mintha csak valaki megbüntette volna azért, mert fügét lopott!”.  Bár mi sajnos továbbra sem értjük, hogy mi olyan vicces egy fügét zabáló állatban, Aragónia királya szerencsére vette a lapot, és addig hahotázott torka szakadtából, amíg ki nem szenvedett. Vele együtt pedig a nagy múltú Barcelonai-ház is kihalt.

Khrüszipposz, a nagy filozófus éppen halálra röhögi magát egy fügét evő szamáron (Forrás: Wikipedia)

Pietro Aretino (1492–1556) itáliai reneszánsz költő volt, saját meghatározása szerint Isten kegyelméből szabad férfi, és egyúttal az első igazi revolverújságíró (noha akkoriban még fel sem találták a revolvert). A humanizmus korában a könyvajánlás valóságos keresetforrás volt, ezt azonban nem találta elég jövedelmezőnek. Kieszelte tehát a zsarolásnak azt a módját, amely manapság revolverezés néven ismeretes. Bőven buzgó epés és szatirikus vénáját használta ki ebből a célból, ebbe mártogatta hegyes tollát, amellyel rettegésben tartotta kora közéletének alakjait. Akit áldozatul szemelt ki, kénytelen volt őt megfizetni, ha nem akarta magát Európa-szerte nevetség tárgyává tenni Pietro Aretino pamfletjai által. Legalábbis így írja Holik Flóris irodalomtörténész.

Hogy pontosan melyik fügés-állatos vicc vezetett a gátlástalan irodalmi kalandor halálához, azt sajnos nem tudjuk, csak annyi bizonyos, hogy az anekdota szerint addig nevetett valamin, amíg meg nem fulladt. Illetve egy másik verzió szerint úgy nevetett, hogy leszédült a székről, és nyakát szegte. A jelenetet egy szép romantikus festményen Anselm Feuerbachis megörökítette.

Pietro Aretino halála (Forrás: Wikipedia)

Aztán: Sir Thomas Urquhart, a skót arisztokrata, polihisztor, Rabelais első angol nyelvű fordítója állítólag azon röhögte halálra magát 1649-ben, hogy II. Károly lett a király; bizonyos Mrs. Fitzherbert, a színházkedvelő brit özvegy meg azon, hogy a Koldusopera (nem a Brecht-féle átdolgozás, hanem a korábbi) 1782-es bemutatóján az egyik férfi színész nőnek volt öltözve. Tiszta szerencse, hogy idén nincs nagyon min nevetni.

Még több furcsa halál az nlc-n:

• 1999-ben meghalt, de még mindig aktívan politizál az ifjabb John F. Kennedy
• Borzalmas tömegkatasztrófát okozott egy rossz helyen eleresztett fing
• Tovább marad ragyogóan szép a bőrünk, ha szűzen halunk meg