Nomen est omen – ezt a közismert latin kifejezést többnyire úgy szokás mondani magyarul, hogy a „név kötelez”, habár az „a név maga az ember” vagy a „névben a sors” talán helyénvalóbb fordítás lenne. Szó szerint egyébként azt jelent, hogy a „név előjel”: vagyis a név beszédes (gyakran intő, figyelmeztető jel), amely elárulja viselője fő tulajdonságát/tulajdonságait, a „neki megírt sorsot”. Az irodalomban az ilyesmit beszélő névnek nevezik, és már az ókori görög szerzők is előszeretettel alkalmazták, elsősorban – de nem kizárólag – humoros-gunyoros célzattal (mondjuk az is igaz, hogy a nagyon harsány vagy direkt beszélő nevek már jó ideje kimentek a divatból, és manapság legfeljebb csak a gyerekeknek szóló művekben találkozhatunk ilyesmivel).
A jelenségnek tudományos – vagy többé-kevésbé tudományos – neve is van: nominatív determinizmus vagy aptronima (a kettő nem teljesen ugyanaz, de azért majdnem). A hipotézissel, mely szerint emberek neve valamiféle önbeteljesítő jóslatként működik vagy működhet, első ízben az angol New Scientist magazin foglalkozott komolyabban 1994-ben, miután a lap egyik rovata több olyan tanulmányt is közölt, amelyeket feltűnően passzoló vezetéknevű kutatók végeztek: ezek közé tartozott Daniel Snowman (hóember) sarkkutatásról szóló könyve, valamint a Splatt (vagina) és Weedon (szó szerint: odapisilt) nevű kutatók urológiai témájú cikke. A téma pedig azóta is rendszeresen előkerül – persze inkább csak amolyan pszeudotudományos poénként –a New Scientistben.
Carl Gustav Jung portréja (Fotó: Wikipedia)
Az elképzelést, hogy az emberek a nevükhöz illő szakmákhoz vonzódnak, állítólag a neves ideggyógyász, Carl Jung is felvetette már jóval korábban, példaként említve nagy barátját és mentorát, az örömelv-elmélet megalkotóját, Sigmund Freudot, akinek a vezetékneve németül – nahát – örömöt jelent (Jung neve meg azt, hogy ifjú vagy fiatal – hát ehhez képest 85 éves korában hunyt el). Néhány közelmúltbeli – megkérdőjelezhető hitelességű – vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy bizonyos szakmákban rendkívül nagy arányban találhatunk tökéletesen illeszkedő vezetéknévvel (és néha keresztnévvel) rendelkező embereket; ennek egyik magyarázata lehet az ún. implicit egoizmus, ami az „arra mutató tendencia, hogy pozitívan értékeljük önmagunkat spontánul, automatikusan és tudat alatt”, és ennélfogva „önkéntelenül is előnyben részesítsük azokat a dolgokat, amelyeket önmagunkhoz társítunk”.
És ez még nem minden! Richard Wiseman professzor Quirkology és 59 Seconds című könyveiben beszámol egy kutatásáról, amely a 2000-es amerikai elnökválasztási kampányt vizsgálja: ebből kiderül, hogy azok az emberek, akiknek a vezetékneve B-vel kezdődött, szívesebben adakoztak a Bush-kampánynak, míg a G-vel kezdődő vezetéknevűek a Gore-kampányt részesítették előnyben. Wiseman a Daily Telegraph korábbi tudományos szerkesztőjével, Roger Highfielddel közösen végzett kutatása megállapította, hogy azok az emberek, akiknek a vezetékneve az ábécé eleje felé eső betűvel kezdődött, nagy valószínűleg jobban teljesítettek, mint a Youngok vagy a Yorkok. Hasonló eredményre jutott Leif Nelson és Joseph Simmons 2007-ben végzett kutatása, amely különböző diákok érdemjegyeit vizsgálta 15 évre visszamenőleg: akiknek a kereszt- vagy vezetékneve A vagy B betűvel kezdődött, lényegesen jobb jegyeket kaptak, mint azok, akiké C-vel vagy D-vel. A fentebb már idézett Karl Jung 1952-ben megjelent Szinkronicitás című könyvében azt írta, hogy
néha egészen groteszk egybeesés van egy ember neve és a tulajdonságai között.
Kovács Patrícia színművésznő, aki nem kovács (Fotó: Neményi Márton/nlc)
A vezetéknevek eredete
Persze, ez az egész kicsit amolyan önmaga farkába harapó kígyó, hisz ma is használatos családnevek egy jelentős része (legalábbis az európai kultúrkörben) pont a viselőikhez társított tulajdonságokból vagy az általuk űzött szakmákból alakult eredetileg. Ahogy Karády Viktor és Kozma István írja Név és nemzet című könyvében, a vezetéknév intézménye Magyarországon – és nagyjából az egész kontinensen – kb. a 13. század végén jelent meg, először csak szórványosan, a nemesség berkeiben; a jobbágyság körében a kételemű név csak a 16. század elején vált általánossá.
A vezetéknevek szerepe kezdetben az egyező keresztnevű emberek megkülönböztetése volt, leggyakrabban az illető foglalkozására (pl: tímár, kovács, szabó), kinézetére (pl: kis, nagy, vagy akár medve, utalva nagy termetére) vagy belső jellemzőire (pl: bátor, gazdag, fukar) vagy azok ellenkezőjére utalt. Kaphatta földesura rangjáról is (pl. király, herceg, gróf, báró).
Ez a név általában nem öröklődött, de fokozatosan a „Bátor Mihály, Béla fia” forma miatt egyre gyakoribb lett, hogy ez a ragadványnév egy egész családot vagy akár több nemzedéket is jelölt. A származás megjelölésére használták a de genere (nemzetségből) latin nyelvű kifejezést a kora középkorban.
Körülbelül a 14. századig volt használatos a keresztnév mellett az apa vagy valamelyik előd nevével, esetleg a lakóhely elnevezésével kapcsolatban. Például: De genere Dénes = Dénes fia, rövidített formája „de”, Dénes de Zala = Zalai Dénes. A családnevek kialakulásával általános használata megszűnt. Leonardo da Vinci neve is hasonló eredetű, aki a toszkán Vinci nevű város melletti kis faluban (Anduan) született.
A szakmákhoz vagy mesterséghez kapcsolódó családnevek váltak először örökletesekké, mivel a mesterség gyakran generációkon át fennmaradt a családon belül. Aztán persze ezek jelentősége vagy autentikussága fokozatosan csökkenni kezdett, hisz a fiúk nem mindig követték apjuk mesterségét: hiába volt mondjuk a Kovács vagy a Szabó (vagy a Smith és a Taylor) a legelterjedtebb vezetéknevek között a huszadik század elején, a nevezett szakmákat már jóval kevesebben művelték, és jellemzően őket sem hívták Kovácsnak vagy Szabónak, vagy ha mégis, az rendszerint humoros hatást keltett.
Usain Bolt, a világ leggyorsabb embere (Fotó: Wikipedia)
Szóval az efféle aptronim – vagyis önbeteljesítő vagy önmeghatározó – vezetékneveknek ma már inkább kuriózumértéke van, és a fentebb is bemutatott, tudományosnak csak nagy jóindulattal nevezhető kutatások ellenére azért megrázó erejű következtetéseket nem nagyon lehet belőlük levonni. De persze attól még nagyon érdekesek és szórakoztatóak tudnak lenni, úgyhogy mutatunk is pár figyelemre méltó példát:
Usain Bolt (bolt: villámlás vagy nyílvessző): Nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, minden idők egyik leggyorsabban futó embere
Sara Blizzard (blizzard: hóvihar): brit meteorológus a BBC-nél. Az amerikai Foxnál pedig dolgozik egy Amy Freeze (fagyás) nevű hölgy, hasonló munkakörben
William Headline (headline: főcím): ez a csodás nevű úriember a CNN washingtoni irodájának volt a vezetője a nyolcvanas-kilencvenes években
Bob Rock (rock: hát, ezt talán le sem kell fordítani): a rockzene történetének egyik legsikeresebb és legfoglalkoztatottabb producere, aki mindenkivel dolgozott már az Aerosmithtől a Metallicáig
Russell Brain báró (brain: agy): brit neurológus (azaz ideggyógyász) volt, az Agyi idegrendszeri betegségek című neurológiai témájú szakkönyv szerzője, valamint a Brain című orvosi folyóirat főszerkesztője
Christopher Moneymaker (moneymaker: pénzcsináló, pénzhalmozó stb.): amerikai profi pókerjátékos, a 2003-as póker-világbajnokság győztese
Auguste és Louis Lumière (lumière: fény): a filmezés 19. századi úttörői – hogy ne csak angolszász példák legyenek
Francine Prose (prose: nos, próza): amerikai regényíró, novellaíró, esszéíró, kritikus és az irodalomtudomány professzora, korábban a PEN American Center elnöke
George Francis Train (train: vonat): 19. században élt amerikai vállalkozó, aki jelentős részt vállalt a transzkontinentális vasút keleti részének kiépítésében az Egyesült Államokban
hogy legyen azért egy magyar példa is: Ősi Attila, magyar geológus, paleontológus, a bakonyi dinoszaurusz-lelőhely egyik felfedezője, a lelőhely kutatásának vezetője, jelenleg az MTA-MTM Paleontológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa
És jöjjön még a végére két fordított aptronim, csak a rend kedvéért: Frank Beard (szakáll), dobos, a ZZ Top együttes egyetlen nem szakállas tagja (jó, azért ebben – mármint, hogy Beard nem növeszthetett szakállat, csak bajuszt – jelentős szerepe volt a zenekar rafinált menedzserének is), illetve Don Black (fekete), a fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai neonáci.
