nlc.hu
Szabadidő
Fekete Dávid a házi őrizetben is randizik

Fekete Dávid: „Randizgattam mostanában a házi őrizet alatt is, de még senkit sem találtam, aki érdekelt volna”

Reméli, hamarosan minden helyre kerül az életében.

Fekete Dávid a házi őrizetben is igyekszik visszatalálni régi önmagához és új életet kezdeni. Ugyan nagyon megviselte, amikor gyermekei édesanyja, Regina elvált tőle, míg ő a rácsok mögött volt, mára rendeződött a viszonyuk. Az énekes amellett, hogy szeretné ismét felépíteni a karrierjét, törekszik arra, hogy normális magánéletet tudjon kialakítani. Ebben szerencsére volt felesége is partner, hiszen, amikor csak tudja, megengedi, hogy ikerfiai az apjukkal legyenek. 

Fekete Dávid

Fotó: Facebook

„Most is itt voltak velem hat napot, amiért hihetetlenül hálás vagyok. Azt gondolom, mostanra szülőtársként teljesen jól működünk Reginával, ha házastársként nem is sikerült megmaradnunk. Sokáig, még a feljelentés után is szerettem őt, de már elengedtem. A válásunk körülményei viszont hatalmas traumaként élnek még bennem. Fogalmam sincs, hogy valaha fogok-e tudni hinni, bízni egy nőben, hogy akarok-e még újból házasodni, vagy szeretnék-e még gyereket. Rettegek az újabb csalódástól, pedig egyébként legbelül érzem, hogy nyitott lennék az újra. Randizgattam mostanában a házi őrizet alatt is, de még senkit sem találtam, aki igazán érdekelt volna – mesélte a Story magazinnak Dávid, majd az is kiderült, nem adta fel énekesi karrierjét, de közben most egy marketingcég osztályvezetőjeként dolgozik. – Ha minden jól megy, hamarosan új videóklipem is lesz. Nem tudom, hogy fogadják majd a visszatérésem, és tudok-e olyan szintre kerülni, mint annak idején, de szeretnék újra fellépni, koncertezni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top