Közel negyven férfit gyilkolt meg az özvegy, Amerika hírhedt sorozatgyilkosa

Az 1880-as évek elején Brynhild Størset, egy szegény szobalány, Norvégiából Amerikába utazott, hogy új életet kezdjen. Azonban az álmai sötét és rémisztő fordulatokat vettek. Brynhild, vagy ahogy később ismertté vált, Belle Gunness Amerika első női sorozatgyilkosává vált.

Dominó-effektus

Rövid ideig testvérével, Nellie-vel élt Chicagóban, majd férjhez ment Mads Sørensenhez, aki rövid életűnek bizonyult.

A férfi ugyanis július 30-án (amikor épp lejárt az életbiztosítása) rosszul lett. Mire kiérkezett az orvos, a férfi már halott volt. A feleség elmondása szerint a férje munkából hazaérve fejfájásra panaszkodott, mire a nő kinint adott neki, majd lefektette, ám a férje nem sokkal később meghalt. Az esetet kivizsgáló két orvos a Belle által elmondottak alapján arra jutott, hogy Mads Sørensen agyvérzést kapott.

Mads halála után az özvegy 5000 dollárhoz (43 millió forinthoz) jutott hozzá.

Nem sokkal ezután, 1901 novemberében a “szomorú” özvegy eladta chicagói házát és három gyerekével együtt az indianai La Porte-ba költözött, ahol egy impozáns házat vett meg 19 hektáros földterülettel, Belle ezen kezdett el gazdálkodni.

Bella Gunness és gyermekei (Fotó: Facebook/Bella Gunness)

Hamarosan új férjet is talált magának, Peter Gunness személyében, aki korábban egy ideig Belle-től és első férjétől bérelt szobát. A házasság nem volt hosszú életű, nyolc hónapig tartott, ugyanis a férj egy igen furcsa helyzetben halt meg. Mármint a feleség elmondása szerint. Belle azt állította, hogy a férje a cipőjéért ment a konyhába, melyet a tűzhely mellett tartott, hogy azt melegen tartsa. Amikor azonban leguggolt értük, a tűzhely feletti polcról (csak úgy) leesett a húsdaráló, de úgy, hogy közben tűzhelyen lévő edényt is leverte, így Gunnesst nem csak a húsdaráló találta el fején, de le is lett forrázva. Bár vizsgálat indult az ügyben, a rendőrség elfogadta az özvegy magyarázatát.

Peter után újsághirdetésekben keresett férfi munkaerőt a tanyára, többjüket arra kapacitálta, hogy fektessenek be a farmba és később majd osztoznak a bevételen. Egyszerre három újságban adott fel apróhirdetést, a postás elmondása szerint az asszony átlagosan naponta 1-4 levelet kapott, de előfordult, hogy ennél is nagyobb volt a forgalom.

Harold Schechter Belle-ről írt könyvéből kiderül, hogy a szomszédok azt mindig látták, amikor megérkezett az új férfi munkaerő, azt azonban sosem, mikor távozott az előző. Egyetlen olyan férfi volt, aki nem tűnt el: egy helyi lakos, Ray Lamphere. Az utolsó áldozat pedig Andrew Helgeliennel volt, akivel Belle szexuális viszonyba is bonyolódott. Utoljára akkor látták élve, amikor az érkezése után egy héttel Belle társaságában a helyi bankban minden megtakarítását felvette készpénzben.

Belle Gunness, (Fotó: Facebook/Bella Gunness)

1908 április 3- án ismeretlen okokból leégett Bellék háza és fekete özvegy a  gyerekeivel odaveszett. Nem sokkal később a hatóságok végül 12 testet tudtak azonosítani a tanyáján. De annyi testrészt találtak a területen, hogy egyes feltételezések szerint az áldozatok tényleges száma akár negyven is lehetett.

Rémisztő hírnév

Rendkívüli története bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe és több mint egy évszázadon át “lenyűgözte” a valóságon alapuló bűnügyi történetek rajongóit. Az esetéről dalok, képregényfüzetek, filmek és dokumentumfilmek, valamint regény is született.

Nemrég a norvég írónő, Victoria Kielland írt egy könyvet róla “My Men“címmel, amely egy újfajta megközelítésből írja le a nő történetét. Regényében Brynhildet, vagy Belle Gunness-t 17 évesen ismerhetjük meg, amikor a gazdag munkaadója, Firstborn fia erőszakoskodik vele. Ez a traumát egy későbbi vetélése tovább mélyíti,  és ezt a lelki sebet Brynhild soha nem gyógyítja meg teljesen. 

Bella és áldozatai. (Fotó: Facebook/Bella Gunness)

A regény szerint Brynhild, miután meggyilkolja Mads-ot és Peter-t, megváltoztatja a nevét Bella-ra, majd Belle-re, és megpróbál új identitást kreálni magának, újrakezdeni az életét. Azonban a mentális egészségéért vívott küzdelme vesztes ügynek bizonyult. A Guardian azt írja, hogy  Kielland zseniálisan ábrázolja a depressziós elmében zajló, egyre elmélyülő kétségbeesést és gondolatspirált.

Kielland kevésbé az ok-okozati összefüggések megértésére törekszik, sokkal inkább arra, hogy átadja, milyen lehetett Brynhildnek lenni – milyen volt a fejében élni és a bőrében lenni.

Persze mindez egy regény, nem tudhatjuk, hogy igazából mit gondolhatott és érezhetett az a nő, aki közel negyven embert ölt meg és darabolt fel.