Az Alnwick-kert Észak-Anglia egyik legszebb látványossága, ahol többhektárnyi színpompás és buja növényzet csábítja a látogatókat: illatos rózsasorok, ápolt dísznövények, vízesések, szökőkutak és a többi. A kerten belül, egy vészjósló, koponyákkal díszített fekete vaskapu mögött azonban van egy másik kert is, ami a maga bizarr módján legalább ugyanannyira hívogató, ám sokkal veszélyesebb.
1995-ben Jane Percy lett a Skócia határáig húzódó, északkelet-angliai Northumberland megye hercegnéje, miután férje bátyja váratlanul meghalt. A címmel együtt járt az Alnwick-kastély, Northumberland hercegének hagyományos székhelye (amely egyébként az első két Harry Potter-filmben a Roxfort helyszínéül is szolgált). Miután a család beköltözött a kastélyba, Percy férje megkérte őt, hogy kezdjen valamit a kerttel, ahol akkoriban karácsonyfának való fenyőket termesztettek.
„Azt hiszem, a férjem úgy gondolta, hogy majd elültetek néhány rózsát, és kész” – emlékezett vissza a kezdetekre a hercegnő, aki aztán végül ennél jóval messzebbre merészkedett. 1996-ban megbízta Jacques Wirtz tájépítészt, aki már dolgozott a párizsi Tuileriák és a francia elnöki rezidencia kertjein, hogy segítsen újragondolni az Alnwick-kertet. Tudta, hogy valami igazán egyedit akar; egy olyan kertet, ami még véletlenül sem emlékeztet az angol vidék tipikus kertjeire.
„Az egyik dolog, amit utálok a mai korban, az a szabványosítás. Arra gondoltam, hogy próbáljunk meg valami igazán mást csinálni.”
A hercegnő eleinte úgy gondolta, hogy egy gyógynövénykertet szeretne, ám egy olaszországi utazás kissé más irányba terelte. Miután meglátogatta a hírhedt Medici-méregkertet, az az ötlete támadt, hogy inkább olyan növényeket gyűjt össze, amelyek nem gyógyítanak, ellenben akár ölni is képesek. Egy másik útja pedig a középkori Skócia legnagyobb kórházának romjaihoz vezetett, ahol megismerkedett a 15. századi műtétek során az amputáltak altatására használt, tyúkhúrral, ópiummal és ürömmel átitatott altató szivacsokkal; mindez végképp megerősítette abban az elhatározásában, hogy egy halálos növényeket felvonultató kertet hozzon létre.
„Arra gondoltam, hogy ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsük. A gyerekeket nem érdekli, hogy az aszpirin egy fa kérgéből származik. Ami igazán érdekes, az az, hogy hogyan öl meg egy növény, és hogyan hal meg a beteg, illetve hogyan érzed magad, mielőtt meghalsz.”
A hercegnő tehát nekilátott, hogy mérgező növényeket gyűjtsön az általa elképzelt méregkert számára. Kb. száz különböző növényfajtát választott ki: az olyan egzotikus gyilkosoktól, mint a dél-amerikai angyaltrombita egészen a közönséges babérsövényig. A fő szervezőelv csupán annyi volt, hogy a „növényeknek jó történeteket kellett elmesélniük”.
Meglepő, de az angol kertekben szinte mindenütt jelen lévő babérsövény rendkívül mérgező lehet: ha nem is túl gyakran, de azért előfordul, hogy miután felpakolták autójukat a lemetszett babérlevelekkel, hogy elvigyék a szeméttelepre, a gyanútlan sofőrök elaludtak a volán mögött az ágak által kibocsátott mérgező kipárolgástól.
A növények veszélyes tulajdonságai miatt a méregkert látogatóinak tilos bármelyik növényt megszagolni, megérinteni vagy megkóstolni. A vendégek azonban még így is áldozatául eshetnek a növényeknek: az egyik nyáron például hét ember ájult el, mert a kertben sétálva mérget lélegeztek be. Egyébként a méregkertben – szigorúan oktatási célzattal – a hercegnő különféle kábítószereket is termeszt, a kannabisztól a kokainig.
Más mérgező növények talán kevésbé ismertek a nagyközönség számára, de nem kevésbé veszélyesek. A hercegnő egyik kedvenc növénye az angyaltrombita, amely a Solanaceae család (ide tartozik a nadragulya is) tagja, és vadon Dél-Amerikában nő. Mielőtt megölne, afrodiziákumként hat. Az előkelő viktoriánus hölgyek körében különösen nagy népszerűségnek örvendett: ha egy kevés virágport adagoltak a teájukhoz, azzal valamiféle LSD-szerű bódulatba tudtak kerülni, ha pedig fájdalommentesen, euforikus gyönyörök közepette óhajtották elhagyni az árnyékvilágot, akkor meg valamivel több virágport fogyasztottak.
Az alnwicki méregkert nagyjából 600 ezer látogatót vonz évente; nyilván azért, mert ahogy a hercegnő is mondja: „a legtöbb növény, ami öl: érdekes”.