Bár az első epizódot már 25 évvel (!) ezelőtt mutatták be, a Szex és New York a mai napig igazi kultsorozat: a történet négy harmincas szingli barátnő életét kíséri végig a Nagy Alma nyüzsgő forgatagában. A főszereplő Carrie (Sarah Jessica Parker) mellett mindenkinek ismerős Miranda (Cynthia Nixon), Charlotte (Kristin Davis) és Samantha (Kim Cattrall).
A négy színésznő elválaszthatatlan barátnőt alakított: ezért lepett meg mindenkit, amikor kiderült, hogy az És egyszer csak… című spin-off sorozatban nem kerül a képernyőre Samantha. Bár arról már korábban is pletykáltak, hogy a sztárok viszonya nem éppen felhőtlen, azt kevesen gondolták, hogy ennyire elmérgesedett a kapcsolat.
Most mégis visszatért Kim Cattrall: ugyan mindössze egy másfél perces blokk erjéig, de Samantha megjelenik a sorozat második évadában.
A jelenetben Carrie éppen a konyhában van, amikor váratlan telefonhívást kap: Samantha hívja, hogy elmondja, meg akarta lepni az „utolsó vacsorán” – a bulin, amivel Carrie elbúcsúzik az ikonikus manhattani lakásától. A barátnők rövid beszélgetéséből kiderül, hogy Samantha gépe a vihar miatt nem tudott időben felszállni, így mégsem tud részt venni az estén, végül pedig búcsút vesznek egymástól.
Rajongóként az ember első gondolata az, hogy ennyi nem elég Samanthából, de annak fényében, hogy Cattrall korábban határozottan elzárkózott attól, hogy szerepeljen a produkcióban, meglepő, hogy mégiscsak elvállalta a rövidke jelenetet. Igaz, mindezt csak komoly feltételek mellett. A színésznő kikötötte, hogy nem forgat közös jelenetet a három főszereplővel, illetve, hogy nem hajlandó találkozni a sorozat showrunnerével, Michael Patrick Kinggel sem.
Azt, hogy pontosan mi az oka Cattrall elzárkózásának, a mai napig csak sejteni lehet, de egy biztos: a színésznők sajnos nem ásták el a csatabárdot. Összeszedtük, hogy mit lehet tudni a viszályról.
2004.
Ebben az évben ért véget a sorozat, viszont amikor a stáb az Emmy díjátadójára ment, többeknek feltűnt, hogy Cattrall nem a többi stábtaggal együtt ült.
Néhány hónappal később, egy Jonathan Rossnak adott interjúban a színésznő arról beszélt, hogy a fizetésbeli eltérések valóban befolyásolták a műsor befejezését. „Úgy éreztem, hat év után itt volt az ideje, hogy mindannyian részesüljünk a Szex és New York anyagi sikeréből. A showrunnerek nem lelkesedtek az ötletért, ezért úgy gondoltam, itt az ideje továbblépni” – mondta. Ekkor Sarah Jessica Parker már öt éve a produceri csapatot (is) erősítette: a főszerepet alakító színésznő 1999-től producerként is dolgozott a sorozaton.
2008.
Négy évvel a sorozat vége után a producerek az első Szex és New York film előkészítésén dolgoztak, a forgatás megkezdése azonban Cattrall bértárgyalása miatt húzódott. A színésznő emiatt a médiában össztűz alá került, ekkor azonban Sarah Jessica Parker még meg is védte. A Telegraph nevű angol magazinnak adott interjújában arról beszélt, hogy szerinte teljesen rendben vannak Cattrall kérései.
Ugyanebben az interjúban Cattrall a forgatás elhalasztásáról így beszél: „Éppen váláson mentem keresztül, és egy hét éve tartó munkám a végéhez közeledett. Aztán apámnál demenciát diagnosztizáltak. Így hát visszaléptem a forgatástól és visszatértem Kanadába, ahol a családom van – ez az oka a dolognak. Nem minden a pénzről szólt.”
2009.
A Szex és New York 2 film forgatása közben Sarah Jessica Parker azt nyilatkozta, hogy nincsenek haragban Cattrallal: „Nem hiszem, hogy bárki el akarja hinni, hogy szeretem Kimet. Én imádom őt. Nélküle nem csináltam volna meg a filmet. Nem tettem és nem is tenném” – mondta.
Ezt később maga Cattrall is megerősítette egy 2010 elején adott interjúban.
Azt hiszem, Sarah-nak igaza volt: az emberek nem akarják elhinni, hogy jól kijövünk egymással. Túl sokat fektetnek abba az elképzelésbe, hogy két erős, sikeres nő harcol egymással. Ez szaftos pletykákat és cikkeket eredményez. Az igazság, hogy barátok vagyunk, jól kijövünk egymással, és boldogan végezzük együtt a munkánkat, közel sem olyan hírértékű. Szerintem Sarah fantasztikus. Született vezető, aki határozottan, de gyengéden irányítja a stábot és a szereplőket
– magyarázta.
Később, a film forgatása során ugyan felröppentek pletykák arról, hogy a két színésznő nem jön ki egymással, de mindketten tagadták, hogy ez így lenne. Sarah Jessica Parker csak annyit mondott, hogy egy kimerítő forgatáson természetes, hogy vannak konfliktusok és sértődések, de ezt mindannyian helyén tudják kezelni.
2017.
A két színésznő vélt vagy valós viszálya a Szex és New York végével háttérbe került, és utána egy hosszabb szünet következett. Amikor 2017 végén kiderült, hogy a sorozat alapján készült filmek nem kapnak harmadik részt, többen Cattrallt tették felelőssé ezért, ő azonban tagadta, hogy bármilyen szerepe lett volna a döntésben.
Nem sokkal később a New York Post nevű bulvármagazin megjelentetett egy cikket, amiben névtelen forrásokra hivatkozva azt állították, hogy a sorozat forgatása során folyamatosan ment az egymással való gonoszkodás és bullying, amivel Sarah Jessica Parker évekig megkeserítette Cattrall életét.
Egyik sztár sem kommentálta a vádakat, viszont Kim Cattrall egy hónappal később szerepelt Piers Morgan beszélgetős műsorában, ahol egyértelművé tette: számára véget ért a Szex és New York. A színésznő azzal indokolta a döntést, hogy hatvanéves kora felett már nem volt kedve folytatni a sorozatot. Arról is beszélt, hogy igazságtalannak érezte azokat a vádakat, amelyek szerint miatta nem lett harmadik film. Arra a kérdésre, hogy jól kijött-e a többi stábtaggal, elég meglepő választ adott.
Soha nem voltunk barátok. Kollégák voltunk, és bizonyos szempontból ez sokkal egészségesebb is, mert így elkülönül az ember szakmai és magánélete
– mondta.
2018.
Sarah Jessica Parker Andy Cohen beszélgetős műsorában reagált a Cattrall által mondottakra: „Nagyon felzaklatott, mert én nem így emlékszem a mi élményeinkre. Szomorú, de mindig úgy gondolom, hogy ami összeköt minket, az ez az egyedülálló élmény. Ez egy szakmai élmény volt, de személyes lett, mert éveket jelentett az életünkből, szóval remélem, hogy ez valahogy háttérbe szorítja mindazt, ami mostanában elhangzott.”
Néhány nappal később azonban Cattrall az Instagramon egyértelművé tette: nem kér Sarah Jessica Parker barátságából. A színésznő bátyja néhány héttel korábban elhunyt, Cattrall pedig külön posztban szólította fel a másik celebet arra, hogy ne próbáljon emiatt kapcsolatba lépni vele.
„Anyukám ma megkérdezte tőlem: »Mikor hagy már békén az a kétszínű Sarah Jessica Parker?«. Az, hogy folyamatosan keresel, fájdalmasan emlékeztet arra, hogy valójában milyen kegyetlen voltál régen és most is. Hadd tegyem ezt nagyon világossá, (ha még nem tettem volna): Te nem vagy a családom. Nem vagy a barátom. Szóval azért írok, hogy még egyszer utoljára elmondjam neked, hogy ne használd ki a tragédiánkat annak érdekében, hogy helyreállítsd a »kedves lány« imidzsedet” – írta a poszthoz.
Bár a Szex és New York másik két főszereplője sosem állt nyíltan egyik színésznő oldalára sem, a Mirandát alakító Cynthia Nixon egy visszafogott, de annál sokatmondóbb fotót posztolt az Instagramjára néhány héttel később.
„Amikor régi barátok összefutnak… hiányzol, Sarah Jessica Parker” – állt a kép leírásában.
Ugyanezen év végén a Szex és New York író-producere, Michael Patrick egy interjúban nyíltan beszélt arról, hogy a sorozatban mi alapján osztották a színészek gázsiját, megindokolva azt is, hogy a másik három főszereplő miért keresett jóval kevesebbet, mint Sarah Jessica Parker.
„A sorozat nem létezne, ha nem Sarah Jessica lenne a szőke sztárja, ez az első számú tény. Kim nem volt a karrierje csúcsán, Kristint kevesen ismerték, Cynthia színházi színésznő volt – és a szerződéseik a státuszukat tükrözték” – magyarázta.
2021.
Sarah Jessica Parker Instagram-posztban jelentette be, hogy visszatér a Szex és New York, méghozzá egy spin-off sorozat formájában: ez lett az És egyszer csak…, azonban a színésznő bejegyzéséből az is kiderült, hogy Kim Cattrall nélkül folytatódik a történet.
Mint kiderült, Samanthát kiírták az új Szex és New York sorozatból, de bár Kim távozása a stábból drámai volt, Samantháé nem lesz az. Az HBO Max tartalomért felelős vezetője, Casey Bloys a TV Line-nak elmondta, hogy Samantha azért fog hiányozni, mert egyszerűen eltávolodott a többi karaktertől.
„Ahogy a való életben is, emberek jönnek az életedbe, emberek távoznak – magyarázta. – A barátságok elhalványulnak, és új barátságok kezdődnek. Szóval szerintem mindez nagyon jól bemutatja az élet tényleges szakaszait.”
2023.
Éppen ezért lepett meg mindenkit, amikor a Variety bejelentette, hogy Samantha Jones egy jelenetben fog szerepelni az És egyszer csak… 2. évadának fináléjában. Még ha csak egy rövid jelenet erejéig is, amit Cattrall úgy vett fel, hogy „nem látta és nem beszélt a sorozat sztárjaival, köztük Sarah Jessica Parkerrel”, de még a showrunner Michael Patrick Kinggel sem.