Liu Zicsing mióta az eszét tudja, a balett-rajongó volt. Már kisfiúként beleszeretett a balettba, miután az 1960-as évek elején több mint 10 alkalommal megnézte A nők vörös különítménye című kínai film balett-változatát, de soha nem volt alkalma gyakorolni. Észak-Kínában, egy, Baotu melletti faluban nőtt fel szegény családban, és mindig a családja eltartása lebegett a szeme előtt. A táncművészet olyan luxus volt, amit nem engedhetett meg magának. Földműves lett, később pedig utcaseprőként dolgozott, ám soha nem mondott le a balett iránti rajongásáért. Végül 53 évesen úgy döntött: balett-táncos lesz. Ennek immár 10 éve.
„Egy kezdő balett-tanfolyamot reklámoztak a tévében egyik nap, ami felkeltette az érdeklődésemet, és egyből arra gondoltam: meg kell próbálnom” – mesélte nemrég egy interjúban.
Nem volt könnyű dolga, hogy 53 évesen balett-táncossá válhasson. A barátai, ismerősei nem értették, miért veti bele magát a fárasztó edzésekbe az ő korában. Liu azonban figyelmen kívül hagyta a „károgókat”, a családja – akik mindig is támogatták a szenvedélyét – segítségével belevágott.
Jó formába kellett hoznia magát, hogy felvegye a lépést a nála jóval fiatalabb táncosokkal. Ám minden áldozatot megtett ezért, mert meg van arról győződve, hogy a balett nemcsak boldoggá teszi, hanem az egészségével is csodát művel. „Régebben gyomorproblémáim voltak. Miután 10 éve rendszeresen táncolok, a gyomorpanaszok egyszerűen elmúltak” – újságolta a 63 éves balett-táncos.
„Amikor balettra járok, úgy érzem magam, mintha újra fiatal lennék” – áradozott Liu, aki most végre azt teheti, amit fiatalkorában szeretett volna.
(via