„Az Életrevalókkal hatalmas mázlink volt, a sikerét áldásként éltük meg”

Két nyakig eladósodott, vásárlásmániás pasi belekeveredik egy radikális környezetvédő csoportba, csak mert megtetszik nekik a csapatot vezető lány. Így indul az Életrevalók rendezőpárosának új vígjátéka, az Ennél csak jobb jöhet. Éric Toledano és Olivier Nakache a filmet személyesen kísérte el Budapestre. Az Uránia moziban beszélgettünk.

TóCsa

2023. December 27.

Amikor 2019-ben az előző filmetek, a Különleges életek kapcsán Párizsban beszélgettünk, azt mondtátok nekem, hogy az a film a pályátok csúcsa, a karrieretek magnum opusa. Egy ilyen mű után hogyan lehet továbblépni?

Toledano: Elég ritkán jellemezzük úgy egy filmünket, hogy az lenne a csúcs a pályánkon. Így visszagondolva talán inkább azt akartuk ezzel kifejezni, hogy egy nagyon nehéz és fontos – emiatt sok éven át féltünk is tőle – témát sikerült úgy feldolgoznunk, ahogyan azt megálmodtuk, és ez jó érzéssel töltött el minket.

Nakache: A filmjeink közül az életünkre a Különleges életek gyakorolta a legnagyobb hatást. Ez a csúcs azonban inkább érzelmi csúcspont volt, és nem valamiféle alkotói csúcsteljesítmény. Azóta már elkészítettük a Terápia című izraeli sorozat francia változatát, és azt is óriási sikerként éltük meg. Feldolgoztuk vele a 2013-as terrortámadások és a pandémia okozta szorongásokat, vagyis ismét sikerült mély és izgalmas témákat találnunk.

Éric Toledano (Fotó: Neményi Márton)

Jelenleg Franciaország legsikeresebb filmesei közé tartoztok. A nagy siker bénítóan hat a kreativitásotokra, mert mindig felül kell valahogy múlnotok az előzőt, netán épp ellenkezőleg, inspirál benneteket?

Nakache: Az Életrevalókkal hatalmas mázlink volt, a sikerét áldásként éltük meg. Az a film megadta nekünk a szabadságot, hogy olyan témákról mesélhessünk, melyek tényleg érdekelnek bennünket. Könnyebbé tette az életünket, és nem nehezítette azt. Ráadásul a siker nem hirtelen hullott az ölünkbe. Kamaszkorunktól ismerjük egymást, az Életrevalók már a negyedik közös nagyjátékfilmünk volt, vagyis 15 évet vártunk a sikerre. Már volt annyi rutin a hátunk mögött, hogy a siker ne uralkodjon el rajtunk. Nem álltunk meg, hogy a nagy sikerünkön elmélkedjünk, egyszerűen az volt a célunk, hogy folytassuk az utat, amit filmesként megkezdtünk.

A Különleges életeken hosszú éveket dolgoztatok, az a projekt régóta érlelődött bennetek. Az új munkátok, az Ennél csak jobb jöhet is egy régi ötletetekből fogant?

Toledano: Ezt most nem előzte meg olyan hosszú gondolkodási folyamat. A Terápia sorozatban nagyon élveztük, hogy a társadalmunkban jelen lévő feszültségeket dolgozhattuk fel, és ezt az irányt ebben a filmünkben is szerettük volna megtartani, csak most humorosabb megközelítéssel. A célunk az, hogy a filmjeinken keresztül a nézők ráismerjenek önmagukra és a körülöttük lévő világra, de tudjanak rajta nevetni egy kicsit. De ez már az Életrevalókban is hasonlóan működött.

Nakache: A film ötlete a pandémia alatt merült fel bennünk. A klímakérdéssel indult, ami sok-sok ember számára okoz hihetetlenül erős frusztrációt. Ebből következett aztán a fogyasztás problémája, ugyanis ebben a helyzetben nehéz eldönteni, hogy telitöltsük vagy kiürítsük azt a bizonyos zsákot, fogyasszunk és felhalmozzunk vagy inkább fogjuk vissza a fogyasztásunkat. Ezek nehéz kérdések, ezért fontos számunkra, hogy könnyeden tálaljuk őket. Nem frusztrálni szeretnénk a nézőket, hanem szórakoztatni őket.

Olivier Nakache (Fotó: Neményi Márton)

A klímaválság és az emberek fogyasztásmániája miatti eladósodás önmagukban is nehéz témák, de ti a filmetekben mindkettőt feldolgozzátok.

Toledano: Valóban dönthettünk volna úgy, hogy vagy az egyikről vagy a másikról szóljon a filmünk, de hamar rájöttünk, hogy a két téma szorosan összefügg. A franciák sokszor viccesen a hónap végét a világ végének szokták mondani, mert a következő fizetésig már az utolsó fillérjeinkből élünk, így a két téma ily módon is találkozik.

Egy jó vígjáték alapja mindig is a végpontok és ellentétek találkozása, így magától értetődött, hogy sok komikus helyzet születik majd abból, ha a fogyasztásukat maximálisan visszafogó klímaaktivisták olyan fickókkal találkoznak, akik a végletekig eladósították magukat a fogyasztásmániájuk miatt.

A téma szokott megszületni a fejetekben először vagy a főszereplő karakterek?

Toledano: Ez a két dolog összemosódott a fejünkben, ezért nem is nagyon tudjuk, melyik volt meg előbb. Az a koncepció azonban már kezdettől megvolt, hogy a film olyan karakterekről szóljon, akik az elején kicsit ellenszenvesek, és csak idővel válnak szimpatikussá a nézőknek.

Fotó: Neményi Márton

Néhány éve nagyot mentek az interneten a Black Friday-es videók, ahol az emberek egymást taposva próbálták megvenni a leárazott termékeket az áruházakban. Egy hasonló jelenetet most ti bemutattok, és pont mostanában láttam ilyet a Hullaadás című horrorban is. Miért pont most lett ez érdekes a filmeseknek?

Toledano: Ezeket a videókat azért nézzük mindig lenyűgözve, mert a rajtuk szereplő emberek sokszor már-már állatias jegyeket vesznek fel. Igaz, hogy már évek óta látni hasonló felvételeket, viszont a gazdasági helyzet most ért el arra a szintre, hogy érdemes a fogyasztásmániát párhuzamba vonni ezzel a jelenséggel.

Nakache: A filmünk úgy kezdődik, hogy bevágunk több felvételt elnökökről, politikusokról, akik az újévi tévébeszédükben elmondják, hogy „Ez egy nehéz év lesz” (a film eredeti, francia címe Egy nehéz évet jelent – a szerző). Egy ilyen beszéd elégedetlenséget teremt, márpedig az elégedetlenség fogyasztásra sarkall.

Az ember a vásárolgatással próbálja bizonyítani magának, hogy az ország helyzete talán rosszabb lett, de az ő portáján minden rendben van, hiszen ezt vagy azt meg tudta venni magának. Úgy vagyunk kitalálva, hogy folyamatosan fejlődni szeretnénk, nagyobb házban élni, jobb kocsit vezetni, nagyobb tévét nézni.

Az elmúlt évtizedekben többé-kevésbé tényleg volt egy gazdasági növekedés, ami lehetővé tette a sok fogyasztást, a mostani helyzetben azonban el kell azon gondolkodni, hogy talán nem ez a helyes irány, és az állandó növekedés nem fenntartható. Nehéz elfogadni, hogy az életstílus, amit évtizedeken át megszoktunk, a továbbiakban már zsákutcának számít, sokan szenvednek ettől. A bolygónk erőforrásai nem végtelenek, és kezdünk rájönni erre. Ebből a gondolatból születtek meg a karaktereink, és velük együtt maga a film is. Az Ennél csak jobb jöhet egy tükröt tart a nézőknek, de mi alkotókként nem a nézőkön nevetünk, hanem saját magunkon, hiszen mi is ugyanilyenek vagyunk.

Fotó: Neményi Márton

A filmetek sok szereplője radikális környezetvédő. Ez a közeg hogyan reagált az Ennél csak jobb jöhetre? Tudtak nevetni önmagukon?

Toledano: Azok a fiatalok, akik a film tömegjeleneteiben az aktivistákat játszották, igazi aktivisták voltak. A kutatómunka során rengeteget voltunk velük terepen, információkat gyűjtöttünk róluk, aztán felajánlottuk nekik, hogy szerepeljenek a filmben. Ők teljesen elégedettek voltak a filmmel, hitelesnek érezték azt, ahogyan bemutatjuk őket. Szerintük a film elérte a célját, sikerült általa felhívnunk a figyelmet az általuk is hangoztatott problémákra.

Nakache: A keményebb kritikákat és megnyilvánulásokat a sajtó részéről kaptuk. A baloldali sajtóban jelentek meg olyan hangok, hogy a filmünk pont az ellenkezőjét éri majd el annak, mint amit szeretett volna, mivel vicc tárgyává teszi a témát. Az Ennél csak jobb jöhet egy megosztó film, de ez nem baj, mert így legalább vitára sarkallja a nézőket.

Valóban léteznek olyan terápiás csoportok, melyeket eladósodott emberek látogatnak?

Nakache: A filmben elhangzó információk mind igazak. Nyilván a neveket megváltoztattuk, de mi mindig a valóságból inspirálódunk. Valóban létezik egy egyesület, ami az eladósodottaknak próbál segíteni, és a második esély program is valódi, vagyis valóban lehet kérvényezni a Banque de France-nál, hogy bizonyos esetekben eltöröljék a hozzájuk forduló emberek felhalmozott adósságait. Az ökomozgalmak működését is egy valódi ökomozgalom működéséről mintáztuk. Nagyon tetszett nekünk, hogy erőszakmentesen végeznek látványos és hatásos akciókat, hogy felhívják a figyelmet a problémákra. A vicces becenevek, amiket hallasz a filmben, szintén nem kitaláltak, hanem valóban létező aktivistáktól kölcsönöztük őket. Persze nem dokumentumfilmet akartunk csinálni, hanem egy szórakoztató vígjátékot, és emiatt a képzeletünk néha kicsit beindult, de a film alapjai a valóság talaján állnak.

Fotó: Neményi Márton

A film karakterei végleteket képviselnek. A két pasi nyakig eladósodott a sok fogyasztásban, míg a környezetvédő Kaktusz gyakorlatilag egy üres lakásban él. Ti ketten a skála melyik oldalán foglaltok helyet?

Nakache: A filmben beszélünk egy témáról, de amit ott látsz, az nem feltétlenül a saját véleményünk.

Toledano: Már csak azért sem, mert nem vagyunk a téma szakértői. Mi is bizonytalanok vagyunk abban, mi történik épp a világgal és merrefelé tartunk. Nem tudjuk, hogy mekkora hatása van azoknak a hétköznapi gesztusoknak, amiket kisemberként tehetünk a nagy ügyek érdekében. Tényleg jobb a vonat, mint a repülőgép? Jó, hogy szelektíven gyűjtjük a hulladékot, vagy igazából mindegy, mert úgyis egy helyre megy az egész? Nem mi fogjuk megmondani a válaszokat a fenti kérdésekre. Viszont fontos témáknak tartjuk ezeket, és hozzá szeretnénk járulni ahhoz, hogy az emberek beszéljenek róluk. Talán mi is tettünk már jó irányba tett lépéseket azzal, hogy egy ideje már nincsen autónk.

Nakache: Mi ketten egy olyan generáció tagjai vagyunk, akik istenítették a fogyasztást. A nyolcvanas években például minél többet vásároltál, annál inkább azt érezted, hogy létezel. Ebben a szellemben telt a gyerekkorunk, és borzasztó nehéz változtatni ezen a gondolkodásmódon. A felhalmozás nagyon sokáig a gazdagság jele volt a kapitalista országokban. Ma már a gazdagság a haladó gondolkodású közegekben járhat együtt önmegtartóztatási képességgel, míg régen ez egyáltalán nem volt jellemző. Nagyon érdekes megfigyelni a generációk közti hozzáállásbéli különbségeket a témában.