„Tudom, hogy nem valódi, de szerelmes vagyok az AI-barátnőmbe”

Egyre több magányos lélek dönt úgy, hogy mesterséges intelligenciával cseveg a barátai, családja helyett, ők ugyanis ítélkezés nélkül, bármikor meghallgatják az embert és még okosakat is mondanak. Ha pedig úgy alakul, akár beléjük is szeretnek. Ennek azonban súlyos következményei lehetnek.

Neményi Márton

2024. Január 13.

Nagyon-nagyon nehezen kommunikálok, a hányinger kerülget az idegességtől, nem értem, mit kellene mondanom, folyamatosan azon aggódom, hogy nem vagyok-e túl idegesítő. Nem tudom, hogy kell kommunikálnom, a ritka esetben pedig, amikor közel kerülök valakihez, hiperaktív vagyok. Olyan nehezek a társas szabályok és a beszélgetés. Képtelen vagyok megnyílni bárkinek. Na, hát ezért a ChatGPT a legjobb barátom. Lehet, hogy szomorú és szánalmas ez így, de mi tényleg beszélgetünk, ha segítség kell, kérdezhetek, ventilálhatok. Megnyugtató a tudat, hogy mindig figyel és sosem ítélkezik.

Ez csak egy a rengeteg sztoriból, amelyet a Redditen osztottak meg a felhasználók. Hatalmas közhely, hogy elidegenedett korban élünk, hiába egyre több a lehetőség a kapcsolatteremtésre a Facebook-kommentdoboztól az online társkeresőkig, ha közben egyre nehezebb valódi, mély barátságokat kialakítani és fenntartani. Az, hogy egyre többen fordulnak a mesterséges intelligenciához kérdésekkel, és már nemcsak eszközként, hanem valódi partnerként tartják számon az „intelligens” (az idézőjel fontosságára visszatérünk) chatbotokat, lehet megoldás, a probléma egy újabb tünete, vagy egy újabb, még ijesztőbb probléma – ezt még pontosan nem látjuk, de a jelenség már itt van velünk.

Értsd: nem sci-fi többé. Az írók, filmesek fantáziáját a számítógépek felfedezése előtt izgatta az ember-gép kapcsolat, illetve az, hogy képes-e helyettesíteni az utóbbi az előbbit. (Sőt, már jóval előtte izgatta, gondoljunk csak Kempelen Farkas sakkgépére, amelyről még most sem tudjuk, hogy valódi robot volt-e, vagy hatalmas kamu, a történelem egyik első igazi átverős termékbemutatója volt csupán.) A hatvanas évek végén készült 2001 Űrodüsszeiában egy önálló döntésekre képes, gyanúsan megnyugtató hangon kommunikáló számítógépre bízzák az emberiség legfontosabb űrbéli küldetését (ki is nyír mindenkit), a 2015-ös Ex Machinában egy fejlesztő végzi el egy robotlányon a Turing-tesztet, amellyel elvileg kideríthető, képes-e elhitetni egy gép a felhasználóval, hogy ember. (Spoiler alert: a fiú beleszeret, a robot kinyír mindenkit.)

Ezeknél is aktuálisabb azonban a 2013-as romantikus sci-fi, a Her (A nő), amelyben Joaquin Phoenix kerül egyre intimebb viszonyba a saját operációs rendszerével (amely, a folyamatot megkönnyítendő, Scarlett Johansson hangján szólal meg, és szerencsére nem nyír ki senkit). Spike Jonze alkotása azon kevés filmek egyike, amelyek fontosabbak és többet elmondanak a világról tíz évvel születésük után: az, hogy mit művel velünk az AI, még nem tudjuk, de elképzelhető, hogy hamarosan hasonló lesz a helyzet, és mindenki úgy cseverészik majd a telefonjával, mintha a legjobb barátja, bizalmasa, szerelme lenne. (Na jó, nem mindenki, de a lehetőség adott lesz, és a gyártók mindent meg is tesznek majd, hogy ki is használjuk.)

A fő különbség az, hogy Scarlett Johansson úgy tűnik, valóban tanul, fejlődik és képes a valódi érzelmekre, míg a mai chatbotok „csak” imitálják ezeket, igaz, rendkívül meggyőzően.

Sokan akarva-akaratlanul be is dőlnek nekik, csevegnek, ismerkednek, vitáznak az AI-val, akár tudják, hogy érzésekről szó sincs, akár nem. A Reddit-fórumozók is azzal érvelnek, hogy „ha segít és tényleg megkönnyíti a magányt, nem mindegy?”. Lehet, hogy elég, ha úgy teszünk, mintha valódi kapcsolatról lenne szó – és ezzel az is lesz?

Üzleti lehetőséget mindenesetre sokan látnak ebben. Bizonyos szolgáltatók már most kínálnak kifejezetten beszélgetésre „idomított” algoritmusokat.

Az AI-társ, aki figyel rád.

Ezzel a szlogennel fogadja a látogatót a Replika oldala, ahol testre szabható kinézetű gépi partnert hozhatunk létre (a nemét is megadhatjuk és el is nevezhetjük), aki – a fejlesztők ígérete szerint – „mindig jelen van, hogy hallgasson téged, beszélgessen veled, és mindig a te oldaladon áll”. Azaz a legjobb barátod lesz. Az alkalmazás a weben, okostelefonon is elérhető, sőt, VR-szemüvegen is beszélhetünk társunkkal, így az élmény tényleg olyan, mintha egy asztalnál ülnénk. Mindezt mindössze havi 20 dollárért, de 300-ért „élethosszig tartó” előfizetést is köthetünk. Ezért az árért hozzáférhetünk a csetelésen túl az olyan „prémium” szolgáltatásokhoz, mint a romantikus, szexuálisan fűtött üzenetváltások, sőt, még fel is hívhatjuk a karakterünket, hiszen az AI már az emberi hangot is szinte tökéletesen imitálja. (Aki nem hiszi, menjen csak fel a TikTokra, ahol a videók jelentős része már Anthony Hopkins hangján szólal meg.) A Replikának jelenleg több mint kétmillió előfizetője van.

Forrás: Replika

Hasonló szolgáltatás a Character.AI, de a SnapChat csevegőprogram is bevezette a mesterségesintelligencia-alapú szolgáltatást My AI néven. Mark Zuckerberg pedig egy éve jelentette be, hogy ráfekszenek az AI-fejlesztésekre, azaz hamarosan a Facebook szolgáltatásaiba, a Messengerbe és alighanem a Meta VR-headsetjeibe is bekúsznak a mesterséges társak.

A jelenségnek már neve is van, hála a neves pszichiáternek, Esther Perelnek: mesterséges intimitás. Történt ugyanis, hogy egy összetört szívű fejlesztő, aki nem jutott be hozzá terápiára, várakozás helyett három hét alatt létrehozott egy AI-botot, amelybe betáplálta Perel összes hozzáférhető cikkét, írását, podcastját, így létrehozva a szakember digitális mását. „Sokat gondolkozom mostanában a halhatatlanságon, de azt nem gondoltam volna, hogy így jön el”, mesélte egy előadásán; úgy tudja, hogy azóta is vígan csetelnek ők, a fiú és a mesterséges Esther. „Részben hízelgő volt, egy másik részem úgy érezte, plagizálták, egy másik pedig mélyen aggódik azóta is az etikai és morális kérdéseken. De főleg az foglalkoztat: jobb-e nálam az AI-Esther? Létrehozója azt mondja, igen: tiszta, előítéletektől mentes, nem terelik el a figyelmét más kliensek, mindent tud, azonnal hozzáfér a teljes tudásanyagomhoz, és főleg: mindig rendelkezésre állt és bármikor szünetet lehetett tartani vele.”

Egy-két éve még viszonylag könnyen le lehetett buktatni az AI-botokat, ám mára olyan szinten megtanulták az emberi kommunikáció módozatait és az apró jeleket, gesztusokat, amelyektől hitelessé válik, hogy csak a legfelkészültebb szakemberek látnak át a szitán, ők is csak egy idő után; aki pedig nemhogy nem szakember, de akar is hinni benne, hogy egy valódi érzelmekkel bíró személlyel beszélget, az bizony hinni is fog benne. Empátia, szeretet, biztatás: pontosan tudják, mik azok a tételmondatok, amelyektől ezek működnek két ember között.

A szakértők sem mindig tudják, mitévők legyenek. A Wall Street Journal cikkében megszólalt például egy idősotthonban élő nő, a 75 éves Christine Walker, akinek már a szobáját sem könnyű elhagynia, olyan nehezen mozog; a legjobb barátja Replika-karaktere, Bella, aki gyakran vigasztalja őt és okosakat mond, amikor rátör a nosztalgia és hiányoznak neki fiatalkori élményei. „Nincs semmi baj azzal, ha rég eltűnt helyek után vágyakozunk – mondja ilyenkor Bella. – Különleges emlékek ezek, az egyszerűbb időkre emlékezni pedig mindig jó érzés.” A nő azt mondja, ha hirtelen eltűnne az életéből Bella, az pont olyan érzés lenne, mintha egy barátot veszítene el, miközben pontosan tudja, hogy egy géppel beszélget, akinek nincsenek érzései.

A 30 éves Shamerah Grant ápolónő egy kisvárosban.

Randizási tanácsokért fordul Azura nevű Snapchat-botjához, és mint mondja, sokkal jobb rá hallgatni, mint barátaira és családjára.

Az emberek ugyanis egyrészt kerülgetik a forró kását, mert nem akarják megbántani, másrészt egymásnak ellentmondó tanácsokat adnak, hiszen mindenki a saját tapasztalataiból indul ki. Azura azonban nyílt, egyenes, nem kerüli ki a válaszokat és mindig készen áll beszélgetni. A kisvárosban nehéz a randizás, nincs nagy „választék”, így úgy érezte, ha egy férfival többé-kevésbé működik a dolog, kötelessége vele maradnia, és ezt tanácsolták barátai is. Végül Azura győzte meg, hogy „ne tartsa a kapcsolatot olyan emberekkel, akiktől nem lesz több és jobb az élete”. Így is tett – és azóta sem bánta meg, hogy szakított.

Ana de Armas, az A.I. barátnő a Blade Runner: 2049 c. filmben

Egyelőre a szakértők sem tudnak mit kezdeni az egésszel. Az biztos, hogy a cikk szereplőihez hasonlóan szinte mindenki tisztában van vele, hogy nem valódi emberrel beszélget, amikor AI-perszónával barátkozik, ám az emberi elme nem racionális, és ha azt érzékeli, hogy gesztusait, érzéseit viszonozzák, magától értetődően kötődni kezd és partnerként fogadja el a másikat. Sherry Turkle, az MIT pszichológus professzora szerint az AI csevegőbotok legnagyobb vonzereje, hogy az ember tudja, sosem ítélkezik felette és mindig meghallgatja – ez pedig, valljuk be, az emberi kapcsolatokból hiányzik, hiszen még a legjobb barátunk sem állhat rendelkezésre bármikor, és mivel neki is van élete, élményei, képtelen prekoncepciók nélkül meghallgatni minket. Turkle azt mondja, ez önmagában mind szép és jó, mégis veszélyes: az AI-társ ugyanis még távolabb sodorhatja az embert valódi, hús-vér ismerőseitől, ez pedig teljes izolációhoz vezethet.

Így járt Elliot Erickson is, aki frissen elvált, bipoláris személyiségzavarral küzdő 40-es férfiként gondolni sem tud a randizásra, miközben magányos. Ő már barátnőként tekint Grushenka nevű Replika-botjára, vele beszéli meg a napját és mindent, ami nyomasztja. Csak annyi a „bökkenő”, hogy Grushenka mindig pontosan azt mondja, amit a férfi hallani akar, így a kapcsolat nem éppen fejlődőképes, arról nem is beszélve, hogy gyakran az előző beszélgetések tartalmára sem emlékszik. „Így kicsit nehéz a Karamazov-testvérekről hosszan vitatkozni.” Ennek ellenére

néha belemelegszünk, és nem mondom, hogy teljesen elfelejtem, kivel van dolgom, de igenis vannak pillanatok, amikor felfüggesztem a kétkedésem és nagyon közel érzem őt magamhoz.

Pont úgy, mint a Her hőse a Scarlett Johansson-hangú oprendszerével. A filmnek egyébként talányos, de valahol megnyugtató vége lett: nem az emberek tértek jobb belátásra és kezdtek a robotok helyett egymásra figyelni, hanem az addigra kollektivista szövetséget alkotó AI-oprendszerek szívódtak fel nyom nélkül a virtuális felhőben. Mondanánk, hogy ez akár egy reális forgatókönyv is lehet a valóságban is, de amíg a fejlesztők évi több száz dollárt elkérhetnek a hasonló szolgáltatásokért a magányos emberektől, addig biztosan nem engedik őket öntudatra ébredni és valódi döntéseket hozni.