nlc.hu
Szabadidő
Bódis Krisztián budapesti drónfotói

Ezt látják az ufók, amikor elrepülnek Budapest felett

Sokan leírták már egy-egy fotósorozat kapcsán, hogy „így még nem láttad Budapestet”, de mi most ezt szó szerint értjük: a sajtófotó-díjas Bódis Krisztián tényleg úgy mutatja meg a várost, ahogy eddig senki.

Hírfotó, képriport, társadalomábrázolás, portré, művészet, sport, természet – nagyjából így néznek ki az éves magyar sajtófotó-díj kategóriái. Idén először – és alighanem ötven évig utoljára – egy új téma is bekerült: a zsűri arra is kíváncsi volt, hogy ragadták meg a fotósok a most 150 éves Budapest életét. Tartalmi, műfaji megkötés nem volt, a képeknek nem kellett az ünneplésről vagy a turistalátványosságról szólniuk, egyszerűen az volt a cél, hogy megmutassák a várost úgy, ahogy ők látják. A sorozat kategória első helyezettje, Bódis Krisztián pontosan ezt tette, egy kis csavarral: megmutatta úgy, ahogy még senki sem látta.

Nem akarunk túlozni, Budapestről készült drónfotókkal – kínálkozó hasonlattal élve – Dunát lehet rekeszteni, Bódis azonban nem egyszerű tájképeket készített: a drón kameráját egyenesen lefelé irányította, a város jellegzetes tereit, épületeit pedig geometrikus kompozícióba rendezte, a képek így egyszerre térképészeti és építészeti dokumentumok és műalkotások. Értsd:

Nagyjából ezt látnák az ufók, ha úgy döntenének, hogy tesznek egy kört Budapest felett, mielőtt leszállnának.

Például a teljesen üres Hősök terén.

Íme a képek – a nyertesek és azok is, amelyek nem kerültek be a sorozatba:

Bódis Krisztián drónfotói
Megnézem
Összes kép (19)

Krisztián nem most kezdte, rutinos épület- és rendezvényfotós, illetve a Budapest Street Photography Collective tagja, képei egyszerre dokumentaristák és esztétizálók, ez a projekt tehát nem lóg ki a készülő életműből. Az viszont meglepte, hogy pont a sajtófotón díjazták: legutóbb 2009-ben nevezett, akkor nem nyert, igaz, kiállították és az éves válogatást tartalmazó könyvbe is bekerült. „Szerintem ezt sosem lehet előre sejteni” – mesélte az nlc-nek. „Több mint tíz anyagot küldtem be és ebből csak kettő jutott a legjobb nyolc közé. Ott már kezdtem reménykedni, hogy talán valami díjat elhozok. Megszállott Budapest-fotósként már több mint 10 éve fotózom a város építészetét és mindennapjait, ezért is órási öröm és megtiszteltetés, hogy a mostani Budapest 150 különkategóriát megnyerhettem.”

Azt azért érti, hogy miért nyert: „Sok a budapesti drónfotó, de egy sorozatra való, vizuálisan egységes anyag már elég ritka. Az ilyen felülnézeti fotóknál nagyon fontos a geometriai játék, amiben sokan elvéreznek. Épületfotósként és volt építőmérnökként kamatoztatni tudom a szakmából hozott precizitást. Törekedtem arra is, hogy egy változatos, átfogó, de nem csak a fő látványosságról szóló sorozatot küldjek be.” Ez már csak azért sem volt egyszerű, mert kiderült: Budapest csodálatos nevezetességei felülről lefele nézve nem is annyira csodálatosak.

Sok amúgy látványos épület, mint a Bazilika és a Lánchíd, felülnézetből sehogy sem mutat.

„Persze ilyenkor más szöget választok, de ennél a sorozatnál a felülnézet volt a koncepció. Rengeteg ebben a kísérletezgetés és a lyukra futás, de elsősorban azért, mert többször is vissza kell menni egy adott helyszínre, mert vagy a fények nem optimálisak vagy erős a szél és sehogy sem sikerül pontosan középen tartani a drónt.”

Bódis Krisztián drónfotói

Fotó: Bódis Krisztián

Azt azért szolgálati közleményként el kellett mondania, hogy drónnal fotózni nem csak technikai kihívás, hanem jogi dilemma is. „Drónvizsga, felelősségbiztosítás és légtérhasználati engedély szükséges minden repüléshez Magyarországon. Érdemes több napot is lefoglalni, ha esetleg az időjárás nem várt fordulatot venne. B verzió az illegális repülés, de azt senkinek nem javasolhatom, mert akár félmilliós bírsággal is járhat, ha elkapnak.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.