Rúzsa Magdi sok mindenről másként gondolkozik, amióta édesanya. Habár gyermekeit óvja a nyilvánosság elől, vannak esetek, amikor kivételt tesz. Korábban az sem volt rá jellemző, hogy hosszasan fejtegetné az érzéseit, de már arra is volt példa, hogy kétségeit írta le közösségi oldalán.
Fotó: Instagram
Ezúttal arról regélt, mi változott az otthonával kapcsolatos szemléletében. „Megint sok víz folyt le a Dunán. Pont úgy néztük, mint régen. Akkor is, amikor minden rendben volt, meg akkor is, amikor a háborúk és bombázások miatt csak hátat akartunk fordítani neki és menni minél messzebb. De ő nem hagyott. Engedte, hogy a maga vonzása szépen csendben dolgozzon és csak hazahívott, de már nem csak engem, hanem a jövőt is. Új, kicsi szemeket hívott ide, akik majd megint megtöltik álmokkal, reményekkel azokat a lágy kis hullámokat, egy-egy motorcsónak nyomán.”
Engem a harag táplált sokáig ez a föld iránt. Most meg tele vagyok szeretettel és ki tudja, milyen amorf, cinikusan-kedves tréfa ez a szívem meg a fejem között, de itt látom magam vénasszonyként sétálgatni nyárestéken. Pont ezen a partszakaszon. Hosszú idő kellett, hogy újra egymásba szeressünk, de most itt vagyok. Hazajött végre a lelkem is, nem csak a testem. Mostantól megint itthonról megyek majd haza, meg fordítva. Közben Lujzi két kacarászás között mondja, hogy -Anya! Mi az Dobor dan? És már nem szorul össze a szívem, hanem csendben nézem, ahogy a sors megismétli önmagát, de már nem úgy, mint akkor.
– fogalmazott az énekesnő, majd arra is kitért, szerinte milyenek a vajdasági magyar emberek. „Szerintem olyanok, mint a hegyesi Krivaja parton a nyárfák. Minden szelet, vihart kibírnak. Jöhet jég, ágyú, tűz, mindig megmarad egy kicsi hajtás, ami ugyanolyan hévvel élni fog és a magasba tör. Lujzi, Zalán, Keve, szívjátok magatokba a dunai napokat, aztán erősen eresszétek le a gyökereiteket és törjetek jó magasra.”
