nlc.hu
Szabadidő
Jessica Campbell lett az első női edző egy profi jégkorongligában

Felmondott a munkahelyén azért, hogy az álmaiért küzdjön – Jessica Campbell az első női edző az NHL-történetében

Jessica Campbell még egészen kicsi volt, amikor megismerkedett a jéggel, azonban az a pillanat szerelem volt első látásra. Még a hóvihar sem tántorította el attól, hogy jégre álljon, a kemény munka pedig meghozta a gyümölcsét. Ő lett az első nő, aki a 107 éves múlttal rendelkező profi jégkorongligában segédedző lett. Elmondása szerint munkabírását az autóbalesetben elhunyt bátyjának köszönheti, aki a mai napig inspirálja őt a munkájában.

Az elmúlt évtizedek során szinte megszámlálhatatlan lett azoknak az inspiráló nőknek a száma, akik valamilyen területen úttörő teljesítményt értek el, annak ellenére, hogy az élet számos területén megtapasztalhatták már a diszkrimináció különböző formáit. Gondoljunk csak arra, hogy a nők nem csak, hogy sokáig nem vehettek részt az olimpián, de még csak sportolási tevékenységeket sem végezhettek. Ennek ellenére már az első újkori olimpia előtt is bebizonyították, hogy igenis szükségük van a sportra. Szerencsére azóta nagyot fordult a világ, amely elsősorban azoknak az úttörő nőknek köszönhető, akik megváltoztatták a sporttörténelmet. Ide sorolható többek között Katherine Switzer, Jock Semple, Billie Jean King, de mostmár Jessica Campbell is. 

Jessica Campbell lett az első női segédedző az NHL történetében

A 32 éves Jessica Campbell lett az első női edző, aki egy profi jégkorongligában, a 107 éves múlttal rendelkező National Hockey League-ben főállású tréner. Az NHL-t tartják a világ vezető és egyben legnagyobb jégkorongligájának. Jessicát a Seattle Kraken új vezetőedzője, Dan Bylsma még júliusban nevezte ki segédedzőnek. Az egykori sportoló az amerikai jégkorongcsapatot a szezonnyitón a kispad mögül segítette.

Nem csoda, hogy a történelmi és annál inspirálóbb pillanat már-már vírusvideóként terjedt az interneten. 

„Határozottan megértem, hogy ennek a pillanatnak a nagysága és fontossága nagyon meghatározó a játékunkat tekintve. Minden nap felpörgeti az energiámat, ha tudom, hogy részese vagyok valaminek, ami sokkal nagyobb, mint én, a munkám és az edzői tevékenységem”– mondta az edző a BBC-nek, majd azt is hozzátette, miszerint reméli, hogy ez a pillanat talán mások számára is megnyitotta a lehetőséget. 

A körülöttem lévő nők, illetve az iparágban dolgozó emberek fantasztikusan csinálják a munkájukat. Ez már egy mozgalom és egy nagyon fontos változás része.

„Minden nap hordozni fogom ezt a fáklyát. Továbbra is arra koncentrálok, hogy edző legyek, de ez mindenképpen értelmet ad a munkámnak.”

Még ha akadtak is olyanok, akik szkeptikusan álltak ahhoz, hogy egy nő “ült az edzői székbe”, Jessica Campbell eredményei és önéletrajza gyorsan elfojtotta ezeket a találgatásokat. Jessica 2010-ben megnyerte a 18 éven aluliak női világbajnokságát, majd négy évvel később debütált a kanadai válogatottban. Egy évvel később ezüstérmet szerzett csapatával a női világbajnokságon. Edzőként már két évvel ezelőtt is felfigyeltek rá, hiszen már 2022-ben is ő volt az első nő, aki egy kisligás csapatnál helyet kapott. A vezetőedző elmondása szerint hisz azokban a képességekben, amelyeket az egykori sporotolónő át tud adni a játékosoknak. Véleménye szerint ez nemcsak a játékosokra, hanem az egész csapatdinamika fejlődésére nagy hatással lehet. 

Jessica Campbell

Jessica Campbell (Fotó: Profimedia)

„Nem lehetett a jégtől távol tartani”

Mindegyikünk hoz valamit otthonról, valaki az olvasás, a főzés, a művészet szeretetét, valakinek pedig a sport szeretete lesz a “családi öröksége.” Jessica Campbell még egészen kicsi volt, amikor megismerkedett a jéggel, azonban a Campbell család számára a jégkorong szeretete, már-már születési “előjognak” számított. Édesanyja, Monique a Saskatchewani Egyetemen hokizott, míg édesapja, Gary Kanada szabadtéri pályáin nőtt fel. 

„Én az apukámtól kaptam meg a lehetőséget a játékra, a férjem pedig a családjától. Mi is ezt szerettük volna átadni a gyerekeinknek” – mesélte Monique a The Score-nak. Jessica szüleivel, és négy testvérével vidéken, egy távoli farmon nőtt fel. Édesanyja elmondása szerint mérföldekre laktak a várostól, ennek ellenére szinte minden este megkérdezte, hogy elmehetnek-e korcsolyázni. (Még akkor is, ha éppen hóvihar volt.)

Nem lehetett a jégtől távol tartani, annyira jól érezte magát az emberekkel miközben korcsolyázott. Könyörgött, hogy vigyem be a városba, még akkor is, ha alig lehetett látni az utat. Annyira szerette, hogy egyszerűen nem tudott kihagyni egy estét sem

– emlékezett vissza édesanyja. 

Jessica Campbell

Fotó: Profimedia

Legnagyobb példaképe a bátyja volt, aki autóbalesetben hunyt el 

A családban a négy testvér nemcsak egymással, hanem a hokival is egy életre szóló kapcsolatot kötött. Jessica legidősebb testvérének, Joshnak bajnoki ambíciói voltak, fiatalabbik bátyja Dion az egyetemi jégkorongozás mellett tette le a voksát nővérével, Ginával együtt. 2002 őszén – amikor Jessica még csak 10 éves volt –, a család jégkorong iránti szeretete arra késztette őket, hogy abba a városba költözzenek, ahol Josh újoncként játszott. 

„Szeretnék itt a szurkolók kedvence lenni. Nem csak egy átlagos jégkorongozó akarok lenni, a legjobbak közé akarok tartozni” – mondta Josh egy korábbi sajtótájékoztatón. A segédedző testvérének, Joshnak minden adottsága megvolt ahhoz, hogy a legjobbak közé kerüljön, azonban egy őszi napon minden megváltozott. A család éppen, hogy berendezkedett az új városban, időközben a gyerekek is megszokták az új iskolai közeget, amikor minden a feje tetejére fordult. Josh éppen hazafelé tartott a családjához, hogy együtt ünnepeljék meg a kanadai hálaadás napját, amikor autóbalesetet szenvedett. Mindössze 18 éves volt, amikor elhunyt. Ez az időszak az egész család számára sok nehézséggel, kihívással és fájdalommal volt kikövezve.

Jessicának különösen nehéz lehetett feldolgozni a gyászt, hiszen édesanyjuk elmondása alapján bátyja volt a példaképe. A testvérpár nagyon jó kapcsolatot ápolt. Josh segített Jessicának a stratégiában, segítette az úton és tippeket adott neki. Monique Campbell szerint a legtöbb nehézségen a jégkorongozó közösség segítette át, ami olyan, mint egy nagy család. A közösség tartotta bennük a lelket a legnehezebb napokon. 

„Tudják min mész keresztül és nagyon együttérzőek. Joshnak sok barátja volt, akik eljöttek megnézni Jessica játékát. Tudom, hogy ez nagyon sokat jelentett neki.”

Jessica Campbell

Fotó: Steph Chambers/Getty Images

Az edző azt mondja, hogy a jégkorong egy olyan hely volt, ahol a családja együtt tudott gyógyulni mindamellett, hogy tovább tudták vinni a bátyja játék iránti szeretetét. Hozzátette azt is, hogy munkabírása vélhetően a tragédiára vezethető vissza. 

Azt a gondolkodásmódot, hogy ne fogjam vissza magam csak menjek és csináljam a bátyám inspirálta és az, amit az élete során, illetve az, amit sportolóként is képviselt. Minden nap arra gondolok, hogy hogyan élhetném meg a bátyámnak az álmát és hogyan dolgozhatnék együtt a legmagasabb szinten a játékosokkal

-összegezte Jessica. 

Felmondott a munkahelyén, hogy küzdjön az álmaiért

Általában a világmegváltó ötletek és a legvakmerőbb döntések mindig a legváratlanabb pillanatokban törnek ránk, ez pedig az edző esetében sem történt másképp. Jessica éppen a Starbucksban várakozott, amikor egy olyan hirtelen döntést hozott, ami az egész karrierjét megváltoztatta.

Amint kihajtott a parkolóból, felmondott – akkoriban szintén jégkorongedzőként dolgozott azzal a különbséggel, hogy tinédzserekkel foglalkozott -, majd elkezdte megtervezni a saját vállalkozását, azaz alapított egy görkorcsolya klubbot. A JC Power Skating-et 2019-ben alapította, néhány évvel azután, hogy felhagyott sportolói pályafutásával. Egy évvel később pedig mellé szegődött a “szerencse”, ugyanis a koronavírus-járványnak köszönhetően az egész világ megállt. 

Az NHL felfüggesztette a szezonját, így több tucat kanadai játékos keresett egy olyan helyet, ahol formában tarthatják magukat és gyakorolhatnak a visszatérésre. Jessica készségfejlesztő edzéseit a magas intenzitás jellemezte, ráadásul tele voltak olyan gyakorlatokkal, amelyek remekül lemodellezték a valódi játékban tapasztalható helyzeteket, na meg persze a gyorsaságot. A klub híre gyorsan elterjedt, nem sokkal később pedig egyre több NHL-játékos jelent meg az edzéseken. 

Ez idő alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtött, így nem is volt kérdés, hogy megállja a helyét a svéd jégkorongbajnokságban korcsolyaedzőként, majd Németországban a Nürnberg Ice Tigers csapatában. 2022 májusában ő lett az első nő, aki edzősködött a férfi világbajnokság alatt és segédedzőként dolgozott a német válogatottnál. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top