Vasárnap délután öt óra van, odakint lágyan körbeölelik a Dunán ringatózó hajót a nap utolsó sugarai, a maradék levelek kétségbeesetten kapaszkodnak a faágakba a sétányon, még a rakpart morajlása is szelíd, a város készül a következő hétre. A hajó gyomrában ebből azonban semmit sem érzünk, a szigorú tört ütemek ugyanúgy dübörögnek a gyomrunkban, mint a fülünkben, próbáljuk nem kilögybölni a repohárból az alkoholmentes sört, de esélyünk sincs. Éppen útban vagyunk ugyanis, amikor egy múmia és Pókember fénykardozni kezd, hátulról három Wednesday Addams próbál beszállni, a buborékfújó gép pedig csak azért nem kap miket telibe, mert a csövére éppen rácuppan az arcával egy kisfiú, aki valamiért az összes szappanbuborékot le akarja nyelni, még mielőtt a többiek elkezdenének hadonászni utánuk.
A színpadon, ahol éppen Ludmilla készül lesújtani a droppal, egy apa próbálja leszedni a fiút a gépről, mellette egy anyuka törli fel a kifolyt ivólét, egymásra néznek bátorítólag, talán férj és feleség, talán most látják először egymást, nem is számít: a techno, ahogy a PomPom Party bulisorozat szevezője lapunknak fogalmaz, összehoz, nem szétválaszt, az A38-on, a halloweeni különkiadáson pedig mindenki egy nagy család része volt, a szó minden lehetséges értelmében.
A PomPom Party Budapest egyetlen bulisorozata, ahol felnőttek és gyerekek egyszerre veszíthetik el az eszüket kompromisszumok nélkül. Ez utóbbit úgy értjük, hogy a zene pont olyan, mintha nem lennének ott gyerekek: minden alkalommal más neves dj-t kérnek fel, általában a 90-es évek underground húzónevei közül, Ludmilla, aki lazán váltogatja a breakbeatet, a hagyományos technót és drum and basst, szintén a Tilos Rádónak hála lett ismert, de az egyik utolsó buliját is gyerekeknek és szülőknek tartotta az egy éve elhunyt DJ Palotai. A szilveszteri eseményen pedig többek közt Infragandhi zenél majd. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy főleg a szülőknek szól a buli, a gyerekeket inkább a külsőségekkel, és nem a zenével kötik le, de Venczel Sára szervező szerint ez nem ilyen egyszerű. „Nehéz megmondani, ki élvezi jobban” – mondja az nlc-nek Sára, aki maga is a tánctér közepéről szemléli a bulik dramaturgiáját.
„Először nagy meglepődést látsz a szülők arcán, aztán az egyikük elkezd táncolni és lazulni, és magával viszi a másikat is. A gyerekek könnyen ráhangolódnak, mert érzik a ritmust, sokka jobban képesek reagálni rá, mintha akusztikus, énekes zene lenne.”
Táncolnak, ugrálnak, labdákkal dobálóznak vagy habrudakkal ütik egymást viccesen. Felszabadítja őket az is, hogy látják, anyu hogyan táncol és milyen vidám.
A mindenkori kisteremben – ez a hajón az Orrstúdió – nyugisabb játszó- és kézműves sarkok várják a gyerekeket, ha sok nekik a zene, mindig jelzik, és átviszik őket a szülők. (Aztán legfeljebb egymást váltva visszaszivárognak.) „Lehet nálunk fülvédőt is bérelni az érzékenyebb fülekre, de a zene is halkabb, mint egy rendes klubbuliban. Sok gyerek emlegeti utána és kéri, hogy menjenek újra, és van, hogy a szülők visszajárók. Sok-sok törzsvendég van, aki majdnem minden buliba eljön. Nagyik is jöttek már gyerekkel, baráti társaságok és testvérek is együtt a családdal. Összehozza őket, az biztos.” Sára ismer olyan családot is, ahol az apuka nem jön: nem azért, mert nem szeret bulizni, hanem éppen azért, mert túlságosan is szeret, és ha már beszabadul a tánctérre, akkor „rendesen” megtolja.
A bulik biztonságosak: Sáráék előre bejárnak minden helyszínt, és „szülőszemmel” is figyelik a lépcsőket, kiszögelléseket, és a többi pontot, ahol a gyerekek megsérülhetnek. Ha találnak ilyet, átalakítják, vagy körbekordonozzák. „Szerencsére még sosem történt baleset. Persze a legkisebbekre végig figyelni kell. Van, hogy az egyik szülő megy egy ideig körbe a gyerekkel, addig a másikkal a barátokkal bulizik, majd cserélnek.”
A PomPom Party-t 2017-ben alapította Sára Dominus Ákossal, és hamar kiderült, hogy fájóan tátongó piaci résbe trafáltak bele: a gyerekek látványos, ingergazdag, jó értelemben fárasztó élménnyel térnek haza (értsd: általában már a ruhatár környékén alszanak a szülők vállán), apa és anya (illetve ezek tetszőleges kombinációja, adott esetben nagyszülőkkel) pedig visszakap egy kis szeletet a fiatalkorából. Évente háromszor-négyszer biztos megrendezik, általában egy-egy ünnep köré tematizálják, de volt, hogy civil szervezetet támogattak, vagy mesefilmpremier afterpartijaként funkcionált. A Covid alatt kimaradt két év, a pandémia utáni első bulikra azonban elkapkodták a jegyeket.
A bulisorozat hamar megkapta a The Family Rave alcímet, amellyel mindent el is mondanak, amit a közönségnek tudnia kell. Komolyan is veszik: figyelnek, hogy mindenki gyerekkel érkezzen, azaz ne szivárogjanak be a kicsik igényeit nem tisztelő kocabulizók. Ilyenkor a választékot is finomhangolják: a szokásos italok mellett felbukkan a rizschips, a Haribo, a csoki- és a zöldalmaszeletek. A gyerekek mozgáskultúráját nézve nincsenek illúzióink, hogy ezek közül melyikekre és milyen mennyiségben mentek rá: ilyen gyors reflexekre és reakcióidőre még a kétezres években obligát Prodigy-koncertek pogószekciójában sem volt szükségünk.
Ha valaki azt hiszi, hogy Sziget partiarénájában hajnali háromkor bemindenezve kattogó holland tinik a legdurvább arcok a budapesti éjszakában, az még nem bulizott öregsulis breakbeatre boszorkánynak öltözött, besnickersezett, nyolcéves kislányokkal.
A szülőkről nem is beszélve. „Sokaknak ez az egyetlen buliélménye az elmúlt években, és odavannak a lehetőségért. Sőt, ez az egyetlen ilyen élmény, amit a párjukkal élhetnek át, mióta megszületett a gyerekük – sokaknak ez felér egy randival.” Még az is hálákodva kommentel a bulik után, aki nem áll be táncolni, hiszen a látvány és a zene így is üdítő élmény a gyerekpesztrálós hétköznapokhoz képest. Sok szülő pedig érzékenyít: „mesélnek a gyerekeknek a fiatalkori partikról, így vezetik be őket a tudatos bulizásba.”
Fotó: Neményi Márton
A gyerekeknek pedig minden buli farsang: nem csak februárban, vagy Halloween és szilveszter idején – utóbbi egyébként idén is lesz –, öltöznek be, hanem most már tavasszal és nyáron is beöltöznek, és a szülőket is egyre kevésbé érdekli, hogy van-e ürügy jelmezbe bújni. „Érezni szeretnék a szabadságot: hogy pár órára kilépnek a mókuskerékből és megőrülhetnek legálisan a gyerekeik társaságában, akiket ez szintén felszabadít.”