1856 egyik forró nyári napján Allan Pinkerton, magánnyomozó egy meglehetősen furcsa üggyel találta szemben magát: az irodájába ugyanis betoppant egy nő, bizonyos Mrs. Kate Warne, aki a korábban feladott álláshirdetésre jelentkezett. Detektív akart lenni. Nem, nem titkárnő és igen, biztos a dolgában – ez pedig azért volt különösen meglepő, mert Amerikában 1891-ig nők még csak be sem tehették a lábukat a rend őrei közé, nyomozó pedig majd csak 1903-ban lehetett belőlük.
Kate-et azonban ez nem érdekelte. A 23 éves özvegy „számos kiváló okot felsorolt, amiért szolgálatunkra lehet” – olvasható Pinkterton visszaemlékezésében –, az ország első detektívirodájának vezetőjét pedig különösen azzal az érvvel győzte meg Kate, miszerint nőként
„képes lenne kifürkészni olyan titkokat és bejutni olyan helyekre, amiket férfi nyomozók meg sem tudnak közelíteni”.
A rendőrséghez hasonlóan soha, egyetlen magánnyomozó iroda sem alkalmazott még nőket korábban. Ugyan, ahogy azt Brad Meltzer, A Lincoln-konspiráció című könyv szerzője fogalmazott, „azt a mai napig nem tudjuk, hogy Allan Pinkerton vajon egy fantasztikus nőjogi szövetséges volt, vagy egyszerűen csak egy dörzsölt üzletember”, de akárhogy is: Pinkerton kockáztatott és szerződtette Warne-t. És milyen jól tette! Nem elég, hogy Kate Warne történelmet írt az első nyomozónőként Amerikában, de számos ügy felgöngyölítésében esszenciális szerepet játszott.
Kate Warne (Fotó: nlc illusztráció)
Legelső munkájában például egy nagyon komoly sikkasztás ügyében nyomozott. Bár az ügynökség sejtette, hogy a gyanúsított egy bizonyos Nathan Maroney, aki az alabamai Adams Express Company-t károsította meg, nem tudták rábizonyítani. És az ellopott pénznek sem lelték a nyomát. Kate ezért elnyerte Maroney feleségének bizalmát, és nemcsak egy beismerő vallomást sikerült szereznie, de a nő azt is elárulta a detektívnek, hová rejtette az 50 ezer dollárt (mai árfolyamon 17,8 millió forintot) a drága férjura.
Ha pedig Pinkerton végül úgy dönt, hogy elküldi a nála munkáért folyamodó Kate-et,
Abraham Lincolnt még a beiktatása előtt meggyilkolják – és talán Amerika történelme is egészen másképp alakul.
Sorsfordító akció
Kate Warne kulcsembere volt a Pinkerton Nyomozóiroda az Abraham Lincoln elleni merényletkísérlet meghiúsításában. 1861 februárjában az ügynökséghez érkezett egy füles, miszerint egy szeparatista csoport meg akarta akadályozni, hogy Lincoln valaha elnök lehessen úgy, hogy a politikusra a Springfieldből Washingtonba tartó útja során az egyetlen közbeeső rabszolgatartó városban, Baltimore-ban csapnak le. De hogy pontosan mi volt a terv, arról még nem voltak információik a detektíveknek.
Kate azonban akcióba lendült: a Mrs. Cherry és Mrs. Barley álneveket használva, szeparatista kokárdával a ruháján elvegyült a baltimore-i társaságban, a hölgyek között. Mégpedig azon hölgyek között, akik a Lincoln elleni merényletet tervező férfiak feleségei és testvérei voltak – egy kis csevej itt, némi csacsogás ott, és Warne már meg is szerezte a terv megakadályozásához szükséges tudnivalókat.
Eszerint Lincolnt – aki a merénylők elképzelése szerint vagy koporsóban vagy sehogy nem távozik Baltimore-ból – akkor akarták megölni, mikor az egyik vasútállomásról a másikra megy, hogy átszálljon a Washingtonba tartó járatra. Egy bunyót is megszerveztek a közelben, abban a reményben, hogy a rendőrök a verekedőkre fókuszálnak, így védtelenül hagyva a leendő elnököt.
Abraham Lincoln Allan Pinkertonnal és John McClernand tábornokkal (jobbra) Sharpsburgban, Maryland államban, 1862-ben. (Fotó: Universal History Archive/Getty Images)
Így aztán Lincoln nem az eredetileg tervezett délutáni időpontban érkezett Baltimore vasútállomására, hanem éjjel három órakor. Hogy még véletlenül se ismerjék fel a megválasztott elnököt, Kate kitalálta, hogy ikonikus cilinderét puha kalapra cseréljék és sálba bugyolálják, és álcázzák a nő kripli testvérének, akiről neki kell gondoskodnia. Warne meggyőzte a kalauzt, hogy hagyja szabadon a hálókocsit, hogy csak ő, a politikus, Pinkerton és Lincoln testőre legyenek jelen a vonaton. Baltimore-ban már várt rájuk egy gyorsvonat, amire rácsatolták a hálókocsit, és már indultak is Washingtonba, ahová biztonságosan megérkeztek hajnali hat órakor.
Kate egy pillanatra sem vette le a szemét Lincolnról az egész vonatút alatt. Valószínűleg ez az elkötelezett strázsálás adta végül a Pinkerton Nyomozóiroda figyelő szemét ábrázoló logóját, valamint a „Mi sosem alszunk” – mottóját. Emellett a logónak tulajdonítják az angol „private eye” kifejezés megszületését mint a magánnyomozó szinonimája.
Több, mint egy „one hit wonder”
Bár a Pinkterton Nyomozóiroda nagy sajtóvisszhangot kapott a Lincoln elleni merénylet megakadályozásában, Kate Warne-t szinte meg sem említették a lapok. Ennek ellenére azért más ügyekben a nyilvánosság előtt is elismerték a munkáját: sikerrel kapott el gyilkosokat és bankrablókat is.
Egy alkalommal a gyilkosság és a bankrablás összefonódott: egy bankrablás félresikerült, és a tolvaj megölte a pénztárost, majd 130 ezer dollárral (mai árfolyamon 46 millió forinttal) távozott. Warne ismét a fő gyanúsított feleségét környékezte meg. A nő és férje végül mindent bevallott a magánnyomozónak, az ellopott pénz rejtekhelyével együtt.
Az eredetileg színésznőnek készülő Kate – mely pályáról szülei tántorították el – az álcázás mestere volt.
„Remekül be tudott olvadni bárhová. Könnyedén beilleszkedett az elit társaságokba, eljárt a partijaikra, ahol úgy tudott meg róluk különböző dolgokat, hogy ők még csak nem is sejtették, hogy egy Pinkerton-ügynökkel van dolguk
– írta John Derrig a Warne-ról szóló könyvében. – Mindig a szerepéhez illően alakította a külsejét. Nagyon bátor volt, és könnyűszerrel végezte a munkáját, mert olyan jó volt benne.”
Allan Pinkerton és csapata (Fotó: Fotosearch/Getty Images)
Kaméleonszerű képessége különösen jól jött akkor, amikor egy férfi, J. N. Sumner kapitány felbérelte, mert attól tartott, a húga, Annie meg akarja őt mérgezni. Hogy miért? Mert a kapitány helytelenítette, hogy a nő egy házas emberrel folytatott viszonyt. Annie mélyen hitt a természetfeletti erőkben, a horoszkópokban és imádott jósnőhöz járni. Ezért aztán Kate-nek sem kellett több, és felöltötte L. L. Lucille, a nagynevű jósnő álcáját (az ügynökség óriási hírverést csapott a kamu-jósnőnek), és számításai beváltak: nem sokkal később Annie kopogtatott az ajtaján. Lucille pedig úgy ráijesztett a nőre, hogy nemcsak sikerrel mentette meg Sumner kapitány életét, de azt is kihúzta Annie-ből, hogy ő és a szeretője már a férfi néhai feleségével is végeztek.
Kate öröksége
Allan Pinkerton természetesen végtelenül elégedett volt Kate Warne munkájával. Így 1860-ban (még a Lincoln-eset előtt!) alapított egy Női Magánnyomozó Irodát, melynek igazgatójának Kate-et tette meg. Egészen haláláig töltötte be ezt a posztot, számos detektívnőt felvéve a csapatba – akik közül többen a polgárháború alatt kémeknek álltak –, és felügyelete alatt a chicagói ügynökség női ága egészen New Orleansig terjeszkedett.
Warne azonban amilyen kivételes, olyan rövid életet élt. 1868. január 28-án, 34-35 éves korában, tüdőgyulladásban hunyt el. Allan végig a nő halálos ágya mellett volt, és elintézte, hogy a Pinkerton családi kriptába temessék a legjobb nyomozóját.
Bár a történelem egyik elfeledett hőse volt, ezen hamarosan változtatni terveznek: ugyanis állítólag egy életrajzi film készül Amerika első nyomozónőjéről. Kate Warne-t a jelenlegi állás szerint Emily Blunt fogja megformálni.
(Forrás: Smithsonian Magazine, History of American Women)
