1309-ben V. Kelemen pápa a pápaság hagyományos székhelyéről, Rómából a provence-i Avignon városába költözött át udvarával együtt. Provence akkoriban valójában nem volt a francia királyság része, a pápaság pedig nagy földterületeket birtokolt a régióban. Maga Avignon I. Johanna nápolyi királynő tulajdonában volt, aki később, 1348-ban eladta a pápaságnak.
A Rómából Avignonba való költözésnek több oka is volt. A pápaság és Franciaország közötti kapcsolatok XI. Benedek uralkodása alatt feszültté váltak, ezért Kelemen, aki ügyes diplomata volt, szorosabb kapcsolatot akart kialakítani IV. Fülöp francia királlyal. Avignon emellett a Rajna-folyónál és a Földközi-tenger partjától nem messze feküdt, így praktikus bázisnak bizonyult, ha hosszabb utazásokat kellett tenni Európában. Róma pedig abban az időben veszélyes hely volt, ahol a vezető családok között állandó hatalmi harcok folytak, ami közvetve vagy akár közvetlen is veszélyeztette a pápa életét. Szóval egy biztonságosabb tartományi városba való költözés kézenfekvőnek tűnt.
A pápai palota Avignonban (fotó: Wikimedia Commons)
Ahogy Rod Phillips írja a Francia bor története című könyvében, a pápa és népes udvartartása, a prelátusok, különböző rangú és rendű hivatalnokok és egyéb udvari léhűtők borra vágytak, mégpedig nagyon sok borra, de „nem elsősorban liturgikus okokból”.
Vagyis Avignonban aztán megkezdődött a nonstop ivászat.
Azonban az Avignon környéki területen elég közepes minőségű borokat termeltek. Szerencsére Kelemen pápának volt tapasztalata a bor világában. Bordeaux-i érsekként (1297-1305) ajándékba kapott egy szőlőültetvényt, amelyet szorgalmasan művelt és bővített. (A Château Pape Clément nevű bort még ma is készítik, és a régió egyik legpatinásabb és legkedveltebb itala). Amikor Kelemen a 14. század elején Avignonba érkezett, elrendelte egy szőlőültetvény telepítését.
De igazából Kelemen utódja, XXII. János volt az, aki ténylegesen felvirágoztatta a bortermelést a régióban.
XXII. Jánosról egyébként még azt is érdemes tudni, hogy nem volt hajlandó semmilyen olyan ételt fogyasztani, amely nem fehér. János elsősorban világos színű élelmiszereket evett, például tejet, tojásfehérjét, fehér halat, csirkét és sajtot. Állítólag az ő pontifikátusa alatt találták fel Avignon egyik specialitását, a papeton d’aubergines nevű, a padlizsán világos húsából készült süteményt.
XXII. János, a legjelentősebb avignoni pápa (forrás: Wikimedia Commons)
Jánosnak a fehér szín iránti rajongása egy sikertelen, boszorkánysággal és méreggel elkövetett merényletből eredhetett, amelyre nem sokkal pápává válása után került sor. Lehetséges, hogy úgy vélte, hogy a fehér ételekbe nehezebb elrejteni a mérget, és hogy a szín természetfeletti védelmet nyújthat. XXII. János egyébként annyira szerette a – köztudomásúlag nem fehér színű – mustárt, hogy létrehozta a pápai mustárkészítő posztot, és unokaöccsét nevezte ki erre a posztra.
Jánosra azonban inkább az italai miatt szokás emlékezni. Pápaként nyári rezidenciát létesített Avignontól néhány kilométerre északra, ahová a délnyugat-franciaországi szülővárosából, Cahors-ból hozott borászokat, hogy segítsenek helyreállítani az elhanyagolt szőlőültetvényeket. Itt állított elő egy bort, amelyet akkoriban vin d’Avignonnak neveztek el, ma azonban a népszerű Châteauneuf-du-Pape (a pápa új palotája) néven ismert.
A következő fél évszázadban az egymást követő pápák Avignont fontos kulturális központtá fejlesztették, ahová tudósok, művészek és kereskedők áramlottak. Ez nemcsak a környék helyi borainak, például a Châteauneuf-du-Pape-nak, hanem a kelet-közép-franciaországi Burgundiából származó boroknak is nagy népszerűséget szerzett. A burgundi borokat könnyebben lehetett Avignonba szállítani, mint Párizsba vagy Rómába, és az elit kezdte megkedvelni őket.
Sőt: olyannyira népszerűvé váltak, hogy a pápai udvar sok tagja nyilvánvalóan vonakodott visszatérni Rómába, mert attól tartottak, hogy ott nem kapnak majd ilyen minőségi alkoholellátmányt.
Avignon környék borvidék napjainkban (fotó: Avalon/Universal Images Group via Getty Images)
Az avignoni pápaság az egyházon belül a nagy luxus és dekadencia időszakát jelentette, amely messze túlmutatott a francia borok élvezetén: a pápák rendszeresen tartottak nagyszabású, fényes estélyeket, melyeken francia, olasz, spanyol és más európai országból érkező rangos vendégek tömegei vett részt
Egyetlen étkezés alkalmával akár ezer birkát is megsüthettek, amit több ezer liter borral öblítettek le. A vendégek természetesen ezüst- és aranytányérokról ettek.
1324-ben, egyik unokahúga házasságának megünneplésére XXII. János olyan lakomát rendezett, amelyen 4 012 kenyér, 3 000 tojás, 690 csirke, 270 nyúl, 55 juh, 50 galamb, 37 kacsa, 9 ökör, 8 disznó, 4 vaddisznó, 4 daru, 2 fácán, 2 páva, közel 350 font sajt és 11 hordó bor fogyott.
Középkori lakoma (forrás: Wikimedia Commons)
11 évvel később, 1343-ban VI. Kelemen pápa tiszteletére tartottak lakomát, amely kilenc, egyenként három tételből álló fogásból tartalmazott. A harmadik fogás konkrétan egy óriási kastély volt, tele vadhússal, kecskékkel, nyulakkal, nyulakkal és egy vaddisznóval. Még egy szökőkút is volt, amely ötféle bort spriccelt. Mindennek tetejébe egy álhidat építettek a pápai palotát szegélyező folyó fölé, és amikor a kíváncsi bámészkodók megpróbáltak csatlakozni az ünnepséghez, tréfából a vízbe hajították őket. Ismételjük: ez a Szentatya egyik ünnepségén történt, és nem egy kandi kamera felvételén.
VI. Kelemen pápa és udvartartása végül már olyannyira hedonista életmódot folytatott, hogy Svéd Szent Brigittának kellett rápirítania, hogy tegyen végre rendet.
1376-ban XI. Gergely pápa aztán visszaköltözött Rómába, véget vetve ezzel az avignoni pápaságnak, és vele együtt a féktelen mulatozásnak (csak viccelünk: természetesen a mulatozás azért Rómában sem szűnt meg varázsütésre). Bár még két ellenpápa azért feltűnt Avignonban 1378-1423 között, a dicsőséges, borban és mámorban úszó napok mindörökké tovatűntek.
