Szépüljünk

Ami kell, és ami fölösleges – sminkcuccok nyáron

Hőség, izzadás, ilyenkor még a smink is képes melegíteni. A jól kitömött sminkes neszesszeredet nyugodtan cseréld le egy aprócska szütyőre, hiszen alig néhány darabra van szükséged.

A melegben két oka is van annak, hogy redukáld a sminkcuccaidat. Az egyik, hogy a lebarnult bőrödhöz nem biztos, hogy passzolnak azok a színek, amelyeket az év más szakaszaiban viselsz. A másik – bőr- és pénztárcakímélő – ok, hogy a hőség alaposan lerövidíti a sminkek szavatossági idejét, így a használaton kívüli kedvenceket jobb, ha a hűtőben tárolod az ősz beálltáig.

Nélkülük egy tapodtat se!

 Még több szempilla:

Az első és a legfontosabb, amiről nyáron sem mondhatsz le: a szempillaspirál. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindegy, melyiket használod, ilyenkor nagyon tartós, illetve vízálló változatokra van szükségünk. Az utóbbiak nemcsak a strandon tesznek jó szolgálatot, de egy-egy kiadós nyári zuhénak és az izzadásnak, no meg a szemdörzsölésnek is ellenállnak. Szemceruzára is szükséged lesz, ám ebből is a tartósabbakat részesítsd előnyben, hogy megelőzd az elkenődését.

A nyári sminkkészlet másik meghatározó darabja a bronzosító. A krémes változatokhoz még ecsetre sincs szükséged, egyszerűen az ujjbegyeddel vidd fel az arcodra. A bronzosítóddal még a szemhéjfestéket is kiválthatod!

Az ajkadra nappal egy csepp UV-szűrős színezett ajakápoló vagy szájfény pont elég lesz. Az esti buliba aztán jöhet egy élénkebb rúzs, érdemes kipróbálnod a korallpirosat.

Nyugodtan mellőzheted

Alapozóra, különösen az erősen fedő változatra biztosan nem lesz szükséged. A barna bőrödön kevésbé látszanak az apró hibák, ezért nyáron akár el is hagyhatod az alapozót. Ha mégis használnál színes sminkalapot, akkor inkább egy színezett hidratálóval próbálkozz.

A krémes korrektor a nagy melegben könnyen lehet, hogy nem fog jól tapadni, ezért ha nagyon muszáj, inkább egy lágy változattal kezeld a szemed alatti karikákat.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése