Szerk

Mire kattan a nő? – Konferenciával ünnepelt a 18 éves nlc

A tartalomgyártást és a hirdetési piacot meghatározó új trendeket mutatta be az nlc tavaszi konferenciája.

Mire kattan a nő? – Azaz mire is elég egy nap, nőként? címmel rendezett konferenciát március 28-án a 18 éves nlc.

Az esemény házigazdája Kisszékelyi Veronika, a Central Médiacsoport online női portfólió menedzsere volt, aki előadásában ismertette az nlc-nek az olvasók fogyasztási és médiahasználati szokásait elemző legfrissebb kutatását. A felmérésből kiderült, hogy a résztvevők 21%-a már kizárólag csak mobilról internetezik, és míg a napi internetezők között alacsonyabb arányban szerepelnek, a kizárólag mobilról netezők között felülreprezentáltak a nők. A menedzser azt is megosztotta a hallgatósággal, hogy az nlc olvasói mélységre és hitelességre vágynak, szórakoztató kereket között. A látogatók tisztában vannak azzal, hogy az internet mekkora kötődést alakít ki, és beismerik, hogy elvesznek a túl sok információ között, így tudatosan szelektálnak. Ezért is fontos számukra áttekinthetőség, amely az oldal imázsában is meg kell hogy jelenjen.

Pácsonyi Daniella nlc konferencia

Pácsonyi Daniella, az nlc főszerkesztője

Pácsonyi Daniella, az nlc főszerkesztője Komlósi Péterrel, az oldal projektmenedzserével arról tartott előadást, hogy a gyakorlatban hogyan dolgozik együtt a szervezeten belül a sales és a tartalomgyártás, és hogy milyen lehetőségek rejlenek a webdesign, a különféle hirdetési megoldások és a kreatív, konstruktív szemléletmód mögött, amelyek a sikeres közös munkát erősítik. Az olvasók egyre bátrabbak, ezért a hirdetők is folyamatosan keresik az újdonságot, így gyors és egyedi megoldásokat kell kínálni a nekik.

A nap második felében Szabó György, a kiadó audience csoportvezetője azt elemezte, hogy miként hatnak a trendek a tartalomgyártás változó irányaira. A szakember ismertette, hogy a short tail és long tail keresések elemzéséből egyértelműen kimutatható, hogy mit kell nyújtani a felhasználónak.

A kiadó kereskedelmi igazgatója, Vági Róbert a hirdetők és médiapiacok közötti együttműködésről beszélt. Elmondása szerint a tradicionálisan nőknek szóló szektorok többet költenek hirdetésekre, ám a többi szektorra is egyre jellemzőbb az az igény, hogy a nőket célozzák meg.

Ráskó Eszter nlc konferencia

Ráskó Eszter előadása

A rendezvényen Ráskó Eszter humorista a tőle megszokott stílusban mesélt a nő ezer arcáról; Molnár Zsófia az Unilever Skin, Hair category managere és Pácsonyi Daniella az nlc-vel közösen megvalósított Baby Dove tartalmi együttműködést mutatta be; Tóth Andor, a kiadó vezető webszerkesztője pedig az adatok elemzésével kapcsolatos folyamatokba engedett betekintést a résztvevők számára.

A napot Kánya Kata színésznő zárta, aki megosztotta a hallgatósággal, hogy a társkeresésnél is a kereslet határozza meg a piacot, ezért ugyanúgy fontos elemezni a párkeresés valós motivációját, a külső ráhatásokat és a konkrét célokat. Ahogy a piacot a folyamatosan változó igényekhez kell alakítani, úgy egy kapcsolatban is fontos nyomon követni a változásokat, hiszen még ha nem is feltétlen érzékeljük napról napra, személyiségünk is egy folyamatosan megújuló tényező.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése