Dolgozó középiskolások: suli után raktár, pénztár, gyorsétterem
„Azt, akinek nagyon nagy az arca, biztosan megbüntetem” – megszólal a közlekedési rendőr
Hány éves korban van vége a szexnek?
„Olyan, mintha a nappali közepén ülne egy dinoszaurusz, amit rajtad kívül senki sem lát!” – így élnek túl a függők gyerekei
„Jó lenne, ha értenétek, az elmém ép!” – 12 év után törölte el a bíróság a mozgássérült fiú gondnokságát
Kilakoltatás helyett új élet és új szerelem várta a kétgyermekes apát
Kidobták a Vásárcsarnokból, mert koszos volt a cipője
Teljesen elavult dolog a feleltetés – tanárok, akik ellenzik
Kötelező nyelvvizsga a felvételihez: áldás vagy átok?
Mit kínzod a tanulással azt a gyereket? Tanítsd meg inkább bukfencezni! – Elza néni, az Eötvös Cirkusz alapítójának százéves özvegye ma is járja az országot
„A férfiak általában nem akarnak válni, inkább beletörődnek az új helyzetbe”
„Előfordult, hogy valamelyik jelenet feltépett egy sebet a múltból” – krízishelyzetben lévő gyerekekkel forgattak a filmesek
„Úgy érzem, szép lassan elmegy mellettem az élet!” – Apák a taposómalomból
„A bankban mondták, hogy váljunk el” – két kisfiával lakoltatják ki Lászlót
Rákbetegség: ki az, aki feladja, és ki az, aki küzd az életért?
Szűrővizsgálatok: hány évesen mit kell feltétlen átvilágítani a testedben?
„Van az a diák, akit nem lehet leállítani” – kitálal az angoltanár
Betonkeverő segédmunkásból lett világhírű festőművész László
Vasárnapi szülők: ez az igazi trauma egy gyereknek, nem maga a válás
Hedonizmus havi tízezerből
Ha a testvéreimre gondolok, hárman vannak a szívemben: Ákos, Máté és Eperszem
„A legjobb, amit tettem, hogy lányomat nemzettem, a legrosszabb, hogy megszülettem!”
„Ábris élni akar! Tudom, látom, érzem!”