„Belülről pusztított el, amikor megerőszakolt; megölte a lelkemet” – 8 éven át küzdött a fiatal nő, hogy felelősségre vonják nagyhatalmú támadóját
„Egyik nap a Maldív-szigeteken fürdőzünk az óceánban, a másikon már New York utcáit járjuk” – Így dolgoznak a magyar légiutas-kísérő ikrek
„Elizabeth nem a pénzünket, a könnyeinket lopta el”: a nő, aki halálos betegséget hazudott, hogy felvegyék írónak a Grace klinikához
„Apám, kapjuk rendesen az ütéseket” – Még legyengülve is pusztító a Milton hurrikán
„Ha maradnak… meg fognak halni”: szerda este érte el Floridát Milton, az évszázad vihara
„A jó mesekönyvet arról lehet felismerni, hogy 250-edik olvasásra is ugyanolyan izgalmas” – 25 éves a Graffaló
Íme, a színész, aki játszott Keanu Reeves-zel, Brad Pittel, Hugh Jackmannel, Tom Cruise-zal, jó eséllyel mégsem tudod a nevét
„Beengedtem a sötétséget az életembe” – Naplójában dokumentálta összeomlását a producer, aki egész életét valódi bűntényeknek szentelte
„Egy lusta ember vagyok, aki sokat dolgozott” – 90 éves lett a magas, szőke férfi, Pierre Richard
„A tanítónénim megtanult bal kézzel írni, hogy meg tudja mutatni, azt hogy kell”
„Jól megy a banános-nutellás, de a sonkás az abszolút kedvenc” – Így hódította meg a magyar lángos Izlandot
„Az történt, hogy mostanra sikeresen felfegyvereztük a nyarat” – Így öl a csendes és láthatatlan gyilkos, a hőség
Négy éve még az édesanyjának kellett őt újraélesztenie, ősszel viszont már az óvodát kezdi Zsombi
A japán császár aktuális ebédje nem derül ki az Instájából, de sok más igen
Így lett két, örömzenélő szerelmespárból halhatatlan poplegenda – ABBA portré
„Nem csak odatenni kell egy órát, a mozgást meg is kell szerettetni” – interjú Borbély-Kontár Mariannával, a látássérült pilatesoktatóval
„Mindig is büszke voltam rá, hogy koraszülött vagyok”
„Az én utam már örökre a senkinek sem kellő és a halálba készülő állatokkal fonódik össze”
„Az orvosok szerint az lett volna a legjobb, ha korán meghalok” – Dean 43 éve él a világ legfájdalmasabb bőrbetegségével
„Ha visszamehetnék az időben, hívnám apát” – Hamarabb szabadulhat a fiatal nő, aki megölette az édesanyját
„Azt nem tanítják, mit csinálj, ha a vonal másik végén egy ember haldoklik” – őszintén vallott hivatásáról a segélyhívó diszpécsere
„Azért maradtam életben, hogy jó példa legyek” – 96 éves lett Edith Eva Eger
Hiába ő minden idők legeredményesebb férfi teniszezője, a közönség nem szereti Novak Djokovicot – de miért?