Szex

Teremtsd meg magadnak a férfit!

Ha nem sikerül megtalálni az igazit, vagy nem működik a kapcsolatunk, arról sok esetben a férfiakról alkotott negatív képünk tehet, véli Veres Kriszta lélekgyógyító papnő. Az általa kidolgozott hanganyag segíthet abban, hogy megérkezzen életünkbe a szerelem, és felfedezzük már meglévő kapcsolatunkban a varázslatot.

Ülök a fotelben, ellazulok, elindítom az mp3-lejátszót, és behunyom a szemem. Nemcsak relaxálok, hanem álmodom, képzeletemmel alkotok: a nagybetűs Férfit teremtem meg, és vonzom be az életembe. Rövid hanganyagokat hallgatok naponta egyszer-kétszer, három héten át, és hagyom, hogy más szemmel tekintsek több sebből vérző magánéletemre. A kurzus szerzője, Veres Kriszta is ezzel a módszerrel találta meg társát, a férfit, akihez saját magán keresztül vezetett az út.

Veres Kriszta papnő
Veres Kriszta papnő

Milyen hatással van kapcsolatainkra a negatív férfikép?

Párkapcsolatainkban a saját férfiképünket éljük meg.
Az én férfiképem például nagyon negatív volt, és csak ennek megfelelő férfiak tudtak megjelenni az életemben. Sokáig azt gondoltam, hogy a férfi gyenge, nem képes harcolni értem, a nőért, és a szerelmet választani. Sokszor elmondtam ezt másoknak, és ezt is éltem meg. Nem volt tudatos, de elég komolyan aláztam a közelembe kerülő férfiakat. Az előző párkapcsolatom például folyamatos harc volt: tudat alatt erősebb akartam lenni, és közben amiatt panaszkodtam, hogy a partnerem nem elég erős. Akkor még nem jöttem rá, hogy egészen addig nem tud a férfi erős lenni, amíg én csökönyösen azt akarom látni, hogy gyenge.

Rengetegen küzdünk ezzel, de hol van az a pont, ahol elrontjuk?

A férfi és a női energiák alapvetően sérültek. Amikor a nő saját energiájának teljességében él, akkor ő egy szeretetkapu a látható és a láthatatlan világ között, melyen keresztül a szeretet energiája árad a fizikai világba. Ez a biológiai felépítésünkben is benne van: amikor életet adunk egy gyermeknek, fizikailag is kapuvá válunk, a látható világba érkezik, ami eddig láthatatlan volt. A férfi ebből az energiából teremt, férfi és nő egységéből pedig egy nagyon szép világ születhet. Az emberiség sokáig ezt élte, aztán a férfi kimozdult ebből az egységből. Nem szeretetből, hanem hatalomvágytól vezérelve kezdett el teremteni. Ez a női energiákban sokkot okozott, ezáltal a nő is kilépett a saját szerepéből. Ezt működtetjük különböző formákban, a mai napig.

Te hogyan tudtál változtatni?

A negatív férfiképemből fakadó utolsó nagy csalódás után ráébredtem, hogyan teremtem én a gondolataimmal, érzéseimmel és a férfiakról szajkózott negatív mondataimmal ezeket a fájdalmas tapasztalásokat, és hogyan tudok változtatni rajtuk. Elindítottam egy varázslatot a Férfiért, tudatosan álmodni és teremteni kezdtem Őt. Gyorsan meg is érkezett, a felébredésemet követően szinte azonnal megjelent. Egy spirituális programon ismertem meg Egyiptomban.

Mit kell tennünk, hogy megtaláljuk, illetve újra felfedezzük a tökéletes férfit?

Az első lépés, hogy össze kell gyűjteni a negatív mantráinkat. Ekkor ráébredünk arra, hogy ami körülöttünk van, az ugyanaz, mint ami megjelenik a negatív mondatokban és gondolatokban. Tegyük fel a kérdést: mit szeretnénk ehelyett tapasztalni? Ha megvan a válasz, kezdjük el a figyelmünket tudatosan arra irányítani. Ha egy erős férfit akarunk látni, akkor nézzük meg, miben erős a partnerünk, milyen erőért tudunk neki hálásak lenni. Adjuk a figyelmünket annak, amit élni szeretnénk. Az energia a gondolatot követi. Az ami jó, elkezd növekedni, egyre több lesz belőle jelen.

Hogyan segít ebben a kurzusod?

Azt akarom megtanítani, hogy a másfajta látásmód a mindennapok részévé tehető. A hanganyagok intenzíven irányítják át a figyelmet a negatív férfiképről a nagybetűs Férfiképre. Nem hosszúak, bármikor beilleszthetők a napba. Akkor is érdemes hallgatni őket, amikor újra megjelennek a negatív gondolatok, ha felkerül ránk a negatív szemüveg, amivel elkezdjük keresni a másik hibáit, és emiatt egyre rosszabbul érezzük magunkat. Bármikor, amikor jön a negatív hullám, és szeretnénk más irányba fordítani az érzelmeket és az energiákat. Ez a módszer nemcsak a férfiakra alkalmazható, hanem mindenre, ami jelen van az életünkben.

Bevonzzuk a tökéletes férfit, vagy más szemmel tekintünk partnerünkre. Innentől garantált a happy end?

A régi mintázatok még sokáig működhetnek. A férjem volt az első olyan férfi az életemben, akire fel tudtam nézni, akinek az erejére rá tudtam csodálkozni. Amikor hónapokig arra figyeltem, hogy mit tesz az egyiptomi forradalomért, rajongtam érte, és ez emelte a kapcsolatunkat. Ugyanakkor voltak területek, ahol nem láttam őt erősnek, például a családjával szemben. Amikor viszont elkezdtem erre figyelni, tényleg átalakult gyengévé. Érdekes megtapasztalás volt, miként hat az életünkre az, hogy milyen nézőpontot választunk magunknak.

Miért fontos, hogy legalább 21 napon át „teremtsünk”?

A figyelmünk átalakítása szempontjából a 21 nap fordulópont. Ha ennyi ideig képesek vagyunk behívni az életünkbe ezt a másfajta látásmódot, a gyakorlás tényleg érezhetően elkezdi átrajzolni körülöttünk a fizikai valóságot. De készüljünk fel: az elme eleinte tiltakozni fog, ilyesféle gondolatokkal: „nézd már meg a valóságot, becsapod magad, ez az egész fantázia”, stb. Itt sokan feladják, abbahagyják. Általában 21 nap kell, hogy a negatív program „átkattanjon”, de nincs mindig szükség ilyen hosszú időre. Nekem azért sikerült az életem nagy részét átformálnom, mert kitartottam ebben az időszakban.

Veres Kriszta parapszichológiát és természetgyógyászatot tanult, és elvégzett egy hároméves Avalon papnő-kurzust Glastonburyben. A budapesti Grál Házban különféle szertartásokat és meditációkat vezet, előadásokat tart, és gyógyít. Munkájának fontos része az egyéni gyógyítás, amit „lélek-összekapcsolódásnak” hív. 2010 óta Kairó és Budapest között ingázik.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top