A kezdeti szenvedély
Ki ne emlékezne arra az időre, amikor semmi nem számított, bármikor készen állt egy kiadós szeretkezésre hirtelen ötlettől vezérelve az autóban, a parkban, a lakásba érve a falnak döntve, szenvedélyesen, élvezettel, odaadón, a maga természetességében? Ki ne emlékezne a kialvatlan, átduruzsolt éjszakákra, amelyek nem attól voltak meghittek, hogy a két test közel volt egymáshoz, hanem attól, hogy mindenünket oda akartuk adni a másiknak. A lényünket, az életünk meséjét, a megtörtént dolgokat, örömeinket és a fájdalmainkat is. Szerelmesen áztunk el az éjszaka közepén, csak úgy, heccből, kergetőzve a tócsák között, nevetve, aztán sarasan bezuhantunk az ágyba szeretkezni. Nem gondoltunk a jövőre, éltük a pillanat varázsát és boldogok voltunk. Meg egy kicsit bolondok is. Nem féltünk semmitől, nem vártunk el, hatalmas lendülettel élveztük az adás örömét, a kis kedvességeket. Heteket készültünk, hogy meglephessük Őt, párnát hímeztünk neki – minden öltés egy szerelmi vallomás –, mert olyan csak neki lesz, és csak tőlünk. Mindez természetes volt akkor.
Mérséklődik a tűz
Aztán elfelejtettünk megbolondulni. Előre megbeszélt találkozók – igyekszünk odaérni időben –, kiszámítható programok, beszélgetések. Nem magunkról, hanem a napi gondokról. A munkahelyről, arról, hogy mennyire elegünk van. Higgadtabb, kiegyensúlyozottabb együttlétek a kötelék adta biztonságban. Elfelejtjük érezni, milyen fontos a másik, mindezt csak tudjuk. Kicsit feltesszük a polcra azokat az elragadó érzéseket, amelyek által közel kerültünk egymáshoz. A bizonyosság egy kis pipa, annak szól, hogy “ő az enyém”. Már nincsenek ruhaletépős együttlétek. A moziban már nem csókolózunk, és nem fogjuk egymás kezét. Nem hívjuk fel telefonon napközben a másikat, hogy malacságokat súgjunk a fülébe, mert este úgyis találkozunk. Nem mondjuk neki, hogy szeretjük, mert úgyis tudja, hiszen azért vagyunk együtt. Mégis felhívjuk, megkérdezzük, vett-e egy kiló kenyeret, vagy mi vegyük meg. Tudjuk, hogy ő az életünk párja. Mindenben megfelel. Közös jövőt tervezünk, lesznek gyerekeink. Van szex. Nem minden nap, de van. Bevált, kiszámítható, tuti forgatókönyvvel. Félálomban is tudjuk a koreográfiát, már ha szeretkezünk félálomban.
A szex mint feladat
Azt érezzük, felőrlődünk. Monoton hétköznapok, bosszúságok. Nincs miről beszélgetnünk, csak a gyerek a közös téma. Sérelmeken gondolkozunk. Nem mondjuk ki őket, mert nem akarjuk megbántani a másikat. Nem adjuk oda a lényünket, mert fárasztó. Nem mesélünk az érzéseinkről, magunkról, a megéléseinkről. Mint régen, nagyon régen. Pedig szeretjük egymást. Egyedül vagyunk a fürdőszobában – már nem fürdünk együtt vele –, ez a nap legnyugodtabb pontja. Mindketten fáradtak vagyunk, behullunk az ágyba. Nem bánjuk, ha meccset néz, akkor legalább nem kell egyszerre lefeküdnünk.
Elalszunk, mire akarhatna valamit. Mert már csak az ágyban akar “valamit”. Már amikor akar. Nincsenek érintések, már szex előtt se nagyon. Nincs csók, nincs parázskacsintás, nincs mosoly. Szeretjük egymást. Igen, szeretjük. A szex utoljára marad. Igen, akkor kellene vágyni a másikra, ott, azonnal. De ez nem megy. A negatív érzéseket gyűjtjük, mint gyerekkorunkban a kártyanaptárakat. Pedig azokon is voltak szexis képek. Most nincs szex. Szeretjük őt, de valami nem működik. Akarunk égni, ismét akarjuk a lángolást, de este 10-kor – amikor hullafáradtan lefektettük a gyereket – nem megy. Mert csak agyban akarjuk. A lelkünk nincs benne. Mert fárasztó. Emiatt persze vannak rossz érzéseink. Elgondolkozunk rajta, mi történt velünk? De hiszen szeretjük egymást.
Hol marad a vágy?
Gondolatébresztőnek szántam a fent leírt szösszeneteket. Ezek nem kőbe vésett és mindenkire érvényes gondolatok, de jellemzőek lehetnek az adott párkapcsolati szakaszra. Sok esetben tapasztalom, hogy a már több éve együtt élő párok kapcsolatából elmaradnak a szexuális stimulálások. Nem a konkrét izgatásra gondolok, hanem azokra az erotikus szikrákra, amik megkönnyítik egy pár életében az egymásra hangolódást, azért, hogy kívánják egymást.
Alapvetően az a fontos, hogy egy pillanatig se felejtsük el, hogy nők/férfiak vagyunk, és ezt közvetítsük is a párunk felé azért, hogy ezt ő se felejthesse el! Hiszen az érdeklődés pillanatnyi megléte nem elég, azt fenn is kell tartani éveken-évtizedeken keresztül! Nem könnyű feladat, ezért a pároknak nap mint nap meg kell dolgozniuk.
Erotikus szikrák
A szex nem az ágyban kezdődik – ebben a mondásban óriási igazság lakozik. A szex reggel felkeléskor indul. Mondjuk az ágyba hozott kávéval. Ezzel azt üzenjük neki, hogy fontos a számunkra, és ez az érzés az egész napját meghatározza.
| “Amikor megismertem Zsuzsit, akkor egy ideig hol egyikünknél aludtunk, hol a másikunknál. Én utáltam az ő kávéfőzőjét, így amikor nála voltunk, akkor ő hozta reggel az ágyba a kávét, amikor nálam, akkor pedig én vittem ágyba. Ez a szokásunk azóta is megmaradt, azzal a változtatással, hogy minden reggel elmondjuk egymásnak, hogy mekkora szerencséje van a másiknak, hogy ilyen nagyszerű párra talált. Jót nevetünk, és ilyen hangulatban indul a nap! – Feri (40) |
A párok sajnos elfelejtenek egy idő után csókolózni. A csók egy nagy hatással bíró, érzelmeket közvetítő “eszköz”. Sok esetben látom, hogy a csók helyét az “ovis puszi” váltja fel, amit érkezéskor a szájra vagy homlokra adnak egymásnak. Ez azonban nem pótolja a csókot, amiben szenvedély, erotika, intenzív testi és lelki jóérzést okozó lehetőség rejlik.
Azoknak a pároknak az életében, akiknél már gyermek született, sokszor gyakori jelenség, hogy egymást nem a keresztnevükön vagy a becenevükön szólítják, hanem anyának és apának. Ezzel óhatatlanul a szülői szerepbe helyezik a másikat, és nem az életük párját szólítják meg ily módon, akivel este szeretkezni szeretnénk. “Apa” biztosan nem akar szeretkezni, de “Tibi”, “Kati” vagy “Édesem” talán igen.
Azt tapasztalom, hogy az érintések kihalnak a párkapcsolatokból. A párok nem járnak kézen fogva, sőt nem is sétálnak, hiszen autóban ülve közlekednek. Sokszor az autóban a rádió szól, nincs beszélgetés és testi kontaktus sem, ráadásul még a másik szemét, pillantását sem látjuk. Azok az érintések, amelyek váratlanul érnek minket – egy ölelés hátulról, egy csók a haj tövére, egy cirógatás – borzongató hatással bírnak. Ezt az érzést eltesszük magunkba – ha per pillanat nem valósul meg a szeretkezés –, és elővesszük, amikor a szeretkezés kapujában állunk.
Fontos lenne, hogy a pár életében megmaradjon a játékosság és a humor. A humor, a nevetés egy olyan eszköz, ami megkönnyíti az ágyhoz vezető utat. A jókedv, a felhőtlen együtt töltött idő, a közös sport, a jó hangulatú programok, vidám együttlétek éreztetik jótékony hatásukat. Ilyenkor nem a gondok vannak jelen, hanem az együvé tartozás érzése erősödik meg. A romantikus hangulatban eltöltött gyertyafényes közös fürdőzések vagy egy meghitt hangulatú vacsora azért nagyszerű alkalom, mert a pár két tagja semmi mással nem foglalkozik a félhomályban, csak egymással. Sustorognak, egymást nézik, gyönyörködnek egymásban és boldogság érzése tölti el őket. Egy ilyen este záróakkordja csakis egy jól sikerült szeretkezés lehet.
Beszélgetés rólad, beszélgetés rólam
| “Eljutottunk oda, hogy már egyáltalán nem beszélgettünk. Egy idő után nem értettem, mit keresek Zsolti mellett, hogyan szerethettem bele. Persze akkoriban az éjszakák azzal teltek, hogy elmondtunk mindent egymásnak és hatalmasat csókolóztunk, simogattuk egymást, alig bírtunk magunkkal. Emlékszem, egyszer éjjel a Szentháromság téren ültünk egymás ölében és hajnalig meséltünk egymásnak a korábbi szerelmeinkről. Olyan őszinte volt, megmelengette a lelkemet! Amikor nyaralni megyünk, sokszor eszembe jut, hogy milyen jó lenne a vízparton ismét megélni azokat a beszélgetős-szeretkezős huncut éjszakákat” – Zsófi (38). |
Azt a kezdeti meghittséget, ami a kezdődő párkapcsolatokra jellemző, igazán az “énközlés”, a közös nagy beszélgetések által éljük meg. Amikor egy párkapcsolatban hiányzik ez a fajta kommunikáció – ami rólunk szól, az érzéseinkről, a lényünkről, személyünkről –, amikor magunkból szeretnénk megmutatni valamit a párunknak, akkor kezdjük magunkat egyedül érezni. Nem értjük, mi történik. Azt érezzük, nincs mit mondani a másiknak. Tendencia, hogy egy idő után a párok elfelejtenek – szó szerint elfelejtenek – beszélgetni. Élnek egymás mellett csendesen, csak a napi feladatok képezik a kommunikáció tárgyát. Ez egy nagyon szomorú jelenség.
Az embernek mindig vannak gondolatai, érzései, hiszen egész nap impulzusok érik őket. Ha ezeket a pár két tagja nem tudja elmondani egymásnak érzések szintjén (és nem a történések szintjén) – és ha a párjukkal kapcsolatos érzésekről sem beszélgetnek –, akkor egy idő után távolodni kezdenek egymástól. Aztán nem értik, mit keresnek egymás mellett, szomorúvá és magányossá válnak a párkapcsolatban vagy házasságban.
Ebben az állapotban a kapcsolat veszélybe kerül, hiszen egy új, erős, kívülről jövő szexuális inger felébresztheti a szunnyadó szexuális vágyat, csakhogy ennek a tárgya nem a párunk, hanem egy új, ránk figyelő, beszélgető, izgalmas “másik” lesz.
A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.
