Te beszélgetsz a gyermekeddel a szexről?

A terhességtől fél a szülő, és fél a kamaszgyerek is. Levelek tömkelegét kapom, amiben különböző szexuális helyzeteket írnak le nekem, és konkrét kérdéseket tesznek fel, vagy félelmeiket fogalmazzák meg a 14-15 éves fiatalok. Kíváncsiak, és nagy szükségük van arra, hogy választ kapjanak.

Pont ezért hiánypótló kezdeményezés a 12 hét című ifjúsági előadás, amelynek témája a kamaszkori szexualitás, teherbe esés és ennek következményei. Az előadás egy műhelymunkából született, amelynek keretében – családsegítő szakemberekkel, pedagógusokkal, pszichológusokkal, szülőkkel és diákokkal folytatott – interjúkra támaszkodtak. Ez képezte a szereplők improvizációinak dramaturgiai alapját, mely Novák Eszter és Kárpáti Péter Íróiskolájának növendékeinek munkája. 

Célközönség ugyan a középiskolás korosztály, de azt gondolom, akkor lehetne a kommunikációs hiányosságokon továbblépni, ha ezt a szülők is megnéznék. Hiszen szülőként pontosan olyan helyzetekbe kerülünk, mint amiket a darab felsorakoztat. Nézőként jól látjuk a megoldatlan helyzeteket, ugyanakkor amikor a saját gyermekünk állít hasonló helyzet elé, akkor nem vagyunk képesek meglátni, hol hibázunk. Az előadók olyan élethelyzeteket jelenítenek meg, amiket ha egy szülő kívülről néz, pontosan látja, melyek azok a válaszok, amikkel biztosan nem fog segíteni kamasz gyermekének. Csakis az őszinte beszélgetés, a támogató, informatív hozzáállás tud segíteni, amiben a kamasz biztonságban érezheti magát.

Te beszélgetsz a gyermekeddel a szexről?

Hiánypótló az előadás azért is, mert nagyszerű lehetőséget ad a gyermeknek és szülőnek, hogy meginduljon köztük egy párbeszéd a szexualitásról. Lehetőség arra, hogy az együtt megnézett előadás után a fiatalok merjenek kérdezni, a szülő a látottakból tanulva pedig próbáljon meg válaszolni. A darab pontosan bemutatja a kamaszok szexuális útkeresését és a szülők, pedagógusok nehézségeit is.

Igen, nehéz szülőként a szexualitásról kommunikálni akkor, ha kicsi kortól kezdve nem alakult ki a családban nyílt, őszinte kommunikáció. Nehéz szülőként egy-egy kritikus szituációban jól és nyíltan beszélgetni, választ adni a néha igen meredek kérdésekre. A kamasz azonosul a színpadon látottakkal, hiszen pontosan azok a jelenetek játszódnak le a színpadon, amik már vele is előfordultak, vagy a baráti társaságból hallott róluk. Az improvizációs alapokon nyugvó jelenetek őszintén, félreérthetetlenül mutatják be azokat a nehézségeket, amivel a kamaszok szembesülnek napjainkban. Az óvszerhasználat, a szerelmeskedés, a teherbe esés, a dilemma, mi legyen ezek után. Elvetessem vagy megtartsam?

Hogyan reagál egy szülő, amikor szembesül azzal, hogy 15 éves gyermeke már nem szűz?

Megijed, dühös, tanácstalannak és tehetetlennek érzi magát. Amikor a tiltás ellenére azt tapasztalja, hogy a kamasz gyermeke továbbra is él szexuális életet, akkor összetörik. A megoldás az lehetne, ha a szülő kíváncsi lenne a gyermekére. Mindezt úgy, hogy ő is elmesélné a saját tapasztalatait. Mert sajnos enélkül nem megy. A szülő csak akkor tud hiteles lenni, ha a képes őszintén beszélgetni a kamasz gyermekével akár a saját szexuális tapasztalatairól is. Ennek óriási ereje van. Ez az erő a kapcsolódásban rejlik, bizalmat ad, és őszinteségre sarkallja a kamaszt.

A mai fiatalokat rengeteg hatás éri. A nyílt szexuális képek, a pornó, a rájuk ömlő, könnyen elérhető információmennyiség. Tapogatóznak, de nem látják a jó utat. A szülőnek segítenie kellene, mégpedig nem tiltással, nem veszekedéssel és büntetéssel, hanem beszélgetésekkel és párbeszéddel. Ő tud gyermeke számára olyan értékrendet mutatni, ami megvédheti a kamaszt a rossz hatásoktól. A szülő passzív hallgatása és elfordulása – olyan szexuális szituációk esetén, amikor a kamasznak a legnagyobb szüksége lenne egy beszélgetésre – arra ösztönzi a fiatalt, hogy más, nem éppen a legmegfelelőbb forrásból szerezzen információkat. Ilyen a pornó és online csatornák, ahol extrém képek és videók vannak feltöltve, ami a kamasz pszichoszexuális és személyiségfejlődésére nagyon károsan hat.

Miközben néztem a darabot, azt éreztem, hogy fáj.

Fáj valami ott belül. Fáj, hogy itt tartunk a 21. században. Fáj, hogy a szex – ami az egyik legszebb emberi élmény – azért olyan lecsupaszított, mert nem tanítjuk meg a fiataloknak azt, hogy csakis akkor szép, ha megvannak az érzések is hozzá. Fáj, hogy sok kamasz még mindig nem tud védekezni, mert előre tudja, hogy nem kapná meg a szülői támogatást hozzá.

Inkább titokban, védekezés nélkül, áldatlan körülmények között élnek szexuális életet, néha próba-szerencse alapon, amiből aztán könnyen lehet nem várt terhesség. Fáj, hogy a szülők többsége eszközként csakis a tiltást ismeri, nem próbálja meg a kamasz helyébe képzelni magát. Nem értik a szülők azt sem, milyen nehéz ebben a beláthatatlan világban, a sok útvesztővel tarkított 21. századi életben megtalálni a helyes utat segítség nélkül.

Azt éreztem, a gyerekek áldozatok. Korunk áldozatai, akiknek szükséges lenne segítenünk, mert ha nem tesszük, akkor sérülnek.

A darab tükröt tart, mégpedig olyat, amibe nem lehet nem belenézni. Láthatjuk magunkat mint szülőket, esetleg eszünkbe juthat az is, amit kamaszként megéltünk. Az érzés mélyre megy, oda középre, legbelülre. És ebben rejlik az ereje, mert hiszem, hogy aki megnézte, az tudja, mi a dolga, érzi, milyen nehéz a mai fiataloknak, és képes lesz segítséget adni gyermekének. Legalábbis megpróbál beszélgetni, és értő figyelemmel, nyitott fülekkel meghallgatni őt. Mert ez fontos, talán a legfontosabb. Ekkor, és csak ekkor lehet a gyerekeket biztonságban tudni.