Bajor Gizi igazi sztár volt. Az 1900-as évek első felének ünnepelt művészeként az emberek minden lépését figyelték. Volna. Ha hagyta volna. Ő azonban soha nem magánéletével vonta magára a figyelmet. Nem voltak botrányai, nem üldögélt naphosszat kávéházak teraszán, nem élt éjszakai életet, nem feltűnősködött. Nem volt rá szüksége. Páratlan tehetségével anélkül is tarolt a közönség körében, hogy szaftos pletykák középpontjában állt volna. Ő csak annyit kért, ha kíváncsiak rá: “Nézzenek meg a színpadon!” A színész Bajor Gizi ezer arcát estéről estére követhette a közönség. De hogy ki és milyen volt az igazi Bajor Gizi, azt pályatársai, barátai a mai napig emlegetik.
“A ráncokban benne van az életem”
A törékeny termetű lány már kétéves kora óta a színészi pályára készült, és sikerült neki. Nem is akárhogyan. A Színművészetiről egyenes útja vezetett a Nemzeti Színházba, ahol egész életét töltötte, és amelynek örökös tagjává választották. Az egyszerűség, a tisztaság, a megtestesült jóság mintaképe volt. “Ha kérdezik, hogy miért nem törődöm többet a divattal, ezt felelem: Minek, beljebb nem látnak?” – mondta egyszer.
Bajor Gizi sikerét és páratlan személyiségét valószínűleg annak köszönhette, hogy mindig saját lényét adta. Tolnay Klári erre így emlékezett: “Emlékszem, amikor Bajor Gizivel együtt öltöztünk A kertész kutyájában. Egyszer belenézett a tükörbe, végigsimította a bőrét, a ráncait, és felsóhajtott: »Milyen kár… Amikor most tudnék igazán jól tizennyolc éves lányokat játszani!« Én csak nevettem, és azt mondtam: ez ma már nem gond, fel lehet varratni! Bajor Gizi rám meredt, és megrázta a fejét: »Dehogy adom ezeket a ráncokat. Ezekben benne van az egész életem! Inkább viselem a magam arcát így, mint egy üres, popsisima álarcot.«”
Ennek köszönhető az is, hogy a töretlen karrier ellenére is megmaradt annak, aki eredetileg volt. A humanizmusa a legrosszabb időkön is átsegítette, és ennek sok ember az életét köszönhette. A háború idején ugyanis saját életét is kockáztatva bújtatott és mentett zsidókat, többek között első férjét és annak új családját, de budai villájában adott menedéket Tamási Áron írónak is. Lelkesen támogatta a fiatal művészeket, a rászoruló festők számára például jótékonysági akciókat szervezett. Tanította, felkészítette a hivatásra az utána következő generációkat: “Mindig saját magadat add, mindig százszázalékosan, mert hiszen feladatod egy szolgálat a milliók előtt, s milliók szolgálata az egy előtt!” – mondogatta.
Amiről soha, senki nem beszélt eddig
 |
| Gyurkovics Zsuzsa |
A nagy színészgeneráció jeles képviselője, Gyurkovics Zsuzsa a hangját köszönhette Bajor Gizinek. Ő még ma is lelkesen meséli, hogyan ismerkedett meg vele, és hogyan kapott tőle segítséget pályájának elindulásában. Gyurkovics első éves főiskolás korában annyira tehetséges volt, hogy főszerepet kapott a Madách Színházban. Bajor ennek hírére megjelent az előadáson, majd külön gratulált az ifjú titánnak az öltözőben. Mivel a fiatal Gyurkovics hangszálcsomóval küszködött, Bajor felajánlotta, hogy ingyen megoperálja őt férje, Germán doktor. Egy életre szóló barátság kezdete volt ez. Bajor önzetlenül és odaadóan szakmai tanácsokkal látta el a fiatal színésznőt, és több szerepre is őt javasolta a rendezőknek a Nemzeti Színházban.
Ennek köszönhető, hogy Gyurkovics végignézhette Bajor Gizi életének utolsó időszakát is. Gyurkovics Zsuzsa most, először meséli el, hogy színészberkekben mind tudták és tapasztalták, hogy Bajor Gizi megsüketült az egyik fülére, amelyből nem gyógyult ki. Ezt persze bizonyítani később nem tudták, de azt mondja: a szemük előtt zajlott e küzdelem. Gyurkovics részese volt egy esetnek, amikor Bajor már semmit sem hallott a fél fülére, mégis színpadra állt az Ármány és szerelemben. Süketségét trükkel leplezte a közönség előtt, például azzal, hogy egy tükröt tartott maga elé. Így a háta mögött álló segítője száját látva tudta követni, hol tartanak a szövegben.
“Nézzétek: a halált játszom!”
Ez az idézet állt Bajor Gizi első, eredeti sírkövén a Farkasréti temetőben. És valóban, olyan hihetetlen volt az emberek számára, hogy meghalt, hogy úgy tűnhetett, ez is egy újabb, jól sikerült szerep. Nemcsak azért, mert váratlanul történt a távozása, hanem azért is, mert a mai napig tisztázatlan halálának körülménye. “Talán csak gyermekkoromban, úrnapi körmeneten láttam ennyi virágot hullani az útra, mint Bajor koporsója elé. Ibolya borította a Rákóczi utat” – emlékezett barátnője, Gobbi Hilda.
“Nálad senki szebben nem tudott szeretni, és nálad jobban senkit nem szerettünk…” – hangzott el a búcsúztató beszédben. Valószínűleg ez a mondat foglalta össze Bajor Gizi igazi ars poeticáját, hiszen ő maga is az őszinteséget, az érzelmeket tartotta a legtöbbre. Talán ezért is ment férjhez háromszor. Utolsó házassága viszont tragédiába torkollt. Férje, Germán Tibor fül-orr-gégész specialista volt, ő kezelte felesége fülbetegségét. Az orvos a városi legendák szerint állandó félelemben élt, hogy felesége megsüketül, és nem tud többé színpadra állni. Azt is beszélik, hogy a férfi ekkor már súlyos betegségben, agykéregsorvadásban szenvedett, amely pszichés zavarodottsággal is járt. A környezete szerint voltak erre utaló jelek, például többször tett megjegyzést az öngyilkosságra.
Bajor Gizinek és férjének halála a mai napig nem tisztázott. Több legenda kering a történtek körül, mást hisznek a rajongók, mást a pályatársak és barátok, és más áll a hivatalos verzióban is. Ez utóbbi szerint Germán ölte meg a színésznőt, majd végzett magával is. A vizsgálatok szerint a tragédia reggelén a szokásos B-vitamin-injekció helyett halálos adag morfiumot adott be feleségének, majd saját magának is. Bajor egy biankó autogramja fölé – az öngyilkosság látszatát keltve – ezt írta: “Betegen nem lehet élni.”
A boncolás során állítólag megállapították, hogy Bajor Gizi füle teljesen egészséges volt, annak ellenére, hogy a kollégák nem ezt tapasztalták. Van, aki szerint Bajor agydaganatban szenvedett, és férje csak meg akarta kímélni a fájdalomtól. Erre azonban semmilyen bizonyítékot nem találtak. Ahogyan arra sem, hogy el akartak volna szökni az országból, és ennek sikertelensége miatt lettek öngyilkosok, vagy ezért gyilkolták meg őket.
Hogy mi az igazság, az valószínűleg már soha nem derül ki. Egy biztos: Bajor Gizi nem félt a haláltól. “Huszonnégy óra tökéletesen elég arra, hogy az ember megbarátkozzék a halál gondolatával. Én életem utolsó huszonnégy óráján talán filozófusokat olvasnék, és a legpesszimistább bölcselők sem tudnák elrontani az optimizmusomat, amivel a halál elé néznék” – vallotta. Halálának első évfordulójára egykori villájában megnyílt az az emlékmúzeum, ahol – ha csak kis időre is, de – részesei lehetünk különös életének és halálának.
Források:
Vajda Miklós: “Mert szeretet nélkül én meghalok” című könyve
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
Interjú Gyurkovics Zsuzsával
