nlc.hu
Sztárok
Fordulóponthoz érkezett Nyári Dia és Tóth Marci kapcsolata

Fordulóponthoz érkezett Nyári Dia és Tóth Marci kapcsolata

A fiatal színésznő fülig szerelmes, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy már a szüleinek is bemutatta választottját.

A Barátok közt Hannája tavaly decemberben szakított korábbi kedvesével, Dáviddal, akivel négy és fél év után közösen döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják tovább. A tizenkilenc éves színésznőre – ahogy arról már korábban beszámoltunk – nem sokkal a szétválás után ismét rátalált a szerelem. Jelenlegi párjával, az X-Faktorban feltűnt Tóth Marcival a tehetségkutató ideje alatt ismerkedtek meg, és állításuk szerint már az első pillanattól fogva érezték, hogy vibrál közöttük a levegő.

A színésznő már a szüleinek is bemutatta kedvesét

Dia és Marci azóta is a legnagyobb boldogságban élik mindennapjaikat, s bár mindketten elfoglaltak – Dia folyamatosan forgat, Marci pedig a zenei karrierjét építgeti –, megpróbálnak minél több időt együtt tölteni. A fiatal színésznő mindemellett lapunknak azt is elárulta, hogy bizony már a nagy Fordulóponthoz érkezett Nyári Dia és Tóth Marci kapcsolatacsaládi bemutatásra is sor került. “Nemrég hazautaztam a szüleimhez Győrbe, ahová Marci is velem tartott. Szerencsére nagyon jó fej szüleim vannak, úgyhogy egy percig sem aggódtam azon, hogy esetleg nem fognak szimpatizálni Marcival” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Nyári Dia, hozzátéve: a szüleinek mindig csak azokat a fiúkat mutatta be, akiket fontosnak vélt, s akikkel komolyan, hosszú távra tervezett.

A színésznő és az énekes egyébként olyannyira egy húron pendülnek, hogy – bár még csak egy hónapja alkotnak egy párt – már szinte együtt is élnek. “A szó szoros értelmében vett összeköltözés gondolata még nem fordult meg a fejünkben, de mivel Marci egy budapesti albérletben lakik, általában nála töltjük az időt, ennek köszönhetően pedig kissé olyan, mintha együtt laknánk” – mesélte Dia, aki a nemrégiben megrendezett Story-gálán is új párja társaságában múlatta az időt.

Galériánkban megnézheted, hogyan ünnepelte nemrég a tizenötödik születésnapját a Barátok közt stábja:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top