Sztárok

Így néznek ki ma a 90-es évek női sztárjai – fotók

Készítettünk egy átfogó összeállítást azokról a hölgyekről, akik a kilencvenes években voltak igazán híresek. Néhányuk csillaga már évekkel ezelőtt leáldozott, azonban van, aki még a mai napig is hallat magáról, például a ma 48 éves Cindy Crawford.

Ábel Anita
A Szomszédok Julcsijaként a tévénézők szeme előtt cseperedett kislányból fiatal nővé. A sorozat után az RTL Klub Reggeli című műsorában mutatkozott be műsorvezetőként, ám 2005-ben otthagyta a csatornát. Még ugyanabban az évben férjhez ment, 2008-ban pedig lánya született. A színészkedéssel sem hagyott fel, számos színházi szerepben és tévéfilmben láthatták a nézők. 2012-től a Heti Hetes csapatát erősítette.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók

Christina Applegate
A Rém rendes család Kellyjeként lett világhírű, szerencséjére azonban sikerült kitörnie a butus szőke lány szerepéből. Számtalan filmben és sorozatban szerepelt, és egy világot megdöbbentett, amikor a rákkal való küzdelem során úgy döntött, masztektómiát végeztet. Azóta a színésznő gyógyult és boldogabb, mint valaha.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók

Tia és Tamera Mowry
Az ikerlányokat a hazai közönség a Tesó, tesó című sorozatból ismerheti, amit 1995-1999 forgattak. Tia és Tamera később a Disney csatornához szerződött, és több filmet is forgattak, néhány éve pedig saját valóságshow-t indítottak.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók

Melissa Joan Hart
1991-ben ismerhettük meg a Nickleodeon csatornán futó Clarissa című sorozatban. Egy csapásra a tizenéves lányok kedvence lett. Később Sabrina, a tiniboszorkány szerepében került újra a magyar közönség látószögébe. Mostanság pedig a Melissa&Joey című sitcomban láthatjuk. 2003-ban férjhez ment, párjával három gyermekük született. A színészkedés mellett pedig 2009-ben nyitott egy édességboltot.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Shannen Doherty

A Beverly Hills 90210 Brendájaként harcolt legjobb barátnőjével, Kellyvel, a sorozat jó pasijának, Dylannek a kegyeiért. Később a Bűbájos Boszorkák Prue-jaként üldözte a démonokat nővéreivel. 2008 óta nem forgatott, legendásan kibírhatatlan természete miatt sok ellenséget szerzett magának.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Jennie Garth

Ő volt a Beverly Hills 90210 jó nője, Kelly Taylor, aki bármelyik fiút egy perc alatt az ujja köré csavarta. Lett is belőle galiba, amikor lecsapott barátnője pasijaira. Karrierje során inkább csak C-kategóriás filmekben sikerült szerepet kapnia, ám a pletykák szerint az idén visszatér egykori kolléganője, Tori Spelling oldalán a Mistery Girls című sorozatban. 2007-ben szerepelt az amerikai Sztárok a jégen című műsorban. Három gyermek édesanyja. Férje, az Alkonyat filmekből ismert Peter Facinelli két éve elhagyta, és keresett egy fiatalabb barátnőt.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Xantus Barbara

A Szép család újságírónak készülő lányaként, Krisztaként lett országosan ismert a Família Kft. című sorozatban. A sorozattal egy időben felvételt nyert a Gór-Nagy Mária Színitanodába. Több játék- és tévéfilmben is játszott, színházi szerepei mellett pedig hangját is hallhattuk több film szinkronszínésznőjeként. 2008 óta producerként is tevékenykedik, ezzel ő az első magyar színésznő, aki ezen a területen is sikereket ért el. Férjétől, Szurdi Miklóstól, akitől tavaly vált el,  két gyermeke született.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Tiffany Thiessen

Szintén a Beverly Hills 90210 neveltje, aki 1994 és 1998 között játszotta a sorozat Valerie-jét. Karrierje szempontjából ez a sorozat volt élete fő műve, hisz a továbbiakban olyan filmekben kapott szerepet, mint például a Sípolj, ha tudod, mit nyeltél tavaly disznóvágáskor…

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Tatyana Ali

A Kaliforniába jöttem című sorozatban tűnt fel Will Smith oldalán. Ő játszotta Ashley Bankst, Fresh Prince unokahúgát. Tatyana ezt követően még számos sorozatban és mozifilmben is feltűnt, ám a hazai közönség inkább csak a tinisorozatból ismerheti. Énekesnőként is próbálkozott, 1998-ban még egy albumot is kiadott.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Cybill Sheperd

A ’90-es évek egyik sikersorozatának, A simlis és a szendének volt az egyik főszereplője Bruce Willis oldalán. Míg Willis továbblépett az A-kategóriás színészek körébe, addig a most 63 éves Sheperd neve kevésbé lett világszerte ismert.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Lucy Lawless

Az új-zélandi színésznő, akit mindenki csak Xenaként ismer. 1995-től 2001-ig forgatták a sorozatot, aminek valamilyen oknál fogva kezdetben nagy sikere volt. Lawless azonban meg is rekedt ezen a szinten, néhány epizódszerep mellett nem sikerült maradandót alkotnia.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Gillian Anderson

A vörös színésznő igazi szexszimbólumnak számított a ’90-es években. Míg az X-Aktákban leginkább nadrágkosztümben mutatkozva, szigorúan kereste az igazságot odaát, addig számos magazin címlapján mutatta meg bájait lenge öltözékben. Nagy állatvédő, néhány éve állítólag összejött sorozatbeli partnerével.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Heather Locklear

A Melrose Place fúriája, a céltudatos, törtető nő, aki a férfiak által uralta világban is megállja a helyét – így ismerte meg a sorozat Amandáját a magyar közönség. Locklear nemcsak az amerikai, de a magyar pasik álma is volt, bár Pamela Andersont soha nem tudta letaszítani a trónjáról. De róla később. Néhány éve, amikor férje, Richie Sambora elhagyta legjobb barátnője, Denise Richards kedvéért, kicsúszott a lába alól a talaj. 2008-ban letartóztatták, mert bódult állapotban vezetett.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Pamela Anderson

Ő volt a kilencvenes évek csupa nagybetűs NŐje, minden férfi vágyálma. A Baywatch szilikoncicáját inkább dús keblei és nyilvánosságra került szexvideói, semmint színészi kvalitásai tették világhírűvé. Pamela csillaga sokáig ragyogott, és a még a kétezres években is garantáltan fellelhető volt a plakátja az autószerelő műhelyek falain. Botrányos házasságban élt a rocker, Tommy Leevel, aki többször megverte. Válásuk után Kid Rock, majd Rick Solomon felesége lett, akihez állítólag most újra hozzámegy.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Liv Tyler

Liv kilencéves korában tudta meg, hogy az igazi apja Steven Tyler, az Aerosmith frontembere. Tizenkét évesen fel is vette apja nevét, tizenhat évesen pedig megkapta élete első szerepét, a Crazy videoklipjében. Modellként kezdte pályafutását, ám hamarosan a filmipar is felfedezte magának. Az átütő sikert az 1998-as Armageddon hozta meg számára. Onnantól indult be igazán filmes karrierje. Szerepelt A Gyűrűk Ura trilógiában. 2003-ban férjhez ment, egy év múlva pedig fiúgyermeknek adott életet. 2008-ban elvált férjétől, Royston Langdontól.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Alicia Silverstone

1993-ban a Szerencsétlen baleset című filmben tűnt fel. Ekkor fedezte fel magának az Aerosmith klipek rendezője, aki le is szerződtette a Crazy és a Cryin’ címá dalok videoklipjébe Liv Tylerrel. Az átütő sikert, azonban az 1995-ös Spinédzserek hozta meg számára. Silverstone 1997-ben szerepet kapott a Batman és Robin című mozifilmben is, amiben Batgirlt alakította, ám sosem sikerült feltornáznia magát az A-listás színészek közé. 2005-ben mondta ki az igent, Christopher Jarecki rockzenésznek. Első gyermekük Blear Blu, márciusban lesz kétéves.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Neve Campbell

Bár karrierje 1994-ben indult, a várt sikert az 1996-os Sikoly című horrorfilm főszerepe hozta meg számára. Neve később a horrorsorozat további három részében is menekült a maszkos gyilkos elöl, igazán azonban a Vad vágyak című erotikus thrillerben figyeltek fel rá a férfiak. Campbell eddig kétszer volt házas, jelenlegi vőlegényétől született fia, Caspian áprilisban lesz kétéves.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Elizabeth Berkley

Az 1995-ös Showgirlsben nyújtott alakítása miatt a mai napig emlékeznek a nevére, legalábbis a férfiak. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez volt élete szerepe. Bár játszott jó néhány filmben és sorozatban, nem ért el átütő sikereket. Feltűnt a CSI: Miamiben is pár éve, 2013-ban pedig az amerikai Sztárok a jégen című műsorban korcsolyázta le vetélytársait.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Cindy Crawford

Bár eredeti szakmáját tekintve modell, néhány mozifilmben is feltűnt a kilencvenes években. Arról nem beszélve, hogy a maga korának egyik legsikeresebb topmodellje volt, aki éppen ma ünnepli 48. születésnapját. Eredeti nevén Cinthya Ann Crawford karrierje a nyolcvanas években indult útjára, és a mai napig őt tartják a divatvilág egyik legmeghatározóbb szereplőjének. Két gyermek édesanyja, aki számos parfümöt és fitneszvideót is piacra dobott, a Playboy címlapján is szerepelt. Cindy a kifutó helyett ma már inkább lakberendezőként építi karrierjét.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Bestiák

A ’90-es években egy ország dúdolta, hogy a reggel túl messze van. Kozsó legsikeresebb lánycsapata azóta már felbomlott, bár a zenétől nem mindegyikőjük szakadt el. Az akkoriban Bedy, Bee és Honey művészneveken zenélő lányok azóta is jó barátságot ápolnak.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Gwen Stefani

A No Doubt vadócából mára háromgyermekes családanya lett. Az énekesnő, aki szólóban is sikert sikerre halmozott, most leginkább a családjának él.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Gyulai Wiki

A Fresh-lányoknak köszönhetően a fiatalabb nemzedék is kívülről fújta Szűcs Judith egykori slágerét, a Táncolj méget. Wiki a kezdetek óta benne volt a csapatban, és a mai napig vállalnak egy-egy fellépést Andival. Bár a szexi énekesnő ma már inkább a reflektorfénytől távol éli életét.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Baby Sisters

Ötéves fennállásuk alatt négy nagylemezt adtak ki. Gabi, Évi és Klári igazi szexbombáknak számítottak a kilencvenes évek végén, Évi még a Playboyban is szerepelt. A 2001-es felbomlás óta inkább csak Gabi maradt bent igazán a köztudatban. Szóló karrierbe kezdett, nemrég pedig férjhez ment. Évi Norvégiában telepedett le, Klári pedig üzletasszonyként tevékenykedik.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Judith Hildebrandt (Mr. President)

Ő volt a rövid, hidrogénezett hajú lány, két első foga között öt perces szünettel, akivel együtt énekeltük a Mr. President örökzöldjét, a Coco Jambot. A zenekarban T-Seven művésznéven tevékenykedő énekesnő 1991-1999 között erősítette a három tagú csapatot, majd szólókarrierbe kezdett. Rátalált saját stílusára, és a punk-rock némiképp jobban is áll neki. Eddigi munkásságáról és az évek során kipróbált frizuráiról érdekfeszítő, fotókkal gazdagon illusztrált összegzés található honlapján.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Daniela Haak (Mr. President)

Míg Judith volt a zenekar női főszereplője, addig Lady Danii szerepe inkább csak annyi volt, hogy ő nézett ki jobban, és táncolt. A vörös hajú, diplomás ruhatervező a zenekar feloszlása után saját divatcéget alapított Haak Design néven. Férjes asszony, férje a nagyközépsúly háromszoros profi bokszvilágbajnoka, Markus Beyer.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Spice Girls

A Beatles rekordjait döntögető banda kétségkívül a világ leghíresebb és legrajongottabb lányzenekara volt a kilencvenes években. Posh, Scary, Ginger, Baby és Sporty Spice-ért nők és férfiak milliói rajongtak, sőt maga a király család is odavolt a lányokért. Geri Halliwell 2000-es kiválásával tudni lehetett, hogy egy korszak véget ért. Bár a lányok megpróbálták négyen folytatni, a rajongóknak így már nem kellettek. A 2012-es londoni olimpián újra összeálltak, de az aranykor már nem tért vissza.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Judy (Kis Judit)

1998 októberében csatlakozott a Groovehouse együtteshez. Sorra járták a discókat, amikor decemberben súlyos autóbalesetet szenvedtek. Judynak sokáig tartott a felépülés, hónapokig feküdt a kórházban. 2008-ban Judy Szemtől szemben című könyvében adta ki magából a baleset részleteit, és az addig be nem gyógyult lelki sebek is ekkor kezdtek beforrni. A Groovehouse a kétezres évek elejének egyik legsikeresebb zenekara lett. Judy ma boldog anyuka és feleség, ráadásul a banda is újra összeállt.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Whigfield

“Uuh uuh ahh ahh sexy eyes” – kezdődött az énekesnő legnagyobb slágere. Az olasz származású dán énekesnő, Sannie Charlotte Carlson a kilencvenes évek egyik legnagyobb csillaga volt. A jelenleg 43 éves énekesnő Saturday night című slágerét tinik milliói dúdolták. Whigfield a mai napig aktívan zenél, bár manapság már csak Dániában örvend nagyobb népszerűségnek.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Linn Berggren

A kilencvenes évek egyik meghatározó zenekara volt az Ace of Base, szinte nem adtak ki olyan dalt, ami ne lett volna sláger. A három testvérből és egy barátjukból álló zenekar 1987-től uralta a slágerlistákat. A banda két lánytagja közül Linn volt a fővokalista, ám a siker csúcsán hirtelen háttérbe vonult. A rajongókat meglepte, hogy Linn a vezető vokalista szereppel felhagyott, ettől fogva Jenny hangja volt a meghatározó a dalokban, továbbá a lemezt népszerűsítő hivatalos fotókon az arcát elhomályosították. Az együttes megnyugtatta a rajongókat, hogy Linn jól érzi magát háttérszereplőként, valamint számos okot sorakoztattak fel a helyzet magyarázatául, így például hogy károsodott a hangja, a repüléstől való félelme miatt nem tud részt venni a világ körüli turnén, és hogy nem szereti a hírnévvel járó életmódot. 1994-ben megpróbálták megkéselni, valószínűleg ezt nem tudta kiheverni.

Jenny Berggren
A 41 éves Jenny nővére háttérbe vonulása után vette át a fő vokalista szerepét az Ace of Base-ben. A zenekar 2006-os feloszlása után szólókarrierbe kezdett, és a mai napig aktívan énekel. Férjhez ment, és két gyermek boldog édesanyja.

Anita Doth
A techno zene nagyasszonya, a 2Unilimited zenekar női tagja volt Anita Doth. Az együttes másik tagjával, Ray-jel számos slágert tudhatnak a hátuk mögött. A néhány évvel ezelőtt kezdődött retróhullámot természetesen ők is meglovagolták, még idehaza is felléptek pár éve. A 2Unlimited 1991-1996 között uralta a  slágerlistákat, Anita a zenekar feloszlása után szólókarrierbe kezdett. 2009-ben aztán újra összeállt a banda, ám egy évvel később Anitánál mellrákot diagnosztizáltak. 2011-ben boldogan nyilatkozta, hogy sikerült leküzdenie a betegséget. A 42 éves énekesnő jelenleg első babájával várandós.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók


Annika “Mary Joe” Ljungberg

A Rednexszel lett világhírű, nők százezrei énekelték vele könnyes szemmel, a Wish you were here című slágert. 1996-ban a fiúk úgy döntöttek, kirúgják a zenekarból, ekkor szólókarrierbe kezdett. Azóta persze, ahogy mindenki más, ők is rájöttek, hogy újra lehet haknizni a 90′-es évek gagyi slágereivel. Rendszeresen visszatérnek Magyarországra, sőt 2012-ben még egy klipet is forgattak nálunk.

Így néznek ki ma a 90-es évek sztárnői - fotók

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése