Sztárok

Istenes Bencét kicsapták az iskolából

A műsorvezető nem volt egy mintagyerek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy több oktatási intézményből is eltanácsolták.

Istenes Bencét kicsapták az iskolából

A Való Világ szerkesztői vélhetően az “ami kétszer bevált, az többször is be fog” elvet vallják, máskülönben nem döntöttek volna úgy, hogy ismét megrendezik a negyedik és ötödik szériában már látott iskolahetet. A matek-, történelem-, ének- és más tanórák már javában zajlanak, az általános iskolás diákokká avanzsált villalakók pedig csak úgy ontják magukból a magvas gondolatokat. Az első néhány nap konzekvenciái: VV Aurelio megtudta, hogy az 1000 sosem lesz háromjegyű szám, VV Krisztián megismerkedett a science fiction fogalmával (vagy ahogy ő mondja: szágyenszis fikcsön), VV Zsófi pedig egész egyszerűen kijelentette, hogy nem hisz az őskorban. Hát így. A tudást magukba szippantani kívánó villalakókon egyébként nemcsak mi, nézők, de a két műsorvezető, Lilu és Istenes “biztiboy” Bence is remekül szórakozik.

Házi feladat? Na azt aztán nem!

Istenes Bencét kicsapták az iskolábólUtóbbi egyébként kettős érzésekkel a szívében gondol vissza az iskolás éveire. “Egyrészt szerettem, másrészt viszont utáltam iskolába járni: a közösség nagyon jó volt, rengeteget bohóckodtunk az osztálytársaimmal, az azonban már kevésbé volt jó dolog, hogy a tanítás végeztével – ahelyett hogy mondjuk focizhattam volna – a házi feladatokkal kellett bíbelődnöm” – mesélte a Nők Lapja Cafénak Bence, aki gyerekként igencsak hebrencs volt. Ennek tükrében nem meglepő, hogy több intézményből eltanácsolták. “Összesen, azt hiszem tizennégy osztályban fordultam meg: volt, ahonnan amiatt szakadtam ki, hogy elköltöztünk Németországba (vagy épp vissza Magyarországra), de arra is volt példa, hogy elküldtek. Első osztályban például finoman azt tanácsolták a szüleimnek, hogy vigyenek egy vallásos iskolába, hátha az majd jót tesz nekem – hogy ez mennyire volt így, azt jól mutatja, hogy később onnan is elküldtek” – nevetett Mr. Mókamester, hozzátéve: a legjobban talán a koránkelést utálta. Az évek alatt azonban már megszokta, hogy korán reggel csörög a vekker – mondjuk tény, hogy ennek hiányában nemigen tudna az éteren keresztül szólni a hallgatókhoz.

Galériánkban többek között azt is megnézheted, milyen véleményen van VV Zsófi az őskorról:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top