Ha még emlékeztek, Gyurcsík Tibor az X-Faktor második szériájában tűnt fel (abban az évben, amikor Kocsis Tibor győzedelmeskedett), ahol is egészen az élő show-ig menetelt – az első adásban azonban elbúcsúzott a versenytől. A szomszédait kiborító Tibinek azóta voltak kisebb-nagyobb szárnycsapásai, haknizni járt, élő koncerteket adott, mindemellett pedig A Dalon is elindult (kétszer is), de átütő sikert valahogy mégsem tudott elérni. De, könnyen lehet, hogy mindez hamarosan megváltozik: Tibi ugyanis elindult a tehetségkutató szlovák verziójában, ahol remekül vette az első akadályt. “Az X-Faktor óta eltelt három év, ami alatt rengeteg minden zajlott le bennem, és úgy érzem, hogy most értem annak a határára, hogy eldöntsem: merre van az arra” – mondta a Nők Lapja Cafénak az énekes, hozzátéve: számára sosem volt büdös a munka, éppen ezért a fellépések mellett folyamatosan dolgozott valamilyen “rendes” állásban. Mint mondja: egy idő után rá kellett döbbennie, hogy számára a zene adja meg azt a feltöltődést, amit másnak a munka.
Akkor sem hagyja el az országot, ha netán befut
De vajon miért döntött úgy, hogy nem egy magyar tehetségkutatóban próbál ismét szerencsét? Ezt is megtudtuk: “A nehezebb utat szeretem választani. Azt gondolom, hogy – azáltal, hogy az X-Faktornak köszönhetően sokan megismertek – akár még nagyobb szerencsém is lett volna itthon, de én arra voltam kíváncsi, hogyan viszonyulnak hozzám azok, akik egyáltalán nem ismernek, akik nem tudják, hogy ki az a Gyurcsík Tibor” – magyarázta Tibi, aki mind az RTL Klubot, mind a szlovák tévécsatornát beavatta a döntésébe-múltjába.
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem.
Az énekesnek egyébként olykor akadnak még fellépései, de nyilvánvalóan nem annyi, mint anno az X-Faktor idején – ezen is szeretne változtatni. “Remélem, hogy egészen az élő showig menetelhetek, azt pedig még jobban, hogy a műsor által a lehetőségek tárháza nyílik majd meg előttem. Ha netán így lesz, akkor egyébként azt tervezem, hogy Budapesten maradok – egyrészt, mert nincs messzebb Pozsony, mint mondjuk Pécs, másrészt pedig ide köt a párkapcsolatom.” Nem ő az egyetlen, aki úgy döntött: Magyarország után másutt is szerencsét próbál. A Csillag Születikben feltűnt Attraction tánccsapat például megnyerte az angol Britain’s Got Talentet, a Rippel fivérek (Feri és Viktor) a spanyol Tú si que vales című tehetségkutatóban győzedelmeskedtek, a Megatáncban feltűnt Karsai Zita pedig a német Pro7 Got to Dance című műsorában indult el.
Tibi a produkciójával egyébként óriási sikert aratott a szlovák X-Faktor válogatóján: a közönség, valamint az ítészek közül hárman – Ondřej Brzobohatý, Sisa Sklovská, Celeste Buckingham – is állva tapsoltak neki. Itt megnézheted, hogyan énekli Tibi Michael Bublé egyik számát a szlovák X-Faktor válogatóján!