
Bár az X-Faktor 2013-as szériája csupán decemberben ért véget, a legtöbb egykori döntősről már most igencsak keveset lehet hallani. A műsor győztese, Danics D óra sem adott túl sok életjelet magáról mostanában, ám – mint azt megtudtuk – ez tudatos lépés volt a részéről. Vele ellentétben a második helyezett ByTheWay tagjai az életük minden egyes apró történéseiről hírt adnak a közösségi oldalaikon – a rajongóik legnagyobb örömére. Ya Ou, Bence, Olivér és Sziki néhány hónapja egy olyan oldalra is felregisztráltak, ahol a rajongók – akár névtelenül is – különböző kérdésekkel, kérésekkel fordulhatnak hozzájuk. Míg a legtöbben a hogylétük vagy éppen a karrierjük felől érdeklődnek, szép számmal akadnak olyanok is, akik tanácsot, szívességet, netán segítséget kérnek a srácoktól. “Nagyon jóleső érzéssel tölt el minket, hogy mennyien számítanak ránk, és igyekszünk minden – vagyis a lehető legtöbb – kérdést megválaszolni, ugyanis nagyon sokat köszönhetünk azoknak, akiktől ezeket a leveleket kapjuk” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Patocska Olivér. Mint mondja: pontosan tudják, hogy – főképp a tinédzserkorú rajongók miatt – óriási felelősség van a vállukon.
Öngyilkosjelölt tinédzserek kérnek tőlük segítséget
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen.
“Nagyon oda kell figyelnünk, mit hogyan cselekszünk, milyen tanácsokat adunk. Minden egyes megválaszolt kérdéssel és levéllel szeretnék egy kicsit hatni a fiatalokra és az idősebb korosztályra. Azt szeretnénk, ha Magyarországon boldog, büszke emberek élnének” – mosolygott Csordás Ákos lakótársa. A fiúk egyébként – ha éppen nem a temérdek mennyiségű levélre válaszolnak – nem tétlenkednek: létrehozták a Mosolynap kezdeményezést, valamint elkészítették az első saját dalukat is. Reméljük, hogy ők nem tapasztalják meg, milyen “hullócsillagnak” lenni, s, hogy a sikerük akkor is kitart még, amikor elindul az X-Faktor következő szériája – meglátjuk, mi szorítunk nekik.
Itt meghallgathatod A győztes dalát a ByTheWay előadásában: