nlc.hu
Sztárok
VV Alexa feltöltette száját, mélyen vallásos anyja kiborult – fotó

VV Alexa feltöltette száját, mélyen vallásos anyja kiborult – fotó

VV Alexa a minap feltöltette a száját, ez a tette pedig kiverte a biztosítékot mélyen vallásos édesanyjánál.

VV Alexa nem kifejezetten a természetes szépség híve, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a minap ő is beállt azoknak az egykori VV-s lányoknak a sorába, akik megplasztikáztatták valamely testrészüket. Az állítólag idegesítő nevetése miatt kiszavazott lány a száját töltette fel – csakúgy, mint anno VV Kinga és VV Veronika. “Sajnos nagyon vékony szám van, és ahogy teltek az évek, úgy egyre inkább elkezdett zavarni ez a dolog. Elégedetlen voltam a méretével, azt szerettem volna, ha nekem is szép, »csókos« szám van” – mondta a Nők Lapja Cafénak Alexa. A fiatal lány egyébként – állítása szerint – többé-kevésbe elégedett az eredménnyel. Mint mondja: lehetne még nagyobb az a száj. “Most, hogy megcsináltattam, rájöttem, hogy még nagyobbat szeretnék. Ez egy ördögi kör, azt hiszem” – tűnődött, majd azt is elárulta, hogy a mélyen vallásos édesanyja, valamint a barátai nem igazán támogatták döntésében.

Mélyen vallásos édesanyja kiborult

Áll a bál VV Alexa családjábanAnyu nagyon mérges volt, óriási balhét csapott, ő ugyanis úgy gondolja, hogy a plasztikázás csak akkor elfogadható, ha az embert baleset éri, vagy éppen valamilyen betegség (például mellrák) következtében elveszíti valamelyik testrészét. Ellenben a nevelőapukám azt mondta, hogy azt csinálok, amit csak szeretnék, és így is tettem” – magyarázta.

A korábban műsorvezetői, jelenleg pedig mixer karrierről álmodozó lány egyébként nemcsak a szája eredeti méretével nem elégedett. “Kevés dolog van, ami tetszik magamon. Szívem szerint a mellemet és az orromat is megplasztikáztatnám, előbbit azért nem teszem, mert félek attól, hogyha esetleg a jövőben valamilyen okból kifolyólag cserélni kell az implantátumot, akkor anyagilag is újabb, nagyobb kiadást jelenthet” – zárt a VV Teóval összegabalyodó lány, hozzátéve: ettől függetlenül nincs kizárva, hogy valamikor mégiscsak sebészkés alá fekszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top