nlc.hu
Sztárok
Plasztikáztat VV Teo

Plasztikáztat VV Teo

Könnyen lehet, hogy hamarosan VV Teo is beáll a plasztikázott VV-sek sorába. A 22 éves lány azt mondja: minél nagyobb az adott száj/mell, annál jobb.

VV Teo számára a méret a lényegVV Teó nem kifejezetten a természetesség híve. A huszonkét éves lány – csakúgy, mint az említett villalakók – azt vallja, hogy minél teltebb az a száj/mell, annál jobb. VV Zsófi párbajellenfele lapunknak elárulta: ha lehetősége adódik, biztosan megplasztikáztatja magát.

Igazából egészen fiatal korom óta vonz ez az egész »plasztikáztatós« dolog, szerintem kifejezetten szép, ha valakinek a normálistól eltérő a szája, vagy éppen a melle” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak a Való Világ hatodik szériájának legutóbbi kiesője. Az olykor érzelmeket produkáló lány azt is megosztotta velünk, hogy a teste mely részeivel nem elégedett.

Ha lehetőségem lenne rá, szinte pár dolgot megcsináltatnék magamon, mert finoman szólva sem vagyok elégedett a kinézetemmel. Azt hiszem, elsőként a melleim méretén változtatnék, nagy és szép formájú kebleket szeretnék. Szerintem ezzel az égvilágon semmi probléma sincsen, ahogy azzal sem, ha valaki feltölteti a száját. Szeretem a műdolgokat, és bár sokan szidják, de szerintem igenis szép, ha valakinek teltek az ajkai” – folytatta, de hozzátette, hogy annak nem híve, amikor valaki ezernyi műtéttel eltorzítja magát.

Lelki stresszben van a pluszkilói miatt

Hozzá hasonlóan vélekedett egyébként nemrég VV Dorka is, aki szintúgy a keblei méretén akart változtatni, ám az utolsó pillanatban – szerelme, VV Zsolt kérésére visszatáncolt.VV Teo számára a méret a lényeg A Krasznai Tündével flörtölő Teo azt mondja: ő egyetlen pillanatig sem gondolkodna azon, hogy felfeküdjön-e a műtőasztalra, avagy sem.

Azonban, mielőtt bármiféle beavatkozásra vetemedne, van egy roppant fontos teendője: leadni a villában felszedett kilókat. “Én úgy mentem be a villába, hogy azt gondoltam, biztosan fogyni fogok – nem így történt. A súlyfeleslegem miatt lelki stresszben vagyok, ezért most az az első és legfontosabb, hogy megszabaduljak a pluszkilóimtól” – zárt. Reméljük, kézplasztikára nem lesz szüksége.

Az Önindító rádióműsor csapata a minap a villából köszöntötte a hallgatókat, Teo azonban – mivel kiesett – kimaradt a buliból:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top