Az X-Faktorban már nem, a ValóVilágban azonban továbbra is együtt dolgozik Lilu és Istenes Bence, az RTL Klub két meghatározó arca együtt remekel majd a valóságshow hetedik szériájában. Istenes sohasem csinált titkot abból, hogy szereti, ha a pódiumon áll mellette valaki, nemrég lapunknak is mesélt arról, hogy milyen volt együtt dolgozni Liluval a VV6-ban. A jól működő “rendszer” tehát idén is marad, a műsorvezetők már elkezdték a visszaszámlálást.
“Mind a partneremet, mind a műsort nagyon kedvelem, azt gondolom, hogy a ValóVilág egy olyan produkció, amit a helyén kell kezelni. Le kell ülni, és szórakozni kell, ennyi az egész. Mindemellett, a műsorvezetés szempontjából óriási kihívás, hiszen tele van spontán szituációkkal, ennek köszönhetően pedig az ember sokkal jobban bele tudja tenni az egyéniségét és megmutatni, hogy milyen valójában” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak a Csobot Adélhoz visszataláló Bence.
Az RTL Klub és az RTL II műsorvezetője tavaly, a feszített tempójú életvitele miatt (Bence a 2013-as X-Faktor és a ValóVilág6 mellett hajnalban rádiózott is – a szerk.) kevesebb időt tudott egy-egy műsornak szentelni, a rádiózástól azonban nemrég elbúcsúzott (reményei szerint nem örökre, csak egy időre), így most valamennyivel egyszerűbb a helyzete. Azt mondja, ha nem ebben az életszakaszban járna, és nem műsorvezetőként tevékenykedne, simán beköltözne a luxusbörtönként emlegetett villába.
“Nagyon sok dologban kényszeres vagyok, az például kifejezetten zavar, ha otthon valami nem úgy van, ahogy megszoktam, vannak dolgok, amikre háklis vagyok. Ellenben, amikor másnál vagyok, akkor semmi sem zavar, még a rendetlenség sem, elvégre nem az én lakásomról van szó – lehet, hogy ha beköltöznék, itt sem zavarna, hogy a tányér máshol van, mint ahova tettem. Egyébként mindenről elég határozott véleményem van, szeretek poénkodni és csínyeket elkövetni, utóbbi miatt biztosan sok villatársamnál kiverném a biztosítékot. Mivel nehéz természet vagyok, és nehéz velem együtt élni, így biztosra veszem, hogy rengeteg konfliktusom lenne a játékostársaimmal.” Na, hát ez az a dolog, amit valószínűleg sohasem fogunk megtudni – mondjuk, azt sem gondolta volna soha senki, hogy Aurelio egyszer műsorvezető lesz, aztán mégis. “Tudjuk, hogy Aurelio milyen, de az biztos, hogy ha nem tolja túl a dolgokat, akkor nagyon szórakoztató lesz a BeleValóban, legalábbis szerintem.”