Sztárok

Hajdú Péter új barátnőjével ünnepelt

Korábban a Facebookon családi fotó volt Hajdú Péter oldalán a nyitókép, nemrég lecserélte. Ahogyan azt mondta is, valóban új életet kezdett, és 2017 talán új boldogságot hoz a műsorvezetőnek.

Ahogy a babona tartja, olyan lesz az éved, amilyen az elsejéd, márpedig Hajdú Péternek biztatóan indult az idei év. A Story magazin információi szerint ugyanis Miskolcon nem egyedül ünnepelt a műsorvezető, hanem egy új hölgyismerősével, aki éppen a másoddiplomája megszerzésére készül. 

Mindezt pedig sejteni lehetett abból a posztból is, amelyet Hajdú Péter válaszként tett ki, miután felesége is az új életről írt a saját közösségi oldalán. “Sokszor nem tudjuk jól elmondani, hogy miért élünk rosszul. S talán ez az ami miatt elmentünk egymás mellett, s nem ugyanazt éreztük és gondoltuk a jelenről, és a jövőről. Ideje szembenézni a jövővel, és hátrahagyni a múltat.”

Hogy a házaspár kapcsolata hogy áll, azt nem tudni, Hajdú és Sarka válóperét a bíróság lezárta, megszüntette az eljárást, de egyelőre nincs fejlemény, rengeteg részlet tisztázatlan. Hogy Sarka Katának hogy teltek az ünnepek, arról részleteket a Story magazinban olvashatsz. 

Hajdú Péter új barátnőjével ünnepelt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése