nlc.hu
Sztárok
Volt ám élet a Trónok harca előtt is: tíz éve ért véget a Maffiózók

Volt ám élet a Trónok harca előtt is: tíz éve ért véget a Maffiózók

David Chase sorozata fél lábbal még a televízió múltjában állt. A másikkal viszont vadul taposta az utat a modern sorozatok előtt.

A tévé aranykorát éljük: egymást érik a jobbnál jobb sorozatok, és sokan kerek perec kijelentik azt is, hogy pillanatnyilag ez a korábban lesajnált médium sokkal fényesebben teljesít, mint a nagyjátékfilm, mert lényegesen nagyobb teret enged az írói és a színészi kreativitásnak. Tíz évvel ezelőtt ugyanakkor ennek az aranykornak még épp csak elkezdett pirkadni: a tavaly Isztambulban már kávézót is ihlető Breaking Bad indulására még fél évet kellett várni, nem volt sehol a Trónok harca (meg a négy spinoffja) és a Kártyavár, sem a True Detective és a Walking Dead. Csupán az első fecskéket ismertük: a Lost nagyjából félidőnél járt, a Drót már a végéhez közeledett, a jóval korábbi, és épp nemrég újraindult Twin Peakstől eltekintve a legnagyobb nagy öregnek számító Maffiózók pedig éppen befejeződött nyolc év után.

Ez viszont meglehetősen nagy horderejű esemény volt, hiszen bár ízig-vérig modern sorozatnak nem lehet nevezni Tony Sopranóék történetét, az egyértelmű, hogy a mai tévéőrület sehol nem lenne nélküle – így aztán magától értetődik az is, hogy nem megyünk el szó nélkül a finálé tízéves jubileuma mellett. Két évvel ezelőtt, a nyitóepizód bemutatójának 16. évfordulóján azt néztük meg, mi lett a Maffiózók színészeivel, most pedig a sorozattal kapcsolatos érdekességekből szemezgetünk.

Volt ám élet a Trónok harca előtt is: tíz éve ért véget a Maffiózók

A pisztoly azért került a produkció logójába, mert az HBO-nál attól tartottak, hogy a nézők az eredeti cím, a Sopranos alapján egy zenei témájú sorozatra számítanak majd.

Apropó zene: az alkotó, David Chase eredetileg minden részt más zenével akart indítani, erről azonban a csatornánál lebeszélték, mondván hogy a nézőknek azonosítaniuk kell egy dallammal a sorozatot. Így végül mindig az Alabama 3 Woke Up This Morningjával kezdődtek az epizódok, ami össze is forrt a Maffiózókkal – a részek végén viszont mindig másik dal szólalt meg.

A Paulie Walnutsot alakító Tony Sirico csak azzal a feltétellel vállalta a szerepét, hogy karakteréből sosem lesz spicli. Siricót 28-szor tartóztatták le, mielőtt színész lett.

Volt ám élet a Trónok harca előtt is: tíz éve ért véget a Maffiózók

A Silvio Dantét játszó Steve Van Zandt sosem színészkedett a sorozat előtt, Bruce Springsteen zenekarának gitárosaként volt ismert. David Chase viszont annyira szeretett volna vele dolgozni, hogy direkt rá írta a karaktert.

Steve Van Zandt (Fotó: Profimedia)
Steve Van Zandt (Fotó: Profimedia)

Dante ruháit egy igazi maffiózó, az akkoriban éppen börtönben ülő John Gotti szabója készítette.

A nyitóképeken látható Pizza Land valóban létezik New Jersey-ben. A sorozatnak köszönhetően rengetegen is próbálnak pizzát rendelni náluk az USA minden szegletéből.

Fotó: Google Maps
Fotó: Google Maps

Az egyik részben a történet szerint épp bezárás előtt álló Ramsey Outdoor szintén létezik. Mivel az epizód miatt rengetegen azt gondolták, hogy a bolt tényleg lehúzza a rolót, a tulajdonosnak külön reklámokat kellett kihelyeznie, hogy jelezze, ilyesmiről szó sincs.

A hitelesebb alakítás érdekében a négy évvel ezelőtt, 51 évesen váratlanul elhunyt főszereplő, James Gandolfini (Tony Soprano) rendszeresen kavicsot tett a cipőjébe, hogy ideges legyen.

Volt ám élet a Trónok harca előtt is: tíz éve ért véget a Maffiózók

A sorozat indulásának évében, 1999-ben az FBI épp lehallgatta a New Jersey-ben székelő DeCavalcantes maffiózócsaládot. A bűnözők rendszeresen azt elemezgették, mennyire hasonlítanak Sopranóékra.

A Tony anyját, Liviát alakító Nancy Marchand halála miatt az egész harmadik évadot újra kellett írni. A szezon eredetileg arról szólt volna, hogyan előzi meg Tony, hogy a nő tanúskodjon ellene.

Nancy Marchand
Nancy Marchand

Az első évadban 437-szer, a másodikban 425-ször, a negyedikben 715-ször hangzik el a “fuck” szó. Összehasonlításképpen: a Breaking Bad készítőinek az AMC csatorna évadonként egy fuckot engedélyezett.

Noha több szereplő is emlegeti, sőt egy “hasonmása” révén meg is jelenik a sorozatban, Martin Scorsese bevallottan nem látta a Maffiózokat.

Volt ám élet a Trónok harca előtt is: tíz éve ért véget a Maffiózók

A stáb külön felbérelt egy New York-i kerületi ügyészt csupán azért, hogy segítsen hitelesebbé tenni Tonyék pénzmosási módszereit.

A Maffiózók színészei közül 26-an szerepeltek a Nagymenőkben is. A Keresztapa-trilógiában ezzel szemben egyedül Dominic Chianese játszott a szereplők közül: ő volt Johnny Ola a második részben. (Tony Sirico azt állítja, hogy statisztaként ő is ott van A Keresztapa 2.-ben, de ezt senki nem erősítette meg.)

Dominic Chianes és James Gandolfini
Dominic Chianes és James Gandolfini

Az első rész után egy igazi maffiózó rászólt James Gandolfinire, hogy soha többet ne viseljen rövidnadrágot a sorozatban. Ezt az intelmet később be is építették a negyedik évad első részébe, amelyben közlik Tonyval, hogy egy don sosem hord sortot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top