
Szépen látszik már a pocakja Csobot Adélnak, aki második gyerekével várandós. Bár A Nagy Duett-szereplés kapcsán többen is megkérdezték tőle, hogyan bírja majd a megerőltető próbákat és a vasárnapi élő műsorokat, az énekesnő megköszönte az aggodalmat, de hozzátette: egyelőre semmiben sem akadályozza a terhessége.
A Nagy Duett első adása alatt kiderült, hogy ezzel nem túlzott, sőt! Ha lehet, még jobban pörög, mint korábban, és a mosolya is még szélesebb.

Rózsa György és Csobot Adél A Nagy Duett első adásában máris nagy kedvenc lett. Fotó: Vadnai Szabolcs
Csobot Adél ugrált, rázta, forgott és hibátlanul énekelt, közben duettpartnere, Rózsa György is rendesen odatette magát, hogy követni tudja az énekesnőt.

Csobot Adél és Rózsa György A Nagy Duett első adásában
Csobot Adél könnyedén mozgott, és bár a fellépőruhában is látszott, milyen vékony a lába és a karja, a sok fodor és bodor alatt nagyobbnak tűnt a pocakja.
A Nagy Duett-próbákon jobban látszott, milyen csinos kismama Csobot Adél:

Csobot Adél és Rózsa György A Nagy Duett-próbán