Az előadó már többször is megküzdött a gyilkos kórral, és eddig mindig győztesen jött ki a harcból. Tavaly nyáron azonban ismét áttétes rákot diagnosztizáltak Terrynél. Pár éve egy infarktust követően már pacemakerrel él Terry Black. Az eszköz beültetésekor, 2015-ben igen kockázatos operációt végeztek a művészen, hiszen már akkor is daganatos megbetegedésekkel küzdött, és kemoterápiát is kapott. Terry kétszer küzdött meg a mellrákkal, egyszer a végbélrákkal és egyszer a tüdőrákkal. Most úgy érzi, már nincs sok hátra…
„Volt egy olyan időszak, amikor azt hittem, sikerült ötödször is legyőznöm a kórt. Egy Magyarországon még nem használt kezelésnek köszönhetően szó szerint kiégették a szervezetemből a rákot. Ennek köszönhetően a csontjaimban – ahol már áttétet képezett a daganat – csodával határos módon eltűntek a rákos sejtek. Ismét reménykedtem. De hát már látom, hogy csak még egy kis időt kaptam” – mondta a Blikknek Terry Black. A bejegyzéséből az is kiderül, hogy ramaty éjszakákon van túl.