Még el sem jutottunk a bejárati ajtótól az irodájáig, máris megtudom, hogy Yvonne Dederick egy újabb fitneszversenyre készül, tavaly egy hónapot töltött a London Business Schoolban, hogy fejlessze magát, és éppen egy újfajta randioldal beindításán dolgozik. Nem semmi ez ahhoz képest, hogy eredetileg kizárólag arról akartam kérdezni vendéglátómat, hogyan dolgoznak Egyenlítő nevű alapítványával azon, hogy a munkahelyeken ne különböztessék meg a női és a férfi munkaerőt, de hát ismerjük Yvonne-t: ő már csak ilyen pörgős ember.
Először arról, miért a nők évszázada következik
Találkozásunk apropója tükrében kicsit akár furcsának is tűnhet, ahogyan a beszélgetésünk indul, hiszen mindez látszólag elég távol áll az egyenlőségtől. Yvonne azonban gyorsan elkezdi összekötni a dolgokat:
„Sokat foglalkozom a digitális korszakkal, éppen ezért tavaly a London Business Schoolban töltöttem egy hónapot, ahol körbejártuk azt, hogyan befolyásolja az üzleti életet a technikai fejlődés, és ehhez hozzátartozik az is, hogy az emberek és a társadalom hogyan változnak. Az egyik fő téma az volt, hogy az emberek munkáját hogyan tudják átvenni robotok, és hogyan automatizálódik egy csomó olyan folyamat, amihez most emberek kellenek. Nekem eközben az jutott eszembe, hogy van intelligencia, IQ, és van EQ, vagyis érzelmi intelligencia, a nőkről pedig azt szokták mondani – bár nem akarok még pozitív értelemben sem diszkriminálni –, hogy ők emocionálisabban vannak programozva, a ráérzéseik, az érzéseikkel való kapcsolatuk, a mások érzései számukra fontosabbak, mint a férfiaknak, és jobbak is ezen a területen. És ugye ha a jövőben az intellektuális feladatokat a gépek át tudják venni, akkor a megfoghatatlan, érzelmekkel, a másokhoz való kapcsolódással összefüggő képességek felértékelődnek, pont azok az állások lesznek továbbra is emberekre alapozva, amelyek érzelmi alapon működnek. Ezért gondolom, hogy a nők évszázada jön el: nagyobb arányban lesznek olyan emberek által elvégzendő feladatok, amelyekben a nők jobban tudnak majd teljesíteni.”
Addig viszont az első lépés, hogy a nők és a férfiak egyenlő esélyekkel induljanak, és ne legyenek a nők hátrányban a nemük miatt. És éppen ezen dolgozik a korábban már említett Egyenlítő alapítvány, ahol egy nagyon fontos különbségre hívja fel mindenki figyelmét Yvonne.
Yvonne Dederick nem egyenlőséget akar, hanem egyenlő esélyeket
„Egyenlő esélyekről szeretek beszélni, nem egyenlőségről, hiszen én például csak 158 centi vagyok, miközben a másik azt kapta a sorstól, hogy lehetett 175, és nagy valószínűséggel sokkal gyorsabban fut le egy maratont – folytatja Yvonne. – A dolognak viszont van egy másik oldala is: én most emiatt megsértődhetek, de minek? Tehát vannak adottságok, amelyekben nem vagyunk egyenlőek, de egyenlő esélyeket kell adnunk, és a mi alapítványunk éppen ezzel foglalkozik.”
Az Egyenlítő eredetileg egy laza kör volt, lényegében annyit takart, hogy több százan – főleg médiában dolgozó nők – összegyűltek Heal Edina kezdeményezésére a Google GROUNDon azzal a céllal, hogy megvitassák, hogyan tudnak a sztereotípiákon változtatni annak érdekében, hogy minél több nő tudjon előrejutni az üzleti világban, és máshol is. A tények mentén többek között arra keresték a választ, miért van, hogy bár a statisztikák alapján a lányok picivel jobban teljesítenek az iskolában, a munkahelyre bekerülve, majd pláne az évek előrehaladtával a nők egyre inkább háttérbe szorulnak. Vagy ahogyan Yvonne fogalmaz: mi az oka annak, hogy még a világ legprogresszívebb országaiban is kis százalékban vannak nők befolyásos pozíciókban, például a felügyelőbizottságokban? És persze az is szóba került, hogy miért előnytelenek a nők számára a fizetések, hiszen arról is nagyon sok statisztika áll rendelkezésre, hogy a nők átlagban 25-30 százalékkal kevesebbet keresnek, mint egy hasonló pozícióban lévő férfi.
„Hogy mi állt emögött? – lát neki Yvonne összefoglalni, hogy mire jutottak. – Sok oka van, kezdve a belénk nevelt sémákkal, de amin igazán pozitívan tudunk dolgozni ezek közül, az például a nők önbizalma. Nehezebben tudunk változtatni a világon magunk körül, könnyebb magunkat fejleszteni, és nem másban keresni a hibát. Ezért az egyik csoportunk az önbizalom növelésével foglalkozik: van egy médiaágunk, amellyel próbálunk egyre több olyan eseményt és programot szervezni, ahol lehetőségünk van a nőket számtalan különféle módon bemutatni, és reméljük, hogy ez megfogja a médiában is a döntéshozókat, akik a kreatív tartalomért felelnek. Az a cél, hogy a szórakoztatás mellett ők is mutassanak példákat, mondjuk a reklámban a nő dolgozzon és járjon aktatáskával, a férfi pedig mosogasson. Tehát hogy megszokja a szemünk, a szívünk és az agyunk ezt a látványt.”
Fotó: Kunos Attila/dfp.hu
Mese, hogy orgazmusig jutnak a nők egy jó mosástól
Yvonne szerint már vannak is jó példák a médiában, a férj például sokszor nemcsak a fotelban ül és olvas, ameddig a feleség tesz-vesz, hanem maga is részt vesz a család életében, de azért még most is gyakoribb a női konyhajelenet. Ő maga ezt kifejezetten viccesen fogalmazza meg:
„Sok a »jaj, de tiszta ez a mosópor« típusú reklám, amikben szinte az orgazmusig jut a főszereplő. Mert a nőknek nyilván az a legnagyobb boldogságuk, ha a mosópor hatékony, ők attól biztosan kielégülnek, ha fehérebbek a ruhák. Ennek ellenére azért valami fejlődést látok. A TV2-es korszakomban tartottunk is ennek kapcsán tréningeket, és próbáltuk rávenni az ottani szappanoperában közreműködőket, hogy legyenek mindenre példák. De a kereskedelmi média ebben nemigen tud forradalmár lenni, csak lassú változásra képes.”
Megoldás lehetne egy média-összefogás, egy kampány, ami mögé már kreatív cégek is szívesen beállnának, hogy segítsenek felépíteni, megtervezni, kivitelezni a megmozdulást. Ugyanakkor ennél azért az Egyenlítő alapítvány és Yvonne is szerteágazóbban közelíti meg, hogyan kell előrehaladni. Yvonne-nak például az is fontos, hogy egy feminista szervezet ne tűnjön férfiellenesnek.
„Mi is feleségek vagyunk, anyák fiúgyermekekkel, tehát nagyon szeretjük a férfiakat, nem a férfiakkal van bajunk. Én sok támogatást kaptam férfiaktól az üzleti életben, nem éreztem soha azt, hogy szándékosan, tudatosan vissza akartak tolni. A megjegyzések, a hülyeségek abból fakadtak, amiket egykor beléjük neveltek.”
Megoldás, hogy egy nő jól menjen férjhez?
Az Egyenlítőben nagyon sokszor beszéltek arról is, hogy szükség van férfitagokra, és az alapítvány soraiban egyre több is a férfi. Ebben épp az segít leginkább, hogy Yvonne-ék egyesülete hangsúlyozottan „nem habzó szájú feministákból áll, akik szerint minden rossz a férfitól származik”, hanem az együttműködésről szól, és konkrét célokat fogalmaz meg. Az érveik, magyarázataik életszerűek, elmondják például, hogy sokkal jobb lenne egy férfinak is, ha a felesége ugyanannyit keresne, mint ő, mert akkor mondjuk a férj betegsége esetén sem kellene aggódni a családi bevételek miatt, nem egy emberen volna a teher. De a racionális érvek mellett nagy ütőkártya az emocionális magyarázat is.
„A lányos apukáknak, akik általában imádják a lányukat, felteszem azt a kérdést: te azt szeretnéd, hogy a nagyszerű lányod jövője limitálva legyen azért, mert lány? Vagy hogy az legyen neki a nagy megoldás az életében, hogy jól megy férjhez? Ez szokott hatni, valamit elindít.”
Yvonne Dederick (Fotó: Kunos Attila/dfp.hu)
Persze a nőket is meg kell győzni arról, hogy ezen lehet változtatni, és ebben is nagy segítség, hogy az Egyenlítő alapítványban vannak férfiak, akik hangsúlyozzák, milyen lehengerlő egy okos, ügyes, talpraesett nő. Yvonne szerint azon kell dolgozni, hogy a nők merjenek ilyenek lenni, tudják, hogy egy igazi férfit ezzel nem ijesztenek el.
„Nem kell játszanod a hülyét, hogy a férfiak bírjanak. Tudom, sok ellenpélda van, de ilyenkor magunkra kell parancsolni, hogy ez a férfi nekünk nem kell. A férfi is legyen férfi, a nő is nő a világ változásában. Könnyebben lehet boldogulni, ha összefogunk.”
Ezért idegesít sok férfit egy nő tárgyalópartner
Yvonne siet hozzátenni, hogy ezek a bizonyos okos, ügyes, talpraesett nők ma már nem nagyon képzelhetők el hivatás nélkül.
„Nem olyan világban élünk, ahol valaki megteheti, hogy ne dolgozzon. A dolog másik fele pedig az, hogy ugyanannyi energiába kerül fenntartani egy jó házasságot, mint elmenni suliba, kitanulni egy szakmát, és dolgozni. Ráadásul ez utóbbinál nagyobb mértékben is függ tőled, hogyan alakulnak a dolgok. Ezzel azt akarom mondani, hogy a »férjhez menés« nem ellenpólusa a karriernek, ez a kettő nem állítható szembe egymással. Persze, megszűnhet az állásod is tőled függetlenül, de akkor menni kell tovább. Másrészt ugyanúgy nincs garancia arra sem, hogy ha egy házasságban mindent jól csinálsz, akkor a férfi ott marad, és nem bántalmaz vagy hagy el. És ha az egész életed arról szólt, hogy kiszolgáltál egy felnőttet, akit nem kellett volna kiszolgálni, akkor ha a kapcsolat mégse működik, ott maradsz egyedül, és nem tudod eltartani a gyerekeidet, kiszolgáltatott leszel. Egy nő számára is előny a munka. Az anyaság csodálatos dolog, és vannak időszakok az életünkben, amikor intenzívebben is van jelen, de vissza lehet építeni azt a karriert.”
Yvonne ezt is tapasztalatból mondja, hiszen három gyereke van, és minden alkalommal megtalálta, hogyan tudna visszatérni a munkába. Természetesen az Egyenlítő alapítványban is terveznek ezzel kapcsolatos tréningeket, amelyek arról szólnak majd, hogy hogyan lehet egy nő hatékonyabb a munka világában, például tárgyalástechnikában. Ez egészen profán okok miatt is fontos: a nők például már csak azért is hátrányból indulnak, mert általában magasabb a hangjuk, és ha nagyon lelkesek, hajlamosak a férfiak számára rikácsolásnak tűnő hangnemben beszélni.
„Hallottam, hogy Margaret Thatcher hangképző tanfolyamra járt. Vagy hogy nemrég Hillary Clinton hátrányból indult az elnökválasztáson, mert kellemetlen orgánuma van, amikor hangosan beszél– mondja Yvonne. – De a tárgyalásokon sokat számít a testtartás is, és még ezer apró dolog, ami tanulható. És az is nagyon fontos, hogy amikor előkerül a »Mennyi pénzt szeretnél?« kérdés, nem kell elfogadni a legelső ajánlatot, nem ciki többet kérni. Ezt is meg kell tanulnunk. Együtt szeretnénk dolgozni olyan cégekkel, akik ehhez hasonló képzéseket tartanak.”
Időpocsékolás hazudni
Az Egyenlítő társadalmi felelősségvállalása fontos része Yvonne életének, de hasonló indíttatású üzleti befektetése is van: mint az már kiderült, jelenleg éppen egy újfajta társkereső oldalon dolgozik, és természetesen ez sem független mindattól, amiről eddig szó volt. Az alapítvány és úgy egyáltalán a férfi-nő téma mentén is kiderült ugyanis, hogy milyen magányosak lettek az emberek a digitális világ hatására:
„Itt ez a nagy közösség, amiben az elmagányosodás a jellemző. Egyre többet hazudunk, főleg magunknak ebben a virtuális térben. Meg kellene találni azt, hogy mi az emberek számára az ideális arány a virtuális világ és a valóság között.”
Bár elsőre érzek némi ellentmondást, hiszen nehéz elképzelni, hogyan küzd majd egy online társkereső a virtuális tér miatt kialakult magányosság ellen, hamar kiderül, hogy Yvonne-ék ezt a digitális vállalkozást egy kis régimódi bájjal vegyítik.
Fotó: Korponai Tamás
„Offline fogunk vinni egy csomó aktivitást – mondja az ötletgazda. – Arra használjuk a digitális technológiát, hogy összehozzuk az embereket, elindítsunk egy dialógust, aztán eseménysorozatok kapcsán, véleményvezéreket használva beszéljünk is erről. Szervezünk majd szórakoztató jellegű eseményeket, ahol emberek találkozhatnak, de nem randiparti jelleggel. A hasonló értékrendű embereknek szól ez majd, akiknek hiányzik az a társasági élet, az a személyes kapcsolódás, ami még néhány évvel korábban is jellemző volt. Az üzleti életben is szeretek részt venni olyan dolgokban, amikben hiszek, és bár ez a társkereső egy sajátos technológián alapszik, nekem itt is az a célom, hogy egy mozgalmat tegyek mögé. És itt is előjön a nők önbizalomhiánya. Hihetetlen, hogyan hazudoznak az emberek, és hogyan bánnak egymással. Ha egy férfi vagy nő nem viselkedik udvariasan egy egyszerű ismerkedési helyzetben, a legtöbbször nem is szólunk neki, mert nem akarunk konfliktust. Pedig az első pillanattól kezdve az lenne a legegyszerűbb, ha őszintén megosztanánk az elvárásainkat. Kicsit olyan ez a digitális tér, mint amikor egy fogyókúrázó ember bemegy a cukrászdába, és bezabál süteményekből, aztán rosszul lesz. Itt a digitális világban zúdulnak a képek, hogy ő is jól néz ki, meg ő is, meg ő is, de egyikben sem mélyülünk el, mert nem választunk igazán. Pedig minden, ami az életben szép, akkor szép, ha esélyt adunk neki, és csak annak az egynek szenteljük a figyelmet. Ez az egész vírusként terjed, a lányok azt mondják, hogy a fiúk miatt, a fiúk szerint a lányok dögök, és egyre rosszabb a helyzet. Ezért fontos kiszállni a virtuális térből, és saját tapasztalatokat szerezni. Online magunknak is hazudunk, amit végül elhiszünk. Például mindenki leírja magáról, hogy szereti a kutyákat, csak éppen amikor nem fotón látja őket, akkor fél vagy akár ódzkodik tőlük. Ezzel persze nincs is baj, de hazudni időpocsékolás.”
Az első lépés, hogy tanuld meg saját magadat szeretni, ismerd meg magadat, és ehhez keress társat, ne ahhoz, amit elképzelsz, teszi hozzá Yvonne kicsit mintegy összegezve is, és mi tagadás, ezzel nehéz vitatkozni – akár még végszónak is beillene. De hiába jött el közben tényleg a búcsú ideje, ahogyan az elején is egyből a sűrűjében találtuk magunkat, úgy természetesen innen is van még tovább, mert Yvonne már javában töri a fejét a következő lépésen. Mint zárásul elmondja, a legújabb ötlete futás közben támadt: csinálnak egy tízparancsolatot is, ami megkönnyíti majd a társkeresést.
„Nyilván nem állítjuk a jelentkezők mögé az FBI-t, ez csak iránymutatás, egy etikai kódex. De így egy olyan közösség alakul majd ki, amelyben hasonlóan gondolkodnak az emberek. Aki meg mégsem olyan, azt úgyis ki fogja vetni magából ez a közeg, mert ez így működik normálisan. Mi azt akarjuk, hogy az legyen ebből az egészből, amire igény van, tehát hagyjuk majd alakulni a társaságot, persze szakemberek felügyeletével, segítségével. Azt akarjuk elérni, hogy országszerte mindenhol legyenek ilyen kezdeményezések, ahol az embereknek hiányzik a régi világ klasszikus ismerkedési módja.”
Nyitókép: YouTube
