Sztárok

Kiss Ramóna: az első perctől tudta, hogy gyereket akar a párjától

Ma, december 2-án ünnepli 34. születésnapját az X-Faktor műsorvezetője, Kiss Ramóna. Ismét kiültünk virtuális falunk padjára, hogy megnézzük, mit akarnak a legtöbben megtudni a Google segítségével a várandós Ramiról. Meglepő, hogy mire kerestek vele kapcsolatban!

Amire kerestek: Kiss Ramóna terhes

Bár sokan szóva teszik, ha azt látják leírva: terhes, és nem azt, hogy várandós, a Google keresőjében az emberek, úgy tűnik, inkább az élő szóban használt kifejezésre keresnek többen, és egyszerűen a terhes jelzőt használják. Az X-Faktor műsorvezetője idén augusztus elején jelentette be, hogy első gyermekét várja. Kiss Ramóna a nagy hírt egy látványos és örömteli fotóval jelentette be a saját Instagram-oldalán, a poszt alatt pedig sorban gratuláltak ismert barátnői, köztük Varga Iza, a szintén várandós Lilu, Ördög Nóra, Tatár Csilla és Szabó Zsófi is.  Szeptemberben aztán az is kiderült, hogy Kiss Ramóna kisfiút hord a szíve alatt, és állapotosan is vállalta az X-Faktor élő adásainak műsorvezetését, illetve az is, hogy a születendő gyermek a Noé nevet kapja.

„A kisfiam folyamatosan izeg-mozog, olyan, mint az apja” – nyilatkozta Rami korábban a Fókusznak. Az X-Faktorban pedig rendszeresen elmondja, milyen jó érzés, hogy ezúttal nem egyedül áll a színpadon. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Növögetünk❣️ #Noebaba💙 #kisgomboc

Kiss Ramóna (@ramona_kiss) által megosztott bejegyzés,

Amire kerestek: Kiss Ramóna testvére

Ilyen dögös Kiss Ramóna 22 éves húga – ma már ilyen szalagcímeket olvashatunk, ha Rami testvére keresünk rá. De amikor a színész-műsorvezető bekerült a Barátok köztbe, húga még kisiskolás volt, és cuki képeikkel voltak tele a lapok. A testvérek között egyébként 11 év a korkülönbség. Debóra és Ramóna külsőre is nagyon hasonlítanak egymásra, ráadásul mindketten december 2-án ünneplik a születésnapjukat! A sportokat is egyformán kedvelik, azonban míg Rami focizott, addig húga a röplabdapályán brillírozott. Néhány közös fotón egyébként szinte lehetetlen megállapítani, hogy melyikük Ramóna, és melyikük a húga.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Névnapos Tesooooooo🤘🏼💚! @deboraa_kiss #benezos👀 #boldogsagosathugi😘

Kiss Ramóna (@ramona_kiss) által megosztott bejegyzés,

Amire kerestek: Kiss Ramóna Insta

Ahogyan Ördög Nóra esetében, úgy Raminál is sokan a Google-ban kerestek rá a híresség Instagram-fiókjára. Van is értelme bekövetni, ugyanis minden nagyobb bejelentést ott tesz közzé a műsorvezető. A 127 ezer követővel rendelkező Ramóna szinte a babavárás minden boldog pillanatát bemutatja a követőinek, és rengeteg pocakos fotót megoszt a közösségi oldalon, de itt tudhattuk meg azt is, hogy szerepelni fog A Konyhafőnök VIP-ben, ahogyan az unokatesójáról és a korábban már említett húgáról is számos fotót megmutat. A kedvencünk mégis az a régi Barátok közt-fotó, amit a sorozat 20. születésnapja alkalmából töltött fel.

Idén több sztárral együtt Ramónának is feltörték az Instagram oldalát, amit nagyon nehezen élt meg, mert pótolhatatlan képek is eltűntek. „Kiderült, hogy egy orosz cég csórta el az Instámat, és ez egészen gyakori, ilyen az instamaffia” – mondta erről Rami, hozzátéve, hogy valószínűleg azért törték fel és lopták el az oldalát, mert sok követője volt. A megszerzett Instagram-profilt ilyenkor átnevezik, a tartalmat törlik, és – a követőkkel együtt – a jó pénzért eladják.

Amire kerestek: Kiss Ramóna férje, Lékai Máté

Lékai Máté kézilabdázó lassan két éve Ramóna párja. Alig fél évvel az első randevú után a sportoló egy csodaszép gyűrűt húzott szerelme ujjra, majd egy évvel később az is kiderült, hogy kisbabájuk lesz. „Amikor Mátéval megismerkedtünk, rövid idő után tudtuk, nekünk kell egy gyermek, kell belőle és belőlem valaki, akit felnevelünk. Nem voltak kérdőjelek, egyértelmű volt minden” – nyilatkozta Rami a Fókusznak. Az eljegyzés és a gyermekáldás tehát már eljött Máté és a műsorvezető életébe, a házassággal azonban még várnak. A legfrissebb információ kettejük, illetve hármójuk életéről az, hogy az esküvőt vélhetőleg jövő nyáron tartják majd, amelyen már kisfiuk is ott lesz. Szóval, a Google-keresőknek egyelőre azt mondjuk: Kiss Ramónának még nincs férje

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

2017.06.19. #eljegyeztek❤️ #viszlatregiinstam✋🏼@lekaimate

Kiss Ramóna (@ramona_kiss) által megosztott bejegyzés,

Amire kerestek: Kiss Ramóna, Ramóna név jelentése

Úgy tűnik, hogy nemcsak a briteknél befolyásolják a hírességek a névválasztást, hanem nálunk is. Kiss Ramóna kapcsán sokan keresnek rá a Ramóna név jelentésére. Segítünk nekik: a germán-spanyol eredetű Ramóna a Ramón férfi név női párja. Jelentése: okos védelmező. Becézése lehet: Rami, Ramika, Ramónka, Móna, Mónácska. A Ramóna név viselői általában segítőkész emberek, akik megküzdenek a céljaikért. A sikereiket saját erejükből és tudásukból érik el, azonban nehezen viselik az ellentmondást.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Várják a Noét nagyon!💙 #Mamáéknálcsaládibanzáj❣️ #uncsitesó #lara

Kiss Ramóna (@ramona_kiss) által megosztott bejegyzés,

Amire kerestek: Kiss Ramóna, Majka

Kár lenne tagadni, bizony volt egyszer ilyen párkapcsolat is a magyar sztárvilágban. A TV2 műsorvezetőjének ekkor még karika-fülbevalók voltak a fülében, Rami pedig sötétbarna, loknis hajjal nyomult. A kapcsolatról akkor derültek ki információk, amikor 2013-ban megjelent Majka önéletrajzi könyve, és szerepelt benne Kiss Ramónáról is néhány korábban nem halott részlet. „Egyszer meghívót kaptam egy RTL Klub-os rendezvényre. Ott bemutatták nekem a Barátok közt szereplőjét, Kiss Ramónát” – olvasható a kötetben, amelyből az is kiderült, hogy sokáig csak üzengettek egymásnak, majd egy hónap randizás után szerelem lett a dologból. „A szüleivel is nagyon jóban voltam, úgyhogy minden tökéletesnek tűnt. Olyannyira, hogy egyszer meg is kértem Rami kezét…” – emlékszik Majka a könyvben, melyből a Blikk közölt részeket. A kapcsolatnak egyébként a féltékenység tett be, azóta pedig Majkából kétgyermekes, boldog édesapa lett, míg Rami első gyerekével várandós, és az esküvőre készül, ahogy fentebb írtuk.

Majka és Rami (Fotó: Csibi Szilvia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top