nlc.hu
Sztárok
Völgyesi Gabit durván megalázták

Völgyesi Gabit durván megalázták

Rengeteg trauma érte Völgyesi Gabit, aki most nyíltan beszélt a történtekről.

Völgyesi Gabit sokat bántották, csúfolták és megalázták társai gyerekkorában. Az énekesnő most azért beszélt a történtekről a Törj ki, Te is lehetsz példakép! program keretén belül,  hogy a fiataloknak segítsen vele – írja a Blikk. 

“A mozgalom célja az, hogy lelkesítsék a gyerekeket a tanulásra, tudatosítsák bennük, hogy a sikerért meg kell dolgozni, és hogy akarattal, kitartással nagy célokat lehet megvalósítani. Nekem kicsit többet is jelent ez, hiszen szerintem fontos a gyerekek magabiztosságát is erősíteni, mert csak akkor tudnak előrejutni”mondta Völgyesi Gabi.

“Mély lelki sebeket hagytak bennem ezek az események, amelyek közül egy nagyon megmaradt. Általános iskolában történt, hogy az egyik órán valaki elvette a radíromat, majd a szünetben körbeálltak többen, és szidtak, hogy csalni akartam, mert a radíron rajta volt a szorzótábla. Húzgálták a hajam, azt mondták, buta vagyok. De arra is nagyon élesen emlékszem, amikor az akkori legjobb barátnőm elárult: kibeszélte a titkaimat. Szörnyű emlékek ezek, amelyek egy gyerek lelkét nagyon meg tudják viselni” – mesélte az énekesnő, aki éveken keresztül nem tudta feldolgozni a gyerekkorában átélt sérelmeket! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top