Sztárok

Demcsák Zsuzsát nem csak a férje miatt keresik sokan

Hihetetlen házassága csak a jéghegy csúcsa, Demcsák Zsuzsával kapcsolatban ennél sokkal több kérdés merül fel, ahogy azt a keresések is mutatják.

Kevés magyar sztár van, akinek az életét olyan erős nagyító alatt vizsgálják az emberek, mint Demcsák Zsuzsáét. Legyen szó a válásáról, a munkahelyi problémáiról, egyéb gondokról, őt tulajdonképpen akkor is kergették, amikor két dologra lett volna szüksége: csendre és pihenésre. Ennek ellenére Demcsák állítja, hogy az Ázsia Expressz forgatása olyan utazás volt számára, amiből új emberként tér haza. Megnéztük a Google adatait, hogy megtudjuk, mire keresnek a legtöbben vele kapcsolatban.

Amire a legtöbben keresnek: Demcsák Zsuzsa arca

Tavaly májusban jelentek meg először olyan írások, melyek azt pedzegették, hogy Demcsák Zsuzsa arca mennyire megváltozott. Mindez azután történt, hogy a műsorvezetőnő interjút adott Ábel Anitának. „Békétlen, felpuffasztotta valamivel az arcát, mert nem tudja magát elfogadni, nem is hiszem, hogy látja magát igazán” – írta akkor az egyik kommentelő.

Egy évvel később, az Ázsia Expressz forgatásának befejezése után újra ez a kérdés volt terítéken, mégpedig azért, mert egy hetilap összehasonlította Demcsák jelenlegi és korábbi fotóit, arra utalva, hogy mennyire más a műsorvezető arca mostanság. Ő az Instagramon üzent vissza: „Nem olvasok pletyka vacak lapokat.”

Ha viszont valaki felhívja, megkeresi, akkor a tévés válaszol a külsejére vonatkozó kérdésekre is, sőt posztolt már erről a közösségi médiában is. Legutóbb három éve, 2016-ban beszélt arról a Story magazinnak, hogy szépészeti beavatkozáson esett át, és a Facebookon is szót ejtett a dologról: „Sokan titkolják, én nem fogom! Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer saját magamról posztolok előtte-utána képet, most mégis megteszem. A különbség ugyanis látványos, méghozzá a szemem alatt. Eltűntek a karikáim. Azok a karikák, amik egyrészt a genetikának, másrészt a 12 év hajnalban kelésnek köszönhetőek. Találkoztam ugyanis egy fantasztikus doktornővel, dr. Papp Ildikóval, aki nem akart semmi drasztikusat elvégezni rajtam, sem szabni, sem varrni, hanem csak eltüntette a nyomait a reggeli keléseknek. Köszönöm! Csak azért nem mosolygok, mert így jobban látszik.” 

Amire a legtöbben keresnek: Demcsák Zsuzsa – ATV és TV2

Mielőtt Demcsák legutóbbi két tévés munkájára terelnénk a szót, gyorsan emlékezzünk meg a kezdetekről is. Emlékszik még rá valaki, hogy annak idején ő volt az MTV-n futó Tonik műsorvezetője, és 1996-ban egy modellversenyen a legjobb tizenöt közé került?

A Tonik című műsor stábjával (Forrás: Demcsák Zsuzsa hivatalos Facebook-oldala)

Innen vezetett az út a TV2 csatornához, ahol először a Fort Boyard – Az erőd című műsort vezette, majd dolgozott a Tényekben és a Jó estét, Magyarország!-ban is mint riporter. Műsorvezetőként aztán a Jó reggelt, Magyarország!-ban tért vissza, feltűnt a Mokkában, és tett egy kisebb politikai kitérőt is: 2007. február 27-én jelent meg az információ a sajtóban, hogy kormányszóvivőként folytatja. Igaz, a kitérő tényleg nagyon rövid volt: alig egy hónappal és számos cikkel később Demcsák bejelentette, hogy a személyét és családját ért támadások miatt visszalép a poszttól, mert úgy ítéli meg, hogy ezzel segíti a kormány munkáját. Ezután visszatért a tévézéshez, ám kilenc év után, 2017 tavaszán kilépett a TV2-től. „Ennek elsősorban családi okai vannak. Az üzleti életben folytatom a pályafutásomat, amely hosszú idő után végre új kihívásokat hoz az életembe, ráadásul a családi vállalkozásban is egyre nagyobb szerepet töltök be” – nyilatkozta akkor a Blikknek.

Jaksity Kata, Bombera Kriszta, Demcsák Zsuzsa és Pánczél Andi (Forrás: Demcsák Zsuzsa hivatalos Facebook-oldala)

Olyan nagyon viszont azért nem sietett az üzleti életbe, hiszen nyáron már az ATV új műsorvezetőjeként mutatták be. Csakhogy három hónappal később újabb fordulat következett: az ATV vizsgálatot indított, miután Demcsák Zsuzsa összefüggéstelen kérdéseket tett fel, és erősen dekoncentrált volt az egyik interjúja alatt. A műsorvezető elmondta, hogy kóros alvászavarral küzd, és magánéleti problémái miatt sem tudott pihenni, a Rádió 1-nek pedig azt nyilatkozta: nem ivott, és nem vett be nyugtatót sem az interjú előtt. Demcsák ezután közös megegyezéssel szakított a csatornával.

2018-ban aztán visszatért a TV2-höz, igaz, csak szereplőként a MasterChef VIP műsorban. Itt a csirkepörkölt fogott ki rajta, de a képernyőről nem kerül le, hiszen ő is azok között a celebek között van, akik részt vettek az Ázsia Expressz második évadának forgatásán, ami ősszel kerül adásba.

Demcsák Zsuzsa a TV2 MasterChef VIP műsorában (Fotó: TV2 Sajtóklub)

Amire a legtöbben keresnek: Demcsák Zsuzsa betegsége

Demcsák 2018-ban hosszú hónapokig tartó szünet után a Story magazinnak adott interjút, amelyben nemcsak azt mondta el, hogy mennyire jól döntött, amikor visszavonult az állandó tévés munkától, hanem azt is, hogy súlyos betegséggel harcol. „Súlyos pajzsmirigy-alulműködésem van, annak is egy nagyon előrehaladott állapota, az úgynevezett Hashimoto-kór. Ez egy gyógyíthatatlan autoimmun betegség, ami – ha sikerül is a gyógyszeres terápiáját jól beállítani – csak tünetmentessé tehető, de nem gyógyítható” – nyilatkozta a hetilapnak.

Demcsák Zsuzsa és Pachmann Péter, a TV2 Mokka című műsorának házigazdái (Fotó: Mohai Balázs/MTI)

A Házipatika szerint „a Hashimoto-betegség a pajzsmirigy autoimmun gyulladása és destrukciója, tehát károsodása. Mivel autoimmun betegség, megjelenését az immunrendszer rossz válasza indítja el, amely révén a szervezet olyan ellenanyagokat kezd el termelni, amelyek ártanak a pajzsmirigynek. A betegség a szerv alulműködéséhez, ritkábban túlműködéséhez vezethet. […] Egyes felmérések szerint majdnem minden tizedik ember érintett. A súlyossági szintek persze nagyon változóak, az érintettek közt pedig többségben vannak a nők.”

Amire a legtöbben keresnek: Demcsák Zsuzsa és Sebastian

Több mint megdöbbentő, hogy mennyire mélyen beleásták magukat az emberek Demcsák Zsuzsa magánéletébe 2015-ben. Ez volt az az év, amikor Demcsák egy Sebastian nevű férfival jött össze, akiről álnévvel nyilatkozgató exei olyanokat mondtak a bulvársajtónak, hogy a férfi a legolcsóbb fogkrémet veszi, és kávézni is inkább otthon szeret, mert úgy olcsóbb, míg egy „barát” arról beszélt, hogy igazi nőcsábászról van szó, aki társkeresőn keresgél újabb és újabb nők után. Ilyen ellenszélben nehéz volt boldog párkapcsolatot felépítenie Demcsáknak és a többdiplomás, hat nyelven beszélő férfinak, így őszre már elkerülhetetlen lett a szakítás – de a műsorvezető még ekkor is óriási türelemmel és nyitottsággal állt a sajtóhoz, hiába, hogy korábban alaposan feltúrták a magánéletét.

 

Demcsák Zsuzsa és Sebastian a Víkend című magyar film díszbemutatóján (Fotó: smagpictures.com/Birton Szabolcs)

„A kapcsolatunk nem állta ki az idő próbáját, ezért békében elengedtük egymás kezét, barátként tekintünk egymásra. Az egyedülálló édesanyák táborát erősítem, és köszönöm szépen, jól vagyok. Ahogy eddig is, eztán is a gyermekeim a legfontosabbak a számomra, minden energiámmal rájuk koncentrálok” – szólt a műsorvezetőnő ezzel kapcsolatos közleménye.

Amire a legtöbben keresnek: Demcsák Zsuzsa 2019/Krishan

2019 határozottan Demcsák Zsuzsa éve lehet, és nem azért, mert „megváltozott az arca” (megjegyeznénk: nem, nem változott meg), hanem sokkal inkább azért, mert szerepet kapott az Ázsia Expresszben. A műsorban Kandász Andi volt a társa, hogy a kalandjuk hogyan sikerült, azt augusztus végétől láthatjuk majd a képernyőn.

Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea (Fotó: TV2)

Amit viszont nem láthatunk, de egyre többet olvashatunk róla, az az, hogy Demcsák a forgatás alatt a legnagyobb titokban férjhez ment.

 

Az erről szóló híreket eleinte persze mindenki kacsának gondolta: a Bors először arra hivatkozva írt a házasságról, hogy Demcsák ujján egy karikagyűrű csillogott egy videóban, amit az Instán posztolt, később pedig arról ment a találgatás, hogy a műsorvezető azért nem tért haza azonnal az Ázsia Expressz forgatásának befejeztével, mert nászútra ment

Aztán kiderült minden. Az első képet a házaspárról végül a Story magazinban láthattuk, és nemcsak fotókat, de komplett történetet is kaptunk. A lapból kiderült, hogy a forgatás elején, Srí Lankán ismerkedtek meg, amikor két hétre leállt a munka. A műsorvezető kezét a szállodai szobájukban kérte meg Krishan, volt gyűrű, rózsa és romantikus zene is, sőt hindu szokás szerint a lánykéréskor a férfi megcsókolta Demcsák lábát is. A tévés és a 36 éves férfi április végén esküdött meg, igaz, egyelőre csak nem hivatalosan, mert a férfi édesanyja nemrég halt meg, egy éven belül pedig hindu szokás szerint nem szabad ünnepelni. A tervek szerint azonban minden országban összeházasodnak majd, ahol ezután megfordulnak. 

Krishan és Zsuzsa (Fotó: Story magazin)

Nyitókép: Kecskeméti Dávid/DFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top