Bánsági Ildikó: „Olyan jó kis vastag focilábam volt”

Kitört a nyár. Fárasztó volt az évadod?

Nem. Csak azért érzem egy kicsit fáradtnak magam, mert a legvégére került egy munka, a Rocco és fivérei. Most ősszel lesz a bemutató, és előre dolgoztunk egy hónapot. Én leszek a fiúk anyja. Lucacino, Rocco, Vincenzo, Simone – állandóan mondogatom a nevüket éjjel is, ha felébredek, hogy megjegyezzem őket… Az előadást Vidnyánszky Attila rendezi. Megnéztem a filmet újra, hogy belefészkeljem magam a Roccóba, meg akartam egy kicsit delonozni is. Ki figyelt a mamára abban a filmben? (Az 1960-as Rocco és fivéreiben Alain Delon játssza a főszerepet – a szerk.)

A másik fontos munkád a jövő évadban a Macskajáték lesz Szász János rendezésében. Udvaros Dorottyával fogjátok játszani. Te melyik Szkalla-lányt alakítod?

A tolószékeset, Gizát. Többször előkerült már a Macskajáték az életemben, de aztán mégsem lett, nem vágytam rá. Mindig úgy gondoltam, hogy majd, majd, majd… De most már itt a majd. Furcsa, hogy Dorottyával fogunk dolgozni, mert színpadon még nem dolgoztunk együtt. De a Roccóban is fogunk. A Giza, amennyire előttem van, egy visszafogottabb típusú nő, Orbánné viszi az előadást, ő az, aki sokat beszél. Azt a figurát, azt az energiadúsat már megéltem több ezerszer, a Giza-karaktert még nem nagyon próbáltam. Meg nem mozoghatok, ülök egy tolószékben. Egy csomó olyan dologtól leszek megfosztva, amit szoktam használni, szóval ez biztos nehéz lesz nekem.

Nagy-Kálózy Eszter és Bánsági Ildikó a Pogánytáncban (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A Nemzetiben játszott darabok közül melyek a kedvenceid?

Az ügynök halála és a Házasság Palermóban. Aztán volt még a Pogánytánc, a Tóth Ilonka meg az Isten ostora. Ezek sajnos mind ritkán mennek, tehát egy lazább évem volt, de nem nagyon bánom. Igaz, nem vettem észre, hogy laza. Állandóan van valami. Például most Diane Keaton, akit a Pompon klubban szinkronizálok, a múlt héten meg Helen Mirren volt (Halálos iramban: Hobbs & Shaw). Meryl Streepet is szoktam szinkronizálni, igaz, őt megosztva Ráckevei Annával. Hál’ istennek, ők folyton forgatnak… Ezeket a sztárokat nem hagyhatom el, mert én vagyok a magyar hangjuk, pedig a szinkronstúdiók nagyon keveset fizetnek. Egyébként meg azt szeretném érezni, hogy nyár van, nem is vállaltam erre a szezonra munkát, de így is sok dolgom van. Ott a kutyám, ő elviszi az időm nagyját. Német juhász, Borisz, ő egy herceg. Reggelente elmegyünk a Dunához, Tahiba vagy a szigetcsúcsra vagy Papszigetre vagy a Dera-szurdokba. Csodálatos helyek! Aztán, ha van időm és kedvem, de muszáj, hogy legyen, testedzésre megyek, body builder vagyok. Én ezt 50 fölött kezdtem csinálni, és 54 évesen voltam olyan jó állapotban, hogy azt nem tudom neked elmondani… Valamiért ott volt egy kis időm, a rendszerváltás után nem jöttek filmek, átléptem egy bizonyos kort… Ez nekem nagyon nem tetszett, összeszedtem magam, elkezdtem tornázni, s rendszeresen csináltam három évig. Azóta is mindig csináltam többé-kevésbé, de most újra nagyon rendszeresen, egy héten általában kétszer megyek.

Pomázon laksz, kertes házban. Az is könnyen viszi az időt.

Van egy kedves ismerősöm, aki segít lenyírni a füvet. Szoktam paradicsomot ültetni, legalább öt tövet, hogy érezzem az illatát. Vettem két paprikapalántát is, meg zellert, petrezselymet, epret. De ha most nyáron végre ráérek, fogok venni magas ágyást, és fűszernövényeket teszek bele. Az a jó benne, hogy amellett, hogy kényelmesebb dolgozni így, a bogarak nem másznak bele, és a gaz sem ér föl. És van egy kis medencém is, egy három és fél méteres, na, azt kell nekem kezelni!

Nyaralás?

A lányommal, Katával és egy barátnőjével meg három kutyával elmegyünk Horvátországba. A lányom különben forgat éjjel-nappal, Az első 200 randi második évada elindult, ő a főszereplője.

Fotó: Olajos Piroska

A fiad pedig?

Gergő dobol Péterfy Bori zenekarában, és most koncert koncert hátán van, szóval az idén nem tudunk együtt nyaralni úgy, mint tavaly. Él bennem egy elképzelés, hogy van egy stégünk itt a Dunánál, a kutyával kiülünk, és jönnek a gyerekeim, a barátok, és ugrálunk a vízbe. Nagyon szeretem a Dunát…. De el kell mennem fogorvoshoz is, és meg akarom a szememet csináltatni, hogy ne kelljen szemüveget hordanom. Ez mind idő.

Olvastam, hogy a szemeden egy kis plasztikai műtétet végeztettél…

Én is olvastam, tavaly egész nyáron erről írtak az újságok. Nagyon fel voltam háborodva. Az egész családom azt mondta, hogy menjek bíróságra, de nem mentem. Tudniillik az egyik klinikán van egy olyan eljárás, ami felfrissíti a szem körül a bőrt, és az csodálatos, de nem szike. Ezt vállaltam.

Kopogtat-e már az ajtón a nagymamaság?

Mondtam nekik, hogy járókeretes nagyi leszek, ha nem igyekeznek. A fiam 38 éves, a lányom 31. Jó, én is későn szültem, ezt folyton az orrom alá dörgölik. A válásom után sokáig vágytam egy társra. (Bánsági Ildikó 2003-ban vált el Gáspár Sándor színművésztől – a szerk.) De egy bizonyos kor után az ember ne várja a fehér lovon érkező herceget. Lehet, hogy nem véletlenül maradunk elég sokan egyedül, nők. Mert az, amire felfűztük az életünket, például egy házasság, az valamiért kisiklik, és utána már nem jön egy „olyan”. Nem tudod már megismerni az illetőt. Most egy idős emberrel üljek, és nézegessem? Én magamat sem kívánom már egy velem egykorú férfinak. Azt, hogy én szeretnék egy lelki társat, akivel úgy jólesik beszélgetni, azt mindig szoktam mondani. De már nem hiszem, hogy varázsütésre történni fog valami. Ez a realitás. Az, hogy a lelkemben mik vannak, az egy másik kérdés. Mert a lélek nem öregszik, az mindig fiatal, és vágyik – nézi a teliholdat, hogy segíts, Hold. És nem segít a telihold! Itt nem arról van szó, hogy a válásom óta nem jött szembe senki, hanem olyat nem találtam, aki úgy szíven ütött engem. Akkor inkább egyedül vagyok. De ez nem jelenti azt, hogy magányos lennék.

Mindkét gyereked művész lett. Kata a színészi pályát választotta, ami evidensnek tűnik anyja-apja után.

Ahhoz képest, hogy állatorvos is lehetett volna! Mindig az állatokkal foglalkozott, a lakásig behozta őket. A szomszéd kutyájától a kopasz malacig mindene volt. Gergő kétéves sem volt, mikor be kellett menni a zeneboltba, és venni neki legalább egy szájharmonikát – extázisban volt, és végigfújta az egész Lenin körutat. A citerámból gitárt csinált. Később vettem neki egy szintetizátort egy bizományiban, azon Michael Jacksont játszott. Aztán dobolni akart, tehát neki egyenesen vezetett az útja a zenélés felé.

Fotó: Olajos Piroska

Nálad nyilvánvaló volt, hogy színésznő leszel, amikor pályát kellett választani?

Ez egy éjszakai megvilágosodás eredménye. Mielőtt a színészetre voksoltam, sebész szerettem volna lenni, de miután nem tanultam elég jól, és mindenképpen az operáló orvos mellett szerettem volna lenni, a szülésznői és a laboratóriumi munkán gondolkodtam. Néztem műtéteket is, a Kútvölgyi kórházban majdnem el is ájultam egyszer. De már ötödikes koromban az osztályfőnököm, Juli néni, aki különben apáca volt a régi rendszerben, színházi szakkört tartott. És ő felfedezett engem. Először a legkisebb szerepet kaptam, aztán megpuszilgatott, mondta, milyen tehetséges vagyok, és akkor én kaptam a főszerepeket. Aztán a Leöweybe jártam, ami az elején tiszta lánygimnázium volt, a fiúk pedig a Toldiba jártak. És ott volt egy színpad. Kérdezték, hogy ki akar szerepelni, és én ösztönösen akartam. Az iskolai ünnepségeken is játszottam, Shakespeare-esteket tartottunk, én voltam Júlia, Kleopátra, Lady Macbeth, meg kortárs darabokat is előadtunk. És akkor jött a tornatanárnő, futott mellettem, és mondta: aki színésznő akar lenni, annak le kell fogyasztania a fenekét! Látott bennem valamit… De nem beszéltünk a felvételiről. És azon az estén, mielőtt be kellett adni a felvételi jelentkezést, az ágyban lekapcsoltam a villanyt, már majdnem elaludtam, és egyszer csak lefolyt a víz a hátamon: én színésznő akarok lenni! Valahogy összeállt. Valószínű a lányomban is ez történt. Tehát nem céltudatosan készültem színésznőnek. Az egyik barátnőm mondta: ekkora fenékkel? A másik: ilyen lábakkal? Mert olyan jó kis vastag focilábam volt. Az irodalomtanár meghallgatott, majd mondta: jaj, maga nagyon tehetséges, de nem fogják felvenni, mert „hülye”. Nem is vettek fel két évig.

Viszont aztán nagyon beindult a karriered.

Már a főiskolán játszottam a Szindbádban. Ha utólag belegondolok, nagyon nagy mázlista vagyok. Gyarmathy Lívia mesélte, hogy ment a folyosón a filmgyárban, nyitva volt az egyik vágószoba, és engem látott ott egy pillanatra, és visszanézett, hogy az kicsoda. Ő volt a társrendezője a Madárkáknak, abban is kaptam szerepet.

Nagyon fontos filmekben szerepeltél. Például nemrég vetítették a Bizalom című filmet a tévében. Bizonyára kedvenc színésznője vagy Szabó Istvánnak, több filmjében játszottál. Amikor az idén a Filmhéten életműdíjat kaptál, akkor valószínűleg főként azokért a filmekért kaptad.

Meg a Fehér Gyuri-filmekért. Először a III. Richárdban szerepeltem, és a Szenvedély volt az utolsó, ami A postás mindig kétszer csenget témája után készült. Mészáros Márta is többször felkért. Meg egész más, de ott volt például a Csók, anyu, Rózsa János filmje. Én voltam a tanítónő, aki megérkezik és berúg. Abból a pénzből mentünk akkor Horvátországba nyaralni… A legszívesebben Grunwalskyval dolgoztam a Roncsfilmben, meg az Utolsó előtti ítéletben. Ez utóbbit egyszerre csináltuk a Bizalommal, s ugyanígy Andorai Péter volt a partnerem. Grunwalskyval a rádióban is dolgoztam. Ő volt az a rendező és operatőr, aki számomra igen sokat adott. Úgy tudott velem bánni, hogy nem féltem. Fehér Gyurinál mindig tele voltam feszkóval, Szabó Pistától is menekültem egy-egy felvétel után. Hál’ istennek nem nagyon messzire, mert „csak” az Oscarig futottunk a Bizalommal. Grunwalsky meg kinyitotta az agyamat, az elkezdett száguldani, terek nyíltak ki és lehetőségek, és éreztem, hogy hogyan lehet a molekulák között mozogni, megtalálni a helyzeteket. Az utóbbi években Tillával is dolgoztam a Pánikban, meg a Parában Fazekas Péterrel, aki most a társrendezője a 200 randinak.

Bánsági Ildikó a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjával (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

És a színház? Melyik színházi szakaszodat szeretted a legjobban?

A József Attila volt a legsikeresebb. Sajnos így kell mondjam, pedig a Vígszínház a szívem közepe, de a József Attilában játszottam A salemi boszorkányokat, Schwajda Csodáját, a Monica Vittinek írt Szerelmeim című musicalt. Nagyon jó banda volt ott: Törőcsik Marival, Gáspár Sanyival, Garas Dezsővel játszottam. Nagyon termékeny kétszer három év volt! Az első föllökött a Makrancos hölgyig, az egy nagyon nagy ívelés volt, és a Vígszínház tíz éve után, mikor ott már úgy éreztem, hogy törött szárnyú madár vagyok, oda mentem vissza, mert ott volt Andorai Péter, Bács Ferenc. 

Van neked kedvenc típusú szereped?

Szeretem a groteszkeket. A Viszontlátásra, drágám például, vagy a Molnár Ferenc-darabok. A furcsa, bizarr kettősség nekem mindig nagyon tetszett. De azért nagyon jólesik, ha valami mély, tragikus is van. A görögöket nem választanám. A Trójai nőkkel felvételiztem kétszer is, nem vettek fel. Harmadszorra Molnár Ferenc Üvegcipőjéből mondtam egy részletet, akkor vettek fel. Én nagy, mély tragikának képzeltem magam. Tragikus és groteszk nálam nem zárja ki egymást.

Érzed azt, hogy a kor előrehaladtával bizonyos lehetőségek automatikusan kiestek?

Nagyon. Ugye a lélek nem öregszik, de az agyam tudja, hogy nem játszhatom el Blanche-t A vágy villamosában, amit kétszer szinkronizáltam. De most már nincsenek ilyen vágyaim. Például csináltuk a sorozatokat – a Korhatáros szerelem címűt és a Csak színház és más semmit. Utóbbiban még az elején azt mondtam: úristen, hogy nézek ki? Nem azt néztem, hogy mit csinálok, hanem azt, hogy a kép mit ad a közönségnek. Nem cserélheted le a fejedet…! És ahogy mentünk befelé a történetbe, az operatőrök egyre jobban szerettek, és egyre jobbak lettek a képek is. A fénnyel nagyon jól lehet játszani… Ahogy jövök-megyek otthon is, néha belenézek a tükörbe: hát ez ki? Ez nem én vagyok! Van, aki az öregedést olyan szépen tudja viselni… Most néztem Diane Keatont a legújabb filmjében. Egy olyan nőt játszik, aki mindent felad, mindent elad, mindent kidobál, ősz a haja, és elmegy egy gyönyörű öregotthonba. Nézi az öregeket, és mondja, hogy én meghalni jöttem ide. Mindenkinek választania kell valamilyen tevékenységet, amit szeret. Ő egykor pomponlány volt, és megtanítja az öreg csajokat, hogyan kell azt csinálni, és lesz egy pompon-társaság. És persze a végén mindenkinek gyönyörű a haja, színes a ruhájuk….

Fotó: Olajos Piroska

Mit szeretnél még?

Mi az, hogy még? Szeretnék még 50 évet, de úgy, hogy visszafelé menjen az idő, ne előre. Lepjenek meg szerepekkel, és ha meglepnek, én meglepődöm. Tavaly a Florence-nél lepődtem meg. Ott el kell énekelni a Kacagó áriát Strausstól és Az éj királynőjét Mozarttól.

És ráadásul rosszul!

Hogy rosszul, az valamennyire adott, mert én olyan gyönyörűen nem tudom elénekelni ezeket, mint az operaénekesek. Igaz, tanultam operát énekelni huszonéves koromban, de attól még nem tudok. Én koloratúr vagyok egyébként. Az éj királynőjénél koloratúrabb ária nem kell, nagyon igénybe veszi a hangszalagodat, egy nap csak egyszer lehet elénekelni. És mentünk plakátfotózásra, és mondták, hogy énekeljek. És egyszer csak előjött belőlem egy csomó minden, trilláztam, énekeltem a Traviatát, hihetetlen volt, hogy ezeket a magas hangokat én csak úgy könnyedén ki tudom énekelni, és belül éreztem, hogy meg tudom csinálni a szerepet. Nagyon nagy ajándék volt!

Az énektanárom, Bandi sajnos meghalt, most a növendékétől, Sziki Ágitól tanulok, aki ugyanazt a vonulatot viszi tovább, mint Magdi néni és Bandi. De például anno a Szerelmeimben megtanultam szaxofonozni. Van egy alt szaxofonom otthon. Élő zenekarral játszottam, és egy számot elfújtam. Mondták, hogy ezerből egy tudja megfújni. Addig gyötörtem magam, míg meg tudtam fújni. A Szabó Pista-filmben, a Találkozás Vénusszalban  csellóztam a Tannhäuser nyitányában. Ha például most azt mondaná valaki, hogy jazzt játsszak vagy Fred Astaire-t táncoljak, vagy valami olyat csináljak, ami különleges – az érdekelne. De szerepben ebben a korban? Csiky Nagymamáját nem akarom eljátszani. Mindenki meghalt, aki azt eljátszotta. Azért ne adjanak nekem szerepet, hogy belefényképezzék a ráncokat a filmvászonba, és kihozzuk belőle azt a göcsörtös fát. Csupán ezért ne. Ha van valami tétje, akkor igen.