A mai harmincasok, negyvenesek életében szinte mindig jelen volt Ullmann Mónika. Amikor nem az óvodában vagánykodtunk, vagy szünet volt a suliban, akkor odaszögezett minket a tévé elé olyan emlékezetes tévéfilmekkel, mint az Égig érő fű, amelyben megmutatta, hogyan lehet kijátszani a bürokráciát egy hangos hisztivel:
Aztán két évvel később már a világ legirritálóbb apjának, Belvizinek volt a lánya A szeleburdi családban. A szőke Andrea, vagyis Ullmann Mónika volt a legnormálisabb az egész famíliában, ami tetszik, vagy sem, ma is nagyon vicces.
A 80-as évek gyermekszínészéből a 90-es évekre fiatal, felnőtt színésznő lett. Szerepet kapott a 6:3 avagy, játszd újra Tuttiban és a Hippolyt 99-es feldolgozásában is. Időközben pedig édesanya is lett, és lediplomázott. Miller Zoltánnal közös fia, Miller Dávid 1995-ben született. Aztán jöttek a 2000-es évek, amikor már a mozikban lett kikerülhetetlen tényező Ullmann Mónika. Nem nagyon lehetett ekkoriban olyan magyar filmre beülni, amelyben ne játszott volna. Ott volt az Egy bolond százat csinál!, a Kútfejek és az S.O.S Szerelem szereplői között is.
Szinte az összes nagyobb magyar sorozatban feltűnt, úgymint a Barátok közt, Szomszédok, Jóban Rosszban vagy később A tanár vagy a Drága örökösök (melynek a hírek szerint már készül a folytatása).
Dávid a szüleihez hasonlóan a színészi pályát választotta, Londonban tanult, majd hazajött, és külföldi (Vörös veréb, Váltságdíj sorozat), valamint magyar (A Tanár, 200 első randi, Oltári csajok) filmekben és sorozatokban kapott szerepeket.
„Évekkel ezelőtt még sokszor merült fel bennem a kérdés, hogy azért szeretem, amit anyu és apu csinál, mert ők a szüleim, és közben lehet, hogy nem is olyan jó színészek, csak nem tudom különválasztani a két dolgot magamban? Ma már ez megy. Nagyon tisztelem a munkásságukat, és szerintem nagyon jók abban, amit csinálnak. Kézenfekvő lenne, ha anya jótanácsokkal látna el, mert ő már végigcsinálta ezt az utat, amelyen én még csak most kezdtem el járni. Mégsem fogadom el sem tőle, sem mástól a segítséget. Mert ha rosszul is csinálok valamit, legalább én csinálom, és majd idővel tanulni fogok a hibáimból” – nyilatkozta Miller Dávid a Marie Claire-nek.
Ullmann Mónika úgy van jelen az életünkben a 70-es évek végétől, hogy közbe nem adta el a nyaralós képeit, nem olvashattunk hetente a magánéletéről. A szerepek így is megtalálták, a munkáját így is szeretik az emberek. Erről ő maga így beszélt a Portréban.
„A mi szakmánkban szerintem nagy csapda a népszerűség. Mondjuk a médiában jelen lenni, az is lehet egyfajta dopping. Amikor a szakma nem önmagáért érdekel, hanem azért, hogy lássanak. Ott el lehet tévedni…”
Ullmann Mónika sok szerepben megmutatta már magát, sok arcát láthattuk az elmúlt évtizedekben. Régi képekből válogattunk: