Dobó Kata és Kamarás Iván A miniszter félrelép ifjú titánjaiként, Stohl András a Presszó nagy felfedezettjeként, Rátóti Zoltán pedig ismert és közkedvelt karakterszínészként kapta meg az első magyar akciófilmként népszerűsített Európa expressz főszerepeit. Akkoriban a krimis-akciós vonal gyakorlatilag teljesen hiányzott a magyar mozifilmes palettáról, inkább csak a tévében kísérletezgettek vele több-kevesebb sikerrel, így az Európa expressz mindenképp új színfolt volt a palettán. Az alkotók (a fiatal rendező, Horváth Csaba, a forgatókönyvíró, Barnóczky Ákos – ő a stáblistán még Takács Ákosként szerepel – és a producer, Dora György) nem titkoltan amerikai mintára próbáltak magyar környezetben, magyar színészekkel akciófilmet forgatni, pedig a kilencvenes években a magyar filmesek többsége lenézte a műfaji filmkészítést, nem is volt komoly hagyománya nálunk.
A film egy ukrán maffiózóról, Zavarovról (Rátóti Zoltán) szól, aki megpróbál nálunk lopott műkincseket Bécsbe csempészni úgy, hogy bandájával az Európa expresszel vasúton lépi át az országhatárt. A magyar rendőrség egy különleges csoportja (többek között Stohl András, Kamarás Iván és Dobó Kata) rájön, mire készül, feljutnak a vonatra, ám miután Zavarov rájön, hogy lebukott, túszokat ejt. A rendőrség eközben fondorlatos csellel csapja be a bűnözőt: a községekben a települések nevét lecserélik osztrákra, a szerelvényt pedig visszafordítják a Nyugati felé, hogy Zavarov a végállomáshoz érve azt higgye, megérkezett Bécsbe.
Dobó Kata az Európa expresszben (Fotó: Story Archívum)
Az Európa expressz bemutatójának huszadik évfordulója apropóján Dora György producerrel, Barnóczky Ákos forgatókönyvíróval, valamint a film három főszereplőjével, Stohl Andrással, Kamarás Ivánnal és Rátóti Zoltánnal idéztük fel a film készítésének emlékeit.
Tévésorozatnak indult
Barnóczky: Az Európa expressz eredetileg tévésorozatnak indult, egy renitens egyénekből álló rendőrcsapatról szólt volna. Ennek volt egy kétepizódos felvezető története, amit már javában fejlesztettünk, de végül a szponzorok miatt más irányba fordultak az események. Mivel vasúti szponzort szereztek a producerek – nekik akkor már volt némi tévés tapasztalatuk, az RTL-es Konyhashow-t csinálták –, adta magát, hogy vonaton játszódó sztori szülessen. Felkértek, hogy mintha a tévésorozat egybefüggő harmadik-negyedik-ötödik részét írnám, írjak a sorozathoz kitalált rendőrcsapatról egy vonatos történetet, valami nagy kalandot. Kitaláltam egy ilyen Patyomkin-falus ötletet, és erre az alapra húztam fel a forgatókönyvet.
Dora: Volt egy nagy szállítmányozó cég, a Hungarokombi, velük alakult jól az együttműködés, ők pedig természetszerűleg nagyon jóban voltak a MÁV-val: egy-másfél év alatt velük együttműködve az ötven perces tévéepizód mozifilmmé nőtt. Ha jól emlékszem, végül három-négy vasúti vonalon dolgozó céget is sikerült megnyerni az ügynek. Éreztük, hogy lehet náluk tovább ütni a vasat, és ebben az együttműködésben több van egy tévésorozat-epizódnál. Valójában mindegyikünk mozifilmről ábrándozott.
Barnóczky: Átadtam a forgatókönyvet, vártam, majd egy idő után szóltak, hogy a tévés partner szarakodik, inkább csinálni kéne belőle egy mozifilmet. Megkértek, hogy írjam át a vonatos részeket nagyjátékfilmmé. Kicsit átalakítottam a sztorit, felvezettem a szereplőket – mert korábban úgy volt megírva, hogy már ismerjük őket.
Dora: Magyarkúton volt egy nagyon jó panzió. Elmentünk oda Ákossal és Horváth Csabival, eltöltöttünk ott két éjszakát, és ment az ötletelés. Hármunk ötletei alapján aztán Ákos írt egy forgatókönyvet, majd azt hárman fejlesztettük tovább.
Barnóczky: Szerencsére elég gyorsan írok, ezért a tévés változattal megvoltam két hét alatt, és mozifilmmé is nagyjából két hét alatt írtam át. Legalábbis ennyi volt a first draft, de akkoriban még nem tudtam, hogy ezt first draftnak hívják. (nevet) 1999-ben még nem voltak forgatókönyvírói képzések nálunk, az amerikai típusú műfaji forgatókönyvírás újnak számított Magyarországon. A first draft leadása után elmondták nekem az elképzeléseiket, amiket én aztán beépítettem a forgatókönyvbe.
Dora György és Horváth Csaba (Fotó: Story Archívum)
Amerikai és német hatások
Barnóczky: A nyolcvanas-kilencvenes évek akciófilmjeit nagyon szerettem. Előtte Bergman- meg Tarkovszkij-filmeket néztem, aztán teljesen elkaptak a zsánerfilmek. Die Hard, Az utolsó cserkész, Éjszakai rohanás – ezek voltak a legmeghatározóbb élményeim. Steven Seagal filmje, a Száguldó erőd nem sokkal korábban jött ki, nyilván adta magát a párhuzam, ezért is említik őt a szereplők a filmben. Engem főleg az amerikai iskola inspirált, de Csaba előtt inkább német típusú filmek lebegtek példaként. Akkortájt kezdődött – és elképesztően sikeres volt – a német autópálya-rendőrségről szóló Cobra 11…
Kamarás: Én úgy mentem bele a filmbe, hogy egy német akciórendező nevét csillogtatták meg előttem a producerek. Majd hirtelen a német akciórendező kiszállt, átvették az irányítást a producerek, és akkor nálam kicsit rezgett a léc. Nem tudtam, hogyan alakul majd, de mivel a többiek már igent mondtak, végül megcsináltuk. Korrekt maradtam, mivel szóban már megállapodtunk. Pedig volt egy másik ajánlatom is: Salamon Andrissal a Közel a szerelemhez, ami nagyjából egyszerre forgott ezzel a filmmel. Ha azt választom, ki tudja, hogyan alakult volna a karrierem… (nevet)
Dora: Kapcsolatban voltunk akkoriban az Action Concept nevű céggel, amelyik mind a mai napig gyártja a Cobra 11-et. Voltunk kint náluk, találkoztunk kaszkadőrszakértővel, ugyanis nálunk ennek nem volt hagyománya. Kicsit beleszagolhattunk, hogy ők hogyan dolgoznak. A legnagyobb tanulság az Action Concepttel az volt, hogy mi örültünk, ha egy nap tudtunk két kamerát használni, általában egyetlen kamerával dolgoztunk. Ők meg úgy vesznek fel akciójeleneteket, hogy tizenegy kamerával kimennek, van egy spéci akciórendezőjük, aki korábban maga is kaszkadőr volt, és felveszik a jelenetet. Nekünk erre sem kapacitásunk nem volt, sem pénzünk.
Rátóti: Meglepett, hogy két ennyire fiatal ember, mint Horváth Csaba és Dora György nekivág egy akkoriban nagyon egyedinek számító filmnek: az amerikai típusú akciófilmnek nem volt hagyománya felénk.
Kamarás: Ki nem kedvelte a korszak amerikai akciófilmjeit? Nekem az Európa expressz nem ezek másolatának tűnt, inkább egy kalandfilmnek láttam, ami a régi idők magyar filmjeinek világát idézte.
Dora: A kilencvenes években az, hogy a főgonoszunk egy ukrán maffiózó, erős hívószónak tűnt.
Kamarás Iván az Európa expresszben (Fotó: Story Archívum)
A szereposztás
Barnóczky: A szerepeket szándékosan magyar színészeknek adtuk, viszont eleinte egy generációval idősebb emberekben gondolkodtunk. A csapat tagjainak megírása közben Csaba és Gyuri utasítására olyan színészeket képzeltem el, mint Mácsai Pál, Bubik István, Kaszás Attila és Hirtling István. Aztán a fejlesztés alatt eltelt három-négy év, és végül arra jutottunk, hogy addigra már túl öregek lennének hozzá, inkább új arcokat kerestek. Ez rendben is volt, mert szerintem a Gáspár-Stohl-Kamarás-Jászai négyes rendben lett volna, de pár idősebb színész például nem vállalta a szerepet. Eredetileg Bujtor Istvánra írtam a főnök karakterét, amit később Szilágyi Tibor játszott el sokkal cinikusabban, mint ahogy azt Bujtor tette volna.
Stohl: Nem tudtam róla, hogy előttünk egy idősebb generációban gondolkodtak. Mi már egy az egyben kaptuk, hogy ezt mi fogjuk csinálni.
Dora: Elvileg az utcáról jöttünk, mivel filmes tapasztalatunk még nem volt, de tulajdonképpen mégse: a színházi hátterünknek köszönhetően elég jó kapcsolatrendszerrel rendelkeztünk. Igyekeztünk a legtehetségesebbnek és legjobbnak tartott fiatal színészeket összeválogatni. Mondtuk, hogy valami olyat szeretnénk létrehozni, ami Magyarországon még nem volt, és ez a kihívás a színészek számára is vonzó volt.
Stohl: Húsz évvel ezelőtt ez volt az első komolyabb magyar akciófilmes próbálkozás, szóval amikor megkaptam a forgatókönyvet, én nagyon nagy örömmel olvastam. Izgalmasnak ítéltem, és azt gondoltam, hogy jó film lehet. Nyilván aztán egy csomó gyerekbetegsége volt, de én nagyon jó szívvel emlékszem vissza rá. Olyan kaszkadőrjeleneteket csinálhattam, amilyeneket azóta se.
Dora: Tudatos döntés volt, hogy magyar színészeknek adjuk az ukrán szerepeket is: ismert hazai színészeknek akartunk lehetőséget adni. Vicces volt, mert Rátóti Zoliról ugyan tudtuk, hogy egész jól elboldogul oroszul, de Dobó Katáról nem tudtuk, hogy ő is beszéli valamennyire a nyelvet, csak a forgatás közben derült ki a dolog.
Rátóti: Olyan színészt kerestek, aki tud valamennyire oroszul, és ezért is kerültem én szóba, plusz volt már némi tapasztalatom nemzetközi produkciókban. Persze azért kaptunk egy dialect coachot is, ő segített nekünk a fordításban és a helyes kiejtésben is.
Gurbán Miklós és Rátóti Zoltán az Európa expressz forgatásán (Fotó: Story Archívum)
A karakterekről
Barnóczky: Az eredeti felvezető történetben sokkal több minden kiderült volna a csapat tagjairól, amire ebben a vonatos történetben nem volt filmidő, így csak alapinfókat adtam meg róluk, amiknek mozgatniuk kellett volna a karaktereket, de végül a vágás során többnyire ezek a mondatok is eltűntek a filmből, és úgy általában sem azokat a személyiségeket játszották a színészek, akiket én elképzeltem. Végül csak a két főgonosz, Rátóti és Kaszás Géza hozta azt a karaktert, amit megálmodtam. Ráadásul ezt a sztorit a csapatnak az a két tagja mozgatta (a Gáspár András és a Jászai László által megformált karakterek), akik a filmben alig kaptak hangsúlyt, szemben a másik két csapattaggal, akiknek egyébként a sztori szempontjából kevésbé volt hangsúlyos a szerepük, de őket játszották az ismertebb színészek.
Imádtam azt a nevet, hogy Zavarov. Volt egy szovjet jégkorongozó, akit így hívtak, és mindig, amikor hallottam a közvetítésben a nevét, nevetnem kellett. Végül is a történet arról szól, hogy a hősök összezavarják a főgonoszt, ezért is neveztem el őt Zavarovnak.
Rátóti: Kölcsönös döntés volt, hogy megcsináltuk, de én dobtam fel az ötletet, hogy fessük be a hajam: az volt a cél, hogy ilyen vörösesbarna hajú ukrán maffiózó legyek. A színházban ez akkoriban kicsit kellemetlenül érintett: hosszú ideig forgott a film, és addig a színházban is festett hajjal játszottam. Magyar színészként ritkán adatik meg, hogy a külsőnket is a karakterhez igazíthatjuk, és nem csak belülről kell őt megformálnunk. A szakmai életemben egyedülálló, hogy itt a külsőmön is kellett változtatni. Jó, nem kellett híznom harminc kilót, mint az amerikai színészlegendáknak, de mégis…
Kamarás: Az én hajam nem a film miatt lett hidrogénszőke, egyszerűen pont olyan volt akkoriban. Abban az időben állandóan festettem a hajam: hol feketére, hol szőkére, hol vörösre. A forgatás idején pont ilyen volt. A fülbevaló is a sajátom volt, sőt talán még az atlétatrikót is én hoztam: emlékszem, nagyon sokáig megvolt nekem az a necc atléta, ilyen rettenet necc cuccokban járkáltam. Egyébként meg a Levi’stől szerezték a cuccokat a filmhez. Azaz a film sajtósa, Stern Éva hozta be a Levi’st, aki sem előtte, sem azóta nem vállalt sajtós munkát. Évát ott ismertem meg, és huszonegy éve a menedzserem.
Stohl: Akkoriban még nem voltam annyira tapasztalt színész, hogy rögtön a forgatókönyvet olvasva feltűnjön, hogy nem írtak nekem valódi karaktert. Biztos lett volna olyan, aki ezt nehezményezi, de én örültem, hogy forgathattam. Csináltuk a dolgunkat. Egyébként is: a filmnél nagyon sok múlik a rendezőn, és nagyon sok múlik a vágón: ez nem olyan, mint a színház, hogy az ember bepróbálja, aztán pontosan tudja, milyen hatása lesz annak, amit csinál. Sok függ attól, hogy éppen közelit vagy totált vágnak, vagy bevágnak egy reakciót… Ezerféleképpen lehet elrontani.
Kamarás: Az én karakterem eleve kiesett ebből a sérülése miatt, de én akkor még olyasmikkel nem foglalkoztam, hogy írjuk át a forgatókönyvet, csináljunk belőle ilyen vagy olyan figurát… Végül amikor a forgatás elkezdődött, már kissé nehezményeztem, hogy engem az elején meglőnek, aztán szenvedhetek végig. Ugyan a Katával kellett szenvednem, de akkor is… A forgatáson persze már feltűnt, hogy végig meglőve ülök a vonaton, a Stohl meg szaladgál a vonat tetején. (nevet) Még csak 23 éves voltam, akkor jöttem ki a főiskoláról, persze nem kezdtem el reklamálni.
Kamarás Iván, Dobó Kata és Stohl András (Fotó: Story Archívum)
A kaszkadőrjelenetekről
Stohl: Én csinálom a filmben a legtöbb akciójelenetet, de ez azért volt így, mert úgy volt leosztva a csapatban, hogy én vagyok az akciózós csávó, a többiek pedig másképp vesznek részt a dologban. Nem feltétlenül azért alakult így, mert én szeretem végezni ezeket. Így lett megírva: az egy külön szerencse, hogy én kaptam a szerepet. Lehet, hogy maguk az akciójelenetek kicsit parodisztikusra sikerültek, de ettől függetlenül csinálni nagyon nagy élmény volt őket. Egy férfi színésznek mindig jó az, hogyha lovagolhat, hogyha vívhat, hogyha lőhet, hogyha pasiskodhat.
Dora: Próbáltunk több karaktertípust felépíteni, mert az volt a cél, hogy a karakterek majd egy sorozat főszereplőiként is megállják a helyüket. Mindenkinek volt valami „szuperképessége”, valami specifikuma, amiben ő volt jó: a csapatban Buci karaktere, Béci volt a sportos fickó, aki bevállal mindent.
Barnóczky: Stohl karaktere eredetileg egy buddhista figura volt, aki alapvetően kerüli az erőszakot, de nem is retten meg semmitől, és valahogy felülről próbálja meg szemlélni az eseményeket… amíg lehet. No, ebből se látszik semmi a filmen.
Rátóti: Buci aztán mindent bevállalt. Ügyesen és jól csinálta ezeket a dolgokat. Én csak rohangáltam, vagy Rubold Ödönt nyomtam ki a robogó vonat ajtaján, de ezekkel nem járt együtt komoly veszély. Talán arra emlékszem leginkább, hogy Stohlt kellett össze-vissza rugdosnom. Volt rajta egy védőmellény, ami tompította a dolgot, de nem egy ládát rugdostam, hanem egy színésztársamat. Buci vállalta, hogy ott lesz akkor is, amikor a kamera épp az én arcomat vette, így nem egy homokzsákot kellett rugdosnom. Aztán ott volt még a jelenet, amiben el kellett vágnom Gryllus Dorka karakterének torkát. Be kellett lőni, hogy mikor és honnan induljon el a vér, ráadásul figyelni kellett arra is, hogy a ruha miatt nem lehetett nagyon sokszor megismételni a jelenetet, mert csak korlátozott számú jelmez állt rendelkezésünkre. Emiatt a dolog plusz koncentrációt igényelt. Begyakoroltuk, és nem volt gond.
Stohl: Veszélyes az volt, amikor felmásztunk a vonat tetejére, vagy a vonat tetejéről kellett bemászni a vonatba. Ott voltak biztosítások, kikötések, sok minden történt. Közben meg mozogni meg futni kellett a vonat tetején, nem volt mese. Nem volt olyan vészes: volt egy olyan 60 centis sáv a vonat tetején, amin azért lehetett mozogni.
Rátóti Zoltán az Európa expressz forgatásán (Fotó: Story Archívum)
A nagy ugrásról
Dora: Minden tiltás és minden kérés ellenére Stohl Andris megcsinálta a helikopterből való kiugrást. Utólag már lazán beszél róla az ember, de hogyha ott bármi baj lett volna… Jobb bele se gondolni. Tök jó, hogy be tudtuk tenni azt a snittet a filmbe, ahol egyértelműen látszik, hogy ő csinálja a mutatványt. A felvételt előtte megcsinálták Kivés Gyurival, a kaszkadőrszakértőnkkel is, aztán Gurbán Miki, az operatőr annyit mondott a rádióba, hogy megcsinálják még egyszer. És akkor már a Kivés Gyuri nélkül megcsinálták a Bucival direktben. Megvolt a kaszkadőrrel, és megvolt Andrissal is a felvétel, de nyilván már az utóbbit használtuk.
Rátóti: Hosszú huzavona volt, hogy ezt a helikopteres ugrást meg szabad-e tenni, vagy sem, de András bevállalós csávó volt már akkor is. Nem volt kérdés, hogy meg tudja csinálni.
Stohl: Amikor a hatvannal közlekedő, mozgó vonatra rárepültünk egy helikopterrel, és én felülről ráugrottam, az csodálatos volt. Kicsit bonyolult felvétel volt, a kaszkadőr nem vállalta, én meg azt gondoltam, hogy milyen vagány lenne megcsinálni. Bíztam abban, hogy a közepesnél talán kicsivel jobban mozgok, és azt gondoltam, hogy nekem ez menni fog. Nyilván nem vállaltam volna be, ha úgy gondolom, hogy bármilyen szinten is veszélybe kerülhet az életem. Nem is volt vele semmi probléma. Úgy tudtuk felvenni, hogy a rendező nem is tudott róla, nem engedélyezte a dolgot. Pici volt a helikopter, csak ketten fértek el benne: a pilóta és Gurbán Miklós operatőr, én pedig kint a sínen kapaszkodtam. A rendező csak annyit tudott, hogy lesz egy helikopteres felvétel a kaszkadőrrel, de ő be volt kötve: felvették, ahogy kint áll a talpon. Ezután Gurbánnal megbeszéltük, hogy felmegyünk, én megcsinálom az akciót, és ő felveszi.
Kamarás: Mi meg közben végig ott ültünk a székekben, de én gondoskodtam arról, hogy senki ne unatkozzon, szórakoztattam mindenkit. (nevet)
A forgatásról
Barnóczky: Jártam ki a forgatásra, de ott forgatókönyvíróként már nem volt sok keresnivalóm. Csaba nagyon határozott személyiség, határozott elképzelésekkel, szóval a filmet ekkor már úgy csinálta meg, ahogy szerette volna. Akkoriban még nem voltam tapasztalt filmes, ahhoz szoktam, hogy színházi szerzőként nagyobb volt a respektem, mint forgatókönyvíróként, és kicsit fájt, hogy sok ötletemet semmibe vették, de ma már tudom, hogy így működik ez a szakma. Azt hittem, kicsit több beleszólásom lesz. Pont ezért döntöttem el később, hogy rendezni akarok: a saját elképzeléseimet akartam viszontlátni a vásznon. És ez nem az írói vagy alkotói egóról szól, ennek a forgatókönyvnek volt egy társadalmi üzenete: a globalizáció abszurditását figurázta ki, és az egyéniségeket elnyomó bürokráciát kritizálta, a sztori alapötlete erre épült, de ez egyáltalán nem jött ki a megvalósult filmből.
Dora: Eleve furcsa volt sokaknak, hogy amerikai mintára szeretnénk akciókrimit csinálni, mentek is a viták a stábon belül azon, hogy egy jelenet milyen beállításból, hogyan és hányszor legyen felvéve. Harcolni kellett azért, ha másképp gondoltunk vagy másképp láttunk valamit: az még egy nagyon más világ volt. Most már az itt forgó rengeteg külföldi filmnek köszönhetően hihetetlenül profi és felkészült szervizcégeink vannak: 1999-ben még kérdéses volt, hogy bármilyen trükköt vagy hatást hogyan tudunk előállítani. Mindent nekünk kellett kitalálni.
Barnóczky: Olykor még egy közeliért is meg kellett harcolnia Csabának. Nem volt szokás ilyen stílusban dolgozni. A stáb tagjai, akik akkoriban még csak a tekintélyelvű filmkészítést ismerték, nem értették, hogy miért akarnak ezek a kölykök – akik mögött nem áll egy mentor – másképp dolgozni, mint az öregek, és folyton belekötöttek abba, hogy mit tökölünk annyit egy-egy beállításon, és mi ez az egész stílus.
Stohl: Azt én is éreztem, hogy valamilyen beállításokat nem úgy vesznek fel, ahogy azt elképzeltem, vagy voltak csúszások, amik elárulták, hogy valami nem stimmel.
Rátóti: Voltak dolgok, amik azért feltűntek tapasztalt színészként. Én is kiakadtam, amikor fél éjszakát várni kellett, aztán nem került ránk sor. Akkor összetűztünk, de ma már én is inkább csak arra emlékszem, hogy jó hangulatú forgatás volt.
Kamarás: Sok volt a várakozási idő, részben amiatt, hogy a sztori nagy része egy vonaton játszódik. Állandóan mozgásban kellett lennünk. Volt egy útszakasz, amit használhattunk. Hol lehetett menni, hol nem lehetett: nem volt egyszerű ezt kilogisztikázni. Valahányszor elmegyek Szabadbattyán mellett az autópályán, mindig eszembe jut, hogy mennyi időt töltöttünk ott.
Dora: A forgatás 4-5 hetes volt, aztán szeptemberben még volt kétnapnyi utóforgatásunk. Erre már nem merek megesküdni, de nagyjából százmilliós költségvetésből dolgoztunk. Szabadbattyánnál van egy sínszakasz, ami eredetileg egy orosz laktanyához ment, és azt tudtuk naponta használni a forgatáshoz. A Délinél a vonatunk menetrendszerűen be volt állítva a nap elejére és a nap végére. Már rögtön a Déliből indulva elkezdtünk forgatni, lementünk Székesfehérvárig, onnan tovább Szabadbattyán felé, napközben a pályaszakaszunkon ment a vonat fel és alá, aztán este vissza Székesfehérváron át a Déli pályaudvar felé. Reggel mindenkinek fel kellett szállnia a vonatra, majd este leszállni onnan. A vonatos jelenetek 80 százalékát két vasúti kocsiban vettük fel. Azért nem egész nap a vonaton voltunk: a két végponton volt telepítve mindenféle kiszolgáló egység a stábnak.
Stohl: Szerencsére nem látszott, hogy a helyszín mögöttünk gyakorlatilag mindig ugyanaz.
Dora: Volt egy nagy jelenet, amit mind nagyon szerettünk volna megcsinálni, de a korabeli technológia nem tette számunkra lehetővé a dolgot. Amikor visszaérkezik a vonat a Nyugati pályaudvarra, és fékezve megáll, az eredeti verzióban még áttörte volna a bakot, és kisodródott volna. Nyilván nem játszott, hogy a Nyugatit összebarmoljuk, a CGI pedig 1999-ben mifelénk nem állt még olyan szinten, hogy ezt hihetően megcsinálhassuk, ezért le kellett mondanunk róla.
Stohl András, Szolnoki Péter, Dobó Kata, Török Tamás, ifj. Jászai László, Kamarás Iván és Gáspár András (Fotó: Story Archívum)
A fogadtatásról
A filmet végül a Best Hollywood mutatta be 1999 márciusában, és bár az 57 ezer néző nem rossz szám, a várakozásoktól azért elmaradt, és a kritikák nagy része sem volt vele túl kedves. Ennek ellenére a televízióban számtalanszor ismételték már, és a húsz év alatt kialakult egy rajongótábora.
Stohl: Amikor kész lett, együtt néztük meg a rendező vagy a producer lakásában, és mi, fiúk, akik benne voltunk, büszkék voltunk rá. Később persze kicsit nevetségessé vált a film: elszaladt felette az idő, vagy túl jók voltak az amerikai filmek hozzánk képest, amihez mi nem tudtunk technikailag felnőni. Mi is csak tanultuk ezt a dolgot. Most már azért elég jó magyar krimik jönnek ki: ott az Alvilág, vagy az Aranyélet is nagyon jó volt. Már felvesszük a versenyt, de ezt meg kellett tanulni.
Barnóczky: Annyira azért nem volt szar a kritikai fogadtatásunk: voltak, akik jókat írtak. A legtöbb negatív kritika pedig jogos hibákra hívta fel a figyelmet, bár az általánosan elmondható, hogy a kritika nem a helyén kezelte az Európa expresszt, nem értékelték, hogy egy magyar akciófilm a kilencvenes évek végén mennyire úttörő próbálkozás volt, és ezzel nemcsak ennek a filmnek ártottak, hanem a magyar zsánerfilmek meghonosításának is.
Rátóti: Hallom, hogy még most is hányszor ismétlik, elmondhatjuk, hogy nagyon hosszú élete van a filmnek, komoly kifutása lett. A dramaturgiába sok ponton bele lehet kötni – ilyen hülyék ezek az oroszok, hogy nem tudják, Magyarország hány kilométer hosszú –, de mi akkor ezzel nem foglalkoztunk. Viszonylag fiatalok voltunk – a többiek biztosan –, és élveztük, hogy ilyen filmet forgathatunk.
Kamarás: Amikor levetítették a Filmszemlén, akkor ment a nagy cikizés, jó magyar szokás szerint jól belerúgtak a filmbe. Én olyan vagyok, hogy ha valaki túlzottan pozitívan beszél a filmemről, rögtön meglátom a negatívumait, ha meg valaki nagyon negatívan beszél róla, én ragaszkodom a pozitív részekhez is. Azért ez egy próbálkozás volt, ezt mindannyian tudjuk.
Dora: Nyilván szerettük volna, ha többen nézik meg 57 ezernél, de csalódottak azért nem voltunk. Már csak azért sem, mert sikerült megállapodnunk a TV2-vel a filmre, és a film alapján készülő sorozatra is. Nagy sikernek éltük meg, hogy ezután belefoghattunk a sorozatba is. (A film alapján készült Rendőrsztori című sorozat négy része szinte teljesen megváltozott szereplőgárdával végül 2002-ben került adásba – a szerző.)
A cikk kapcsán megkerestük Dobó Katát és Horváth Csaba rendezőt is, de nem szerettek volna nyilatkozni a filmről.
