Tanulj optimizmust és életörömöt Tom Hankstől! – inspiráló idézetek következnek

nlc | 2019. Augusztus 18.
Mindig csupa mosoly, mindig árad belőle az optimizmus, és egyértelműen a legbarátságosabb fickó Hollywoodban. Tom Hanks inspiráló egyéniség, akinek történetei többet érnek ezernyi önjelölt motivációs trénernél!

Amikor 1984-ben Tom Hanks berobbant A nagy csobbanás  című mozival, a lapok rögtön kiemelték az udvariasságát és a magával ragadó, vidám életszemléletét. Olyan színészlegendákhoz kezdték hasonlítani, mint Cary Grant, Henry Fonda, Jimmy Stewart és Gary Cooper. 

Ha vicces vagy, és valami nevetésre késztet, minden napod jó nap lesz.

Persze Hanks szerethetőségéhez és népszerűségéhez hozzájárult az is, hogy alapvetően ő a jó fej férfi a szomszédból. A szerepei többségében teljesen átlagos embert alakít, akit azonban az élet (vagyis a forgatókönyv) váratlan és kalandos helyzetekbe sodor bele. Lehetnénk akár mi is a helyében.

Nem hagyom, hogy maga alá gyűrjön és összezúzzon a nyomás. Mindenki csak azzal foglalkozik, hogy melyik film az első a bevétel szempontjából, pedig csak az számít, hogy létrejön-e a kapcsolat a nézők és a film között.

Nem fél hallatni a hangját

Hanks nem az a fajta világsztár, aki csak azzal foglalkozik, hogy minél több pénz legyen a bankszámláján, és mindig a legjobb szerepeket kapja, vagy a legkomolyabb kiváltságokban részesüljön. Tom Hanks érdeklődik a világ eseményei iránt, és aktív humanista. Nem fél kifejteni a véleményét olyan, sokakat megosztó ügyekben sem, mint az azonos neműek házassága.

Nem vagyok apolitikus, nagyon is sarkalatos véleményem van, ha a politikáról van szó, de ez mindaddig csak rám tartozik, amíg nem jössz hozzám át egy vacsorára.

A színész is beszállt a környezetvédelem ügyébe, beszédeiben az alternatív üzemanyagok fontosságára szokta felhívni a figyelmet, és ez persze az sem elhanyagolható tény, hogy igen magas összeget fektetett be az elektromos autók fejelesztésébe. 

Az emberek egyharmada gyáva, egyharmada gazember, a maradék egyharmad pedig hős. A gazemberek és a gyávák dönthetnek úgy, hogy hősök lesznek, de ehhez dönteniük kell.

Tom Hanks többször is járt a Fehér Házban, legutóbb 2016-ban, amikor Barack Obama akkori elnök a legmagasabb polgári kitüntetéssel, a Medal of Freedommal tüntette ki. Ezt azoknak adják, akik különösen sokat tettek az Egyesült Államok érdekeiért, biztonságáért vagy kultúrájáért. De Hanks elnyerte a fehér házi újságírók szimpátiáját is azzal, hogy mindig újabb és újabb, spéci kávéfőzőt küldet a szobájukba, amikor a régi elromlik.

Tom Hanks és Barack Obama (Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images)

A legtöbbször úgy viselkedik, mint egy hétköznapi figura

Tom Hanks nemigen mutat különböző sztárallűröket. Pont az teszi a nagyközönség szemében igazán barátságos fazonná, hogy gyakran viselkedik úgy, mint egy teljesen hétköznapi ember. Egy alkalommal például, amikor éppen a benzinkúton tankolt, két ismeretlen szóvá tette neki, hogy bár imádják a filmjeit, de a Hanks által írt Larry Crowne nem igazán nyerte el a tetszésüket. Hanks mosolygott, elővette a pénztárcáját, és kifizette nekik a mozijegy árat, majd jelezte: nagyon reméli, a hamarosan mozikba kerülő új filmje már jobban fog nekik tetszeni.

Mindenkinek van valami az életében, ami miatt emészti magát. Számomra mindig is ilyen volt a magány. A mozi legnagyobb ereje pont az, hogy akkor sem érezzük magunkat magányosnak, amikor azok vagyunk.

Tavaly decemberben, két nappal karácsony előtt az ünnepi rohanásban Hanks és felesége, Rita Wilson egy népszerű gyorsétteremlánc egyik üzletébe tértek be ebédelni. Hanks a rendelés után mindenkinek kifizette az ebédjét, majd csoportos fotók és videók is készültek a színészről és a meglepett, de boldog vendégekről.

Úgy hiszem, hogy az segít át az életen, ha képes vagy nevetni a világon, még ha a körülmények nem is olyan csodálatosak.

De nemcsak a karácsonyt képes emlékezetessé tenni, hanem az esküvőket is. 2016-ban a színész a Central Parkban futott, amikor belemasírozott egy esküvőbe. A macinacis, leizzad Hanks annyira jó fej volt, hogy még egy szelfit is készített az ifjú párral.

Hisz az őszinteségben

Tom Hanks többször is beszélt már arról, mennyire károsnak tartja realityműsorokat és a megtévesztő, a valóságot egyáltalán nem tükröző közösségi oldalakat.

Úgy élem az életemet, hogy megpróbálok nem hazudni az embereknek. Nem parádézok lépten-nyomon a családommal, mégis jó a kapcsolatom a sajtóval, mert alapvetően együttműködöm velük, ők pedig tiszteletben tartják az életünket. Adok interjúkat, amelyekben igazat mondok a munkámról és az életemről.

 Azt pedig, hogy mennyire nem érdeklik a külsőségek, így fogalmazta meg:

Szerintem jobb jól érezni magunkat, mint jól kinézni.

A böngésződ nem támogatja a video tag-et!https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/tom-hanks-feel-good-1.mp4
GIF

Rosszfiú?

Ha felütjük a szótárt a „nice guy” (magyarul nagyjából kedves fickó) kifejezésnél, akkor ma már csak annyit látunk ott, hogy Tom Hanks – írta az egyik népszerű magazin az Egyesült Államokban a kilencvenes években.  

Inkább nevezzenek kedves fickónak, mint utáljanak, és köpködjenek rám. Próbálok jó ember lenni, és normális életet élni. És néha olyan filmeken dolgozom, amiket az emberek szeretnek.

És valóban, gondoljunk csak vissza Tom Hanks szerepeire (volt belőlük 91!): vajon játszott-e valaha rosszfiút a filmvásznon? Nos, nem igazán. Talán annak is köszönhető ez, hogy az életben sem tűnik egy veszedelmes, kiszámíthatatlan figurának.

Az vagyok, aki, és azt hiszem, jó természetem van. De ha valaki kihasználja a jó természetemet, nos akkor már nem vagyok olyan kedves fickó… Úgy értem, hogy nem vagyok naiv, könnyen átverhető figura! Legalábbis nem hiszem, hogy az lennék.

A böngésződ nem támogatja a video tag-et!https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/tom-hanks-szamkivetett.mp4
GIF

Ahogyan ő dicsér, nem dicsér úgy senki

Nem kérdéses, hogy számunkra még inkább kedves Tom Hanks, hiszen ódákat zengett Magyarországról, amikor itt forgatta az Inferno című filmet. „Budapest a világ egyik leggyönyörűbb városa. Én San Franciscó-i vagyok, szerintem San Francisco a világ legszebb városa, de azt kell mondanom, Budapest egy milliméterrel sincs lemaradva mögötte. Az egyik oldalon hegyek, a másikon síkság, és középen a Duna, ahogy az egész este ki van világítva, az valami egészen mesés… De van valami, ami miatt nem tudom befogni a számat, amióta visszajöttünk. Jövök haza hajnal 3-4 órakor a forgatásról, és látom, hogy fiatal lányok bicajoznak egyedül az éjszakai utcán, vagy nevetgélő emberek sétálnak haza karonfogva az éjszaka kellős közepén. Az volt az érzésem, hogy ez egy teljesen biztonságos város. Amerikai városokban ilyet sehol nem találni” – mondta Tom Hanks a Návai Anikónak adott interjújában.

Ezek után mit írhatnánk még, azon túl, hogy Hanks hamarosan egy új filmben lesz látható, amely az amerikai gyerekműsorokat vezető Fred Rogers életéről fog szólni? A napokban napvilágot látott forgatási fotókról a sajtó csak úgy számolt be, hogy Tom Hanks elragadó lesz az új szerepében. Mi pedig elkezdtünk játszani a gondolattal, hogy vajon ki lenne az ideális Tom Hanks, ha Magyarországon készülne egy film a színész életéről. Talán a szintén mindig mosolyogó, bizonyos humanitárius kérdésekben is állast foglaló, optimista Tilla.

Exit mobile version