Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

Demcsák kitálalt: ez az igazság a férjéről és a házasságáról

Az Ázsia Expressz 2. sztárja véget vetett a találgatásoknak.

Demcsák Zsuzsa először mesélt arról, hogyan ismerkedett meg a férjével. Sőt a közösségi oldalán az első közös fotójukat is kiposztolta – még akkor készült, amikor nem alkottak egy párt. 

Sok találgatás jelent meg a házasságommal kapcsolatban. Ezeken a legtöbbször jót nevetünk. Ez egy dolog, viszont ennél is többen kértétek, hogy írjam le a valódi történetet. Ezt most megteszem. Amit láttok, az az első közös fényképem Krishannal, akiről akkor még nem sejtettem, hogy nem sokkal később a férjem lesz… Történt ugyanis, hogy az Ázsia Expressz forgatása egy hét után két hét pihenőre kényszerült. Nyilván tudjátok ennek a sajnálatos okait. A lényeg, hogy ebben a kényszerpihenőben ismerkedtünk mi össze hosszan tartó beszélgetések során, aminek nem akartunk véget vetni. Nyilvánvaló volt már ekkor mind a kettőnk számára, hogy mi összetartozunk, örökké. Április 24-én össze is házasodtunk. Ez Isten színe előtt történt. Nem, nincs még papírunk róla, de azzal mindenki tisztában van, aki élt már házasságban, hogy nem is ez számít. Most már együtt élünk itthon, ami neki is az otthona lett. Feladott, hátrahagyott mindent, és velünk kezdett új életet. És tudjátok, mit érzek? Hálás vagyok, hogy ebben a szerencsében részesített a sors, hogy megtaláltuk egymást, és a világ legjobb embere, férje szeret engem, én pedig őt!” – tette közzé Facebook-oldalán az Ázsia Expressz 2. sztárja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top