Sztárok

Demcsák Zsuzsa: Krishan az első férjem

Új fejezet kezdődött Demcsák Zsuzsa életében, mikor megismerte indiai kedvesét. A műsorvezetőt szinte kicserélték.

A TV2 újabb elképesztő sztárinterjúval küzd a nyári uborkaszezon ellen. A kétrészes, exkluzív Vajna Timi-interjú után mindössze egy nappal Demcsák Zsuzsa és új férje, Krishan is a csatorna kamerái elé állt. Ez utóbbi beszélgetést Joshi Bharat vezette, aki évekig Demcsák kollégája volt, és ő is Indiából származik, mint Krishan. Joshi állítólag nagyon izgult, amiért a saját szülőföldjéről kellett valakit meginterjúvolnia.

Demcsák és párja a TV2 Ázsia Expresszének forgatásán ismerkedtek meg Srí Lankán. Hiába fiatalabb négy évvel a férfi Demcsák Zsuzsánál, azonnal egymásba szerettek, és még kint összeházasodtak. „Amikor azt érzed, hogy minden egyes porcikáddal elfogadnak. Minden egyes sejteddel elfogadnak. Akkor az szerintem egy tökéletes dolog, és ilyen még soha nem volt az életemben. Tehát én azt tudom mondani, hogy ő tulajdonképpen az első férjem” – mondta Demcsák a TV2-nek.

Habár a sajtó többször megírta, hogy Demcsákék összeházasodtak, amire a beszélgetésben is utalnak, az interjú mégis azzal zárul, hogy a „hivatalos” esküvőre még egy évet várnia kell a párnak. Krishan ugyanis nemrég vesztette el édesanyját, és a hindu szokások szerint ezért addig nem ünnepelhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top