Sztárok

Ezt a 3 dolgot imádják az emberek Majkában

Slágerek, család és kendőzetlen véleménynyilvánítás. Ezeket keresik az emberek Majkáról, aki - most tessék megkapaszkodni - immár 17 éve szárnyal a tévében és a videómegosztókon. És idén is bronzérmes lett a legértékesebb celebek listáján.

Tizenhét évvel ezelőtt egy ózdi fiatalember beköltözött Magyarország egyik új tévéműsorába. Bár a valóságshow fődíját nem ő, hanem az azóta teljesen civilként élő Szabolcs vitte el, mégis az ő nevét ismerte meg az egész ország. Azóta megszámlálhatatlan ember parádézott már a kamerák előtt, de egyikük sem tudott úgy építkezni és karriert csinálni, mint Majoros Péter, vagyis Majka. A Forbes 2019-es legértékesebb celebek listáján Majka az előkelő harmadik helyet szerezte meg, megelőzve ezzel Sebestyén Balázst, Borbás Marcsit vagy éppen Kiss Ramónát. Mi pedig megnéztük, hogy mi érdekli az embereket Majkával kapcsolatban, ha megnyitják a Google-t, és püfölni kezdik a klaviatúrát.

Amire a legtöbben keresnek: Majka Belehalok/Füttyös

Majka dalai közül a 2012-es Belehalok a legsikeresebb. A nótát nem egyedül jegyzi, hiszen Curtis, valamint BLR is ott van az előadók között. Majka egyébként 2012 tavaszán a HVG-nek adott interjút, amiben azt mondta, nem hiszi, hogy a Belehalok eléri majd a Mizu akkori, 14 milliós sikerét. Nos, a Mizu nézettsége jelenleg 22 millió, míg a Belehalok már 60 milliós videó indításon is túl van.  De ennek a tévedésnek Majka valószínűleg csak örül.

Majoros Péter (Fotó: Olajos Piroska)

„…Ez a dal nem gettós, hanem életszagú a világa. Telepi. 22 éven át ott éltem, kaptam annyi inspirációt, ami elég egy életre. A dalt három éve írtam (vagyis 2009-ben – a szerk.), akkor hiába voltam a csúcson, mégsem éreztem magam a helyemen. Az elveszettség és a magány utolért, ezt nem kell elmagyarázni azoknak, akikben munkál némi forradalmi ösztön és kivagyiság – magyarázta az interjúban Majoros, aki akkor úgy fogalmazott, hogy a Belehalokat azért dúdolják az emberek, mert nagyon magyar, és közben a tengerentúlon is megállná a helyét. – Progresszív” – foglalta össze röviden.

A Belehalok kapcsán felmerültek olyan rosszindulatú pletykák, hogy a zenei alapja lopott. Erre így reagált a TV2 műsorvezetője: „Senki sem mondta, hogy én írtam a zenéjét. Nem vagyok zeneszerző. Előadó és dalszövegíró vagyok. Ez idáig Schrank Laci Doma csinálta a zenémet, először életemben interneten vettem meg. Los Angeles-i a srác, Cravy D-nek hívják. Kapcsolatba léptem vele, sőt azt is megbeszéltük, hogy változtatunk kissé a dallamon…”

Majka második legnépszerűbb dala a Google-ban a Füttyös.  Ennek a dalszövegnek is Curtis és Majka a szerzője (valamint Bereczki Zoltán), de ez előadók között ott van az amerikai Voice-ot is megjárt Király Viktor. Mindhárman remélték, hogy a népszerű Füttyös végre meghozza számukra a Fonogram-díjat 2019-ben, ám csalódniuk kellett. De ez egy másik történet.

Amire a legtöbben keresnek: Majka Krúbi

És itt jön az a bizonyos másik történet. 2019 áprilisában a Fonogram-díjátadón az év hazai rap- vagy hiphop albumára jelölve volt: az Animal Cannibals, Deniz, a Hősök, a Majka– Curtis–Király Viktor trió és Krúbi. Végül Krúbi diadalmaskodott a Nehézlábérzés című dalával. Az éppen Amerikában tartózkodó 40 éves Majka viszont a Facebookon mondta el véleményét az eredményről, na nem Krúbiról, hanem az ítészekről.

„Miért is gondoltam, hogy nyerhetünk a Fonogram-gálán???? Az 5 főből álló zsűriben, akik az év hiphop-hangfelvételéről döntöttek, az egyik Petőfi rádiós szerkesztő ( magyaráznom ezt sokat nem kell) a másik egy olyan site vezetője (Lángoló Gitárok) ahol nagyítóval kell keresni a hiphopról szóló interjúkat, vagy az ehhez kapcsolódó szakértelmet, és a 3. egy trash metál zenekar basszusgitárosa… Már semmi esélyünk sem volt. Egy olyan országban élek, ahol a teljesítmény totális ignorálása alap, ha nincs mellé megfelelő szimpátia, bratyizás vagy oltári nagy seggnyalás. Mielőtt a sok barom nekiállna észt osztani arról, hogy már megint nyafogok, tájékoztatom őket, hogy ez az én oldalam, ahol az én gondolataim, problémáim, örömeim osztom meg. Ha nem tetszik, tessék nyugodtan elhúzni a picsába… (vagy lehet küzdeni, álmokat megvalósítani, és aztán eltűrni, hogy jöjjön egy-két seggarc és kicsikét belerondítson! ) písz…Gratulálok minden nyertesnek!” – olvasható még ma is Majka hivatalos Facebook oldalán.

Amire a legtöbben keresnek: Majka Curtis /Majka és ők

Azért ebből a fejezetből is lehetne egy rövidebb szakdogát írni, de megpróbáljuk átláthatóan összefoglalni a nagy Curtis–Majka-sagát. Ugorjunk vissza az időben egészen 2002-ig. Majka még abban a bizonyos villában volt, amikor az egyik héten beköltözött a házba Dopeman, akinek akkor még eszébe sem jutott politikával foglalkozni, ellenben a valóságshow végén „szárnyai alá vette” Majkát, hogy segítsen neki a rapper karrierben. Majoros a ValóVilág után tévés és színészi felkéréseket is kapott, ám nemcsak azokba, hanem a zenei világba is sikerült berobbannia. Első albuma a 2003-as Az ózdi hős a MAHASZ-listán első lett. Majd jött A történt, ami történt 2004-ben és a Húz a szívem haza 2007-ben. Ezeken a lemezeken közreműködött például Dopeman, Tyson és Pápai Joci is. Elértünk 2012-höz és ahhoz a bizonyos Majka– Curtis–BLR, közös slágerhez: a Belehalokhoz. Majka pedig tíz évvel az első albuma után ismét aranylemezt tarthatott a kezében. Majka és Curtis (valamint a velük együtt turnézó Kollányi Zsuzsi) számos sikert ért el, és hatalmas turnét rendezett egészen 2018-ig, amikor megtörtént a szakítás. Egy szegedi fellépésen Curtis nem ment fel a színpadra, helyette hazament(?), Majka ezt mondta a színpadon:

Sajnos az elmúlt öt évben bejött a képbe egy harmadik barát, aki nélkül úgy látszik, hogy az én barátom nem tud meglenni, és az van, hogy sajnos sokadik alkalommal nem tudja elvállalni azt a munkát, amit a Jóisten neki adott. Ez a harmadik barát pedig az a kibaszott mocskos geci kábítószer.

Curtis nem sokkal ezután elvonóra ment, aztán kijött, és elkészítette a Lehetne újra február című dalt. Amire Majka így reagált: „Isten hozott újra köztünk haver! Sajnálom, hogy szét kell tépni ennyire a lelked ahhoz, hogy megint az legyél, akit megismertem 10 éve! Gratulálok! Gyönyörű!”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Én is szeretlek testvérem! Sok sikert♥️♥️🙏🏾

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés,

Curtis ezután Sebestyén Balázsék műsorában elmondta, hogy barátként beszélgettek telefonon Majkával, közös munkáról nem esett szó, egyikük sem forszírozta a témát. Idén ősszel aztán Curtis Ábel Anita műsorának a vendége volt, ahol elmondta, jól érzi magát szólóban a színpadon, és azt is élvezi, hogy a maga ura lehet. Hozzátette, hogy nem haragszik Majkára, mert ami vele történt, arról egykori zenésztársa nem tehetett, azért viszont neheztel rá, amit tett. „Az nem tartozott senkire. Tudom, hogy már megbánta ezerszer, hogy ezt így csinálta” – utalt Curtis arra a bizonyos szegedi beszédre.

Míg Curtis szólóban járja mostanában az országot, addig Majka vagy duettezik (például Horváth Tamással, Tóth Gabival vagy Király Viktorral), vagy a Majka és a Őkkel járja az országot. Nem mi írtuk rosszul, ez így szlengesen hivatalos. Tessék megszokni!

Amire a legtöbben keresnek: Majka felesége

Jöjjön az a magánélet! Híres barátnőkben nem szűkölködött Majka. Volt a párja Fresh Andi, Debreczeni Zita és Kiss Ramóna is. Kelendő pasi volt, az biztos, azonban őt hosszú távon csak egy hölgy érdekelte (és érdekli most is), aki nem más, mint Dundika, vagyis Majoros (korábban Hornyák) Hajnalka, aki 2005-ben volt az ország Playmate-je.  Hajni a modellsikere után nem sokkal férjhez ment, ám 2010-ben szakított férjével, 2011-ben pedig hivatalosan is kimondták a válásukat. Erről így beszélt abban az évben a Velvetnek: „Nyolc év után úgy zártam le a kapcsolatomat Lacival, hogy senkim sem volt. Sem Majka, sem más.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

🖤🖤

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés,

Arról, hogy mivel és hogyan fogta meg őt Majka, így nyilatkozott Peller Mariann műsorában 2018-ban:

„…jött egy férfi, egy olyan IGAZI, amilyenről álmodoztam, de nem hittem volna, hogy tényleg létezhet. Ez a férfi úgy udvarolt, hogy gyakorlatilag az első pillanattól kezdve minden módon kifejezte, hogy szerinte én vagyok a társa, és nem enged el többé. A harmadik találkozónkon (az első hivatalos randevún) csókolt meg először, aznap este mondta ki először, hogy szeretlek, és nekem majd’ kiugrott a szívem, mert végre nem kellett belefulladnom a saját túláradó érzelmeimbe. Ettől kezdve nem aludtunk egymás nélkül, csak amikor elutazott munkaügyben pár napra. Ennek idén lesz 8 éve…”

Bár Hajnalka felvette a Majoros nevet, papíron egyébként még nem házasok, de ahogyan idén nyáron fogalmaztak: „Az is tervben van, de nem mindennapos téma.”

Amire a legtöbben keresnek:  Majka gyerekei

Majkának és Hajninak 2011. november 11-én 11 órakor született meg az első gyereke, aki a Majoros Marián nevet kapta.  A kisfiú, aki 4 kilóval született, ma már komoly, 8 éves fiatalember. 2016-ban pedig kistesót kapott Olivér személyében.  Hogy milyen tesók lettek a Majoros fivérek? Erről Hajni így írt szeptemberben az Instán: „Mindig is tudtuk, hogy Mariánnak szeretnénk testvért. Titokban pedig arról álmodoztam, hogy a legjobb testvérek lesznek. Azt hiszem, ez nem csak álom lesz.”

Majka 2017-ben a Playboynak így beszélt az apaságról: „Egyszerre változtam mindenben és semmiben. Van egy tudat a lelkem mélyén, hogy ők vannak, és ez az érzés mindig velem van. Fogalmam sem volt arról, hogyan lehet valakit még magunknál is jobban szeretni. Mindig sejtettem, hogy ez egy nagy felelősség, de az, hogy valakiről ennyi éven át gondoskodni kell, csak a gyerek megérkezése után tudatosult bennem igazán.  Az apaságnak persze vannak árnyoldalai is, olyan kötelezettségek, amelyeket senki más kedvéért nem tennék meg. Minden nehézség ellenére is életem legjobb döntése volt Marián és Olivér.”

Csak röviden

Amire a legtöbben keresnek: Majka-koncert

Majka az egész országban szokott fellépni, az állomásokhoz érdemes a hivatalos Facebook-oldalát nézni. De adott már hatalmas koncertet az Arénában, és többször volt telt házas fellépése a Budapest Parkban.

Amire a legtöbben keresnek: Majka 100 tagú cigányzenekar

Idén november 30-án és december 1-én ismét a 100 Tagú Cigányzenekarral áll színpadra Majka a BOK csarnokban. Az első koncertre már csak elvétve találtunk pár szabad jegyet, és a december elsejére tervezett fellépésre is gyorsan fogynak a jegyek, így érdemes sietni. Tavaly egyébként négy hasonló, telt házas koncertet tartottak így együtt. A negyedik show bevételének a díját a Hospice Alapítványnak ajánlották fel.

Amire a legtöbben keresnek: Majka Instagram

majesz187 – vagy ide lehet kattintani

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top