nlc.hu
Sztárok

Sztárlexikon: 50 éves Vujity Tvrtko

50 éves Vujity Tvrtko, akinek csak egy napnyi ismeretség kellett ahhoz, hogy megkérje a felesége kezét

Nem akármilyen módon ünnepli meg Vujity Tvrtko az ötvenedik születésnapját: a róla készült Életem filmje egy nappal a szülinapja után debütál, a filmen fiával, Barnabással dolgozott együtt. A tévés máig nagyon érdekli az embereket, a legendás sapkája és az élete Hawaii-on még mindig lázban tartja a közvéleményt.

Amire a legtöbben keresnek: Vujity Tvrtko betegsége

Amikor megláttuk, hogy az olvasókat a Google-ben leginkább a népszerű tévés betegsége érdekli, azt hittük, hogy csúnyán lemaradtunk, ugyanis nincs tudomásunk arról, hogy Tvrtkónak bármi olyan betegsége volna, ami kapcsán annyira érdekes lenne az egészségi állapota a Google-t használó tömegeknek. Rövid keresés után két megoldás látszott körvonalazódni. Egyrészt az, hogy bár a műsorvezető már sokszor beszélt ennek ellenkezőjéről, mégis vannak néhányan, akik azt sejtik, hogy az állandó sapkahordásával valamilyen betegség meglétét/tüneteit próbálja leplezni, másrészt az, hogy a tévés saját maga generált némi furcsa hírverést maga körül még a tavalyi év folyamán, amikor közhírré tette, hogy az összes díját és kitüntetését (jótékony célból) elárverezi, valamint egy másik posztjában arról értekezett, hogy 100 napra hazatér Amerikából, és…

Érzem és tudom, hogy személyesen már nem sokszor találkozhatunk. 100 napos magyarországi tartózkodásom minden estjére úgy készülök, hogy az lesz életem legfontosabb napja.

A poszt után a rajongói elkezdtek komolyan aggódni érte, de úgy fest, hogy hiába. A tévés azóta is aktív, rendszeresen hangsúlyozza, hogy a tévézésben még komoly tervei vannak, és az is szeptember elején derült ki, hogy ő lesz az ATV amerikai tudósítója.

Vujity Tvrtko a 4 éves Premier Kultcafé buliján (Fotó: Profimedia)

Vujity Tvrtko a 4 éves Premier Kultcafé buliján (Fotó: Profimedia)

Amire a legtöbben keresnek: Vujity Tvrtko Hawaii

Sokakat megdöbbentett a hír, amikor 2020-ban, a pandémia tombolásának kellős közepén Tvrtko bejelentette, hogy Hawaiira költözik, és viszi magával a családját is. Természetesen ezután két dolog foglalkoztatta az embereket vele kapcsolatban: miért és miből? Utóbbi kapcsán a tévés annyit mondott, hogy keményen megdolgozott ezért a költözésért, és a gyerekeinek sosem luxusholmikat vásárolt, hanem inkább élményekkel ajándékozza meg őket. Tvrtko elmondása szerint kint több projektben is részt vett, előadásokat tart, sőt az is kiderült, hogy odakint filmet forgattak róla (a hírek szerint a film a születésnapja után egy nappal, azaz vasárnap már elérhető lesz online, a címe: Életem filmje) és a kalandos életéről. Elmondása szerint a földi paradicsomban töltött időszak alatt öt évet fiatalodott.

Fotó: Vujity Tvrtko Instagram

Fotó: Vujity Tvrtko Instagram

Hawaiiról 2021 nyarán látogatott haza először, idén még Ukrajnát is megjárta a bajban, közben pedig újra visszatért az Egyesült Államokba, de most nem a szigetvilágba, hanem a napsütötte Floridába, ami számára gyakorlatilag hazai terep, lévén annak idején itt kezdte a tanulmányai, és itt ismerhette meg a média működését. A riporter, a felesége és a legkisebb fia, Bendegúz jelenleg Daytona Beach közelében élnek, két nagyobb gyerekük azonban Magyarországon tartózkodik.

Amire a legtöbben keresnek: Vujity Tvrtko könyvek

Vujity Tvrtko a hazai celebritások közül kétségtelenül az egyik legnépszerűbb, amit az is bizonyít, hogy az emberek nemcsak a tévéképernyőn nézik őt szívesen, lévén az nem kerül semmibe (persze a nézők idején kívül), hanem a könyveit is szívesen olvassák. A tévés először a kilencvenes évek elején próbálkozott saját könyvvel, amiben a haditudósításaiból kimaradt élményeit osztotta meg az olvasóival, de az írásra csak egy évtizeddel később pörgött rá igazán. A Tizenkét pokoli történet című ezredfordulón megjelent kötete óriási sikernek bizonyult, gyakorlatilag egy saját könyves franchise-t indított el számos folytatással, mellékággal, válogatásokkal, bővített válogatásokkal. A Tvrtko könyvuniverzum ma már húsz kötetet számlál, vagyis az ezredfordulótól kezdve a riporter szinte minden évben új könyvvel lepte meg a rajongóit. Utoljára tavaly jelentkezett az Aloha – Túl minden határon című kötetével, ráadásul a könyveit már néhány éve egy saját kiadóval, a Pokoli-Angyali kiadó kft-vel juttatja el a rajongóihoz, ami azt is tökéletesen mutatja, hogy emberünk nemcsak nagyszerű tévés és jó tollú író, hanem üzletembernek sem utolsó. Könyvei jól fogynak, amit jól jelez, hogy a legtöbb online könyváruházban csak néhányhoz lehet hozzáférni, a legtöbb ma már hiánycikknek számít.

Amire a legtöbben keresnek: Vujity Tvrtko eredeti neve

Vujity Tvrtko eredetileg Balogh Szilárd néven látta meg a napvilágot 1972-ben Pécsett. 17 éves korában döntött úgy, hogy felveszi az édesanyja családnevét, a Vujity-t, mellé pedig a Tvrtko-t, a Szilárd horvát nyelvű megfelelőjét választotta. Ő volt az első magyarországi horvát, aki ilyen névváltoztatással élt. Névváltoztatását üzenetnek tartja a határon túli magyarság felé: arra szeretné biztatni őket, hogy ők is merjék felvállalni a magyar neveiket. A riporter névváltoztatása már konfliktust is szült. Máig legendás az a stúdióbeszélgetés, amit 2017-ben a Viszkissel, azaz Ambrus Attilával folytatott a stúdióban, aki nem igazán szívlelte a műsorvezető kérdéseit, és személyeskedésbe átmenve vágott vissza:

Én legalább a saját nevemen élek, ellentétben néhány emberrel, gondolom Ön, kedves Szilárd, tudja, miről beszélek.

Jó hír, hogy később ugyan a vita még folytatódott, de Vujity Tvrtko és Ambrus Attila azóta már szerencsére kibékültek.

Amire a legtöbben keresnek: Vujity Tvrtko sapkája

Gyanúnk szerint Tvrtko kevés kérdést unhat jobban annál, mint amikor a sapkájáról kérdezik. A „nagy rejtélyről” még 2017-ben rántotta le a leplet, amikor elárulta, nincs különleges oka annak, hogy állandóan sapkát visel, az egyszerűen csak „rajta maradt”. Amúgy kiváló álcázási eszközt jelent számára, ha leveszi a sapkáját, olyankor ugyanis senki sem ismeri meg, így ha nyaraláskor nem szeretne a figyelem középpontjában lenni, egyszerűen csak leveszi a sapkáját. Ezután egy évet kellett még várnunk arra, hogy Tvrtko az Instagramra tegyen fel egy képet az elaludt hajáról: az erős reakciók nem maradhattak el, volt olyan rajongója, aki a hajas Tvrtko-t a Harry Potter-filmek Piton professzorához hasonlította. A tévés mostanában szinte sportot űz abból, hogy a közösségi médiában archív fotókat osszon meg magáról: ezekből a legrégebbieken sapka nélkül, sűrű hajjal látható.

Amire a legtöbben keresnek: Vujity Tvrtko felesége

Vujity Tvrtko és felesége, Zsolnay Gyöngyi közel negyed évszázaddal ezelőtt, pontosabban 24 éve ismerkedett meg egymással. A kosaras Gyöngyivel az első találkozás egy buszon történt meg a meccs után, ami olyan jól sikerült, hogy Tvrtko már aznap este Gyöngyi lakásában aludt, másnap pedig már sor is került az eljegyzésre Pécsett. A száztízszeres válogatott kosárlabdázó Tvrtko az élsportból való visszavonulása után edzőként is sikereket ért el: 2016 és 2018 között például az angliai Oakland Wolves Basketball Academy utánpótlás csapatánál dolgozott.

Vujity Tvrtko

Vujity Tvrtko felesége Gyöngyi és lányuk Gréti (Fotó: Birton Szabolcs)

A párnak három fiúgyermeke született, első gyerekük, Vujity-Zsolnay Benjamin 2002-ben született, őt egy évre rá követte Barnabás, majd hosszabb kihagyás után 2011-ben született meg Bendegúz. A riporter elmondása szerint az idősebbik és a legkisebbik gyermeke érdeklődésében inkább az anyjukra hajaz: Benjamin komoly kosárlabdázó, és Bendegúz is nagyon tehetséges a sportágban, míg Barnabás inkább az apja érdeklődési körét követi: járt már az apjával Ukrajnában a háború idején, és most az ő jelentős közreműködésével készítette el az életéről szóló Életem filmjét, ami a tévés ötvenedik születésnapja után debütál. Ezen felül van még egy nevelt lányuk, Gréti, aki Debrecenből került hozzájuk. A család náluk olyan erős, hogy akár azt is kibírja, hogy alkalmanként akár több ezer kilométerre legyenek egymástól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top